A lítium az új arany

A Békés vármegyében található Pusztaföldvár környékén 1959 óta működnek olajkutak, ezeket a Mol elődje, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt nyitotta meg. Ez idáig 230 kutat fúrtak, közülük jelenleg 35 üzemel, a legmélyebb olajmező mintegy 1700 méterrel rejtőzik a földfelszín alatt. Fontos, hogy több mint hatvan éve működő berendezésekről van szó, ugyanis az olajkitermelés folyamata során az idő előrehaladtával egyre több víz jön a felszínre. Pusztaföldváron akad olyan kút, amely szinte már csak vizet nyer ki. Ez pedig azért nagy jelentőségű, mert a szénhidrogén-kitermelés e látszólagos melléktermékének Pusztaföldváron igen magas a lítiumtartalma, amint azt a vizsgálatok bebizonyították.

Egyre több kell

A lítium az alkálifémek csoportjába tartozó kémiai elem, egy svéd vegyész, Johan August Arfwedson fedezte fel 1817-ben. Hazai kultúrtörténeti érdekesség, hogy a vegyészeti szaknyelv magyarításán buzgólkodó Schirkhuber Móric piarista természettudós, tankönyvíró 1853-ban Természettan, tekintettel a vegytanra címmel megjelent reál- és népiskolai tankönyvében „lavany” néven említette, és az „égvénygyökök” csoportjába sorolta. Jelentősége felbecsülhetetlen, az ipar számos területen használja, legnagyobbrészt az akkumulátorgyártásban, de az orvostudomány is alkalmazza gyógyszerként bizonyos pszichiátriai betegségek kezelésére.

Bár a világ legnagyobb, mintegy 9,2 millió tonnányi lítiumkészlete Chilében, az Atacama-sivatag alatt rejtőzik, a dél-amerikai ország a kitermelésben csak második a világon a maga évi nagyjából 39 ezer tonnájával. Az első helyen a hozzávetőleg 2,7 millió tonna lítium birtokában lévő, évente 61 ezer tonnát kitermelő Ausztrália áll, harmadik a saját készletekben ugyan szegény, de világszerte számos lítiumbányát üzemeltető Kína 14 ezer tonnával. A negyedik helyezett Argentína nagyjából 6500 tonnát termel ki évente, az azt követő Egyesült Államok valamivel több mint 5000 tonnát.

Az ágazat fénysebességgel ível fölfelé, jelenleg nagyjából 350 milliárd dolláros piacot jelent, a globális lítiumigény az elmúlt 10 évben 150 ezerről 464 ezer tonnára nőtt, mértékadó becslések szerint 2030-ra az igény akár a 3 millió tonnát is elérheti. Ennek megfelelően minden lítiumtermelő ország igyekszik növelni a kitermelést, ám a volumen növekedése messze nem tud lépést tartani az ipar lítiuméhségével – vagyis néhány éven belül csak a leggazdagabbak tudják megfizetni az egyre nehezebben beszerezhető alkálifémet.

Ezért lélegzetelállító, szenzációs hír, hogy a Pusztaföldváron az öregedő olajkutakból feltörő víz nagy mennyiségben tartalmaz lítiumot.

Körforgásos kitermelés

A Mol kutatási és termelési divíziójának szakemberei jelenleg felmérik a terepet, hogy kiválasszák a pusztaföldvári olajkutak közül azokat, amelyek a legmagasabb lítiumtartalmú vizet hozzák a felszínre. A nélkülözhetetlen alkálifém kitermelésének előkészítése már 2019-ben elkezdődött a vízminták elemzésével. A munkálatok, mint a cégtől megtudtuk, több szakmai csapat együttműködésével zajlottak; a kereskedelmi dolgozók és a felszín feletti mérnökség szakemberei, a kutatás és a termelés területén munkálkodók, a felszín alatti folyamatokért felelős alkalmazottak, a laboratóriumban és az olajipari fejlesztésekben helytálló Mol-munkatársak közös erőfeszítéseinek köszönhetően a várakozások szerint jövőre indul a próbaüzemmód. Ennek során a szakemberek többféle, alapelvüket tekintve azonos, úgynevezett leválasztásos technológiát tesztelnek majd.

Ez egy több lépésből álló folyamat: először szétválasztják az olajat és az annak kitermelésével egyébként is felszínre kerülő vizet, vagyis a lítiumprojekt nem jelent többletvízkivételt. Ez fontos, mert ezáltal az eljárás kíméli a vízkincset – nem felel meg tehát a valóságnak az a máris felhangzó ellenzéki vád, hogy a magyar állam a haszonért feláldozza az ivóvizet. Második lépésként a vízről leválasztják a nyers lítiumot, ez általában lítiumsót jelent. Ezután a vizet az olajkutakon keresztül visszasajtolják a földbe.

A körforgásos módszer környezetbarát, a termőföldet is kíméli. Ez versenyelőny, hiszen a legtöbb országban bányásszák a lítiumot, de ahol vízből nyerik ki, ott általában óriási medencéket létesítenek, és évekig párologtatják a vizet, ami sokkal pazarlóbb módszer. Az is versenyelőnyt jelent, hogy eleve adott az infrastruktúra, hiszen nem kell külön új kutakat fúrni, ott vannak az olajkutak.

Stratégiai kincs

Hogy mennyi lítiumot rejthet a magyar föld, azt egészen pontosan még nem tudják a szakemberek. Ha helytálló a több ezer tonnás becslés, azzal már a világpiacon is labdába lehet rúgni, pláne, ha mint említettük, van versenyelőnyünk. Ha teljes gőzzel beindul a kitermelés, az ugyan sok milliárd forintnyi ráfordítást kíván, ám gyorsan megtérülhet, hiszen a lítium tonnánkénti átlagára jelenleg nagyjából 80 ezer dollár, vagyis nagyjából 27,7 millió forint.

– Keressük azokat az új lehetőségeket, amelyekkel az olajipari tapasztalatainkat a megújuló energiát használó és alacsony szén-dioxid-kibocsátású világ javára tudjuk fordítani. A Molban meglévő évtizedes szaktudás és operatív tapasztalat az új ásványi anyag bányászatában értéket teremt, ezzel hozzájárul a divízió energiaátmenettel kapcsolatos stratégiai céljaihoz is – tájékoztatta a magyar olajipari cég a Demokratát.

A világ energetikai és infotechnológiai folyamatait elnézve nem túlzás, hogy a lítium a XXI. század aranya, az iránta való egyre növekvő igény pedig korunk aranyláza. Magyarország nem titkoltan akkumulátor-nagyhatalommá akar válni, így felbecsülhetetlen jelentősége van a hazai lítiumkitermelésnek, ami által az „aranyországok” sorába léphetünk. Jó remény mutatkozik arra, hogy hazánk jórészt önellátó legyen ebből a nélkülözhetetlen alapanyagból. Jelentősen erősítve a gazdasági és azon keresztül a politikai szuverenitást, növelve Magyarország geopolitikai súlyát és mozgásterét.