A magyar tudós, akit Japánban buddhista szentként tisztelnek – A mai napon született Kőrösi Csoma Sándor
A XIX. század egyik legizgalmasabb magyar alakja kétségtelenül Kőrösi Csoma Sándor volt. Egy tudós-kalandor, aki elhagyta szülőföldjét, hogy egy titokzatos cél nyomába eredjen. Hitte, hogy a magyarok őshazája valahol Kína és Tibet táján keresendő, ezzel a gondolattal indult neki az európai ember számára akkor még jórészt ismeretlen ázsiai világnak. Soha nem találta meg, mégsem tért haza üres kézzel, és páratlanul gazdag tudományos örökséget hagyott hátra: a tibetológiát.
Kőrösi Csoma Sándor 1784-ben született Erdélyben, egy apró faluban, Csomakőrösön, a székely kisnemesi Csoma család hatodik gyermekeként Csoma Sándor néven.
A kollégiumi évei során már foglalkoztatta a magyar nép eredete. Egyre inkább megerősödött benne az a hit, hogy kelet felé, Ázsiában rejtőzhetnek a magyarok rokonai, ezért 1820-ban útnak indult Erdélyből, jobb híján gyalogszerrel. Célországnak Tibetet szemelte ki, abban bízva, hogy a tibetiek vagy azon túli népek között rálel a magyarok nyelvrokonaira. 1820-ban indult el, az Oszmán Birodalmon, Perzsián, majd Afganisztánon keresztül vezetett útja. Elképesztő kitartással, minimális anyagi forrásokkal járta be a Közel-Keletet. Iránon át Indiába jutott 1822-ben. A brit gyarmati hatóságok felfigyeltek a szegény, de annál műveltebb magyarra, és készségesen segítették tibeti terveit. Csoma nem hátrált meg a nehézségek elől: elvonult a Himalája világtól elzárt kolostoraiba, ahol a tibeti nyelvet megtanulva kereste a magyar nyelvrokonság nyomait. Ezt ugyan nem lelte meg – de közben egy másik felfedezést tett.
Az őshazakeresés mellett elkötelezte magát a tibeti nyelv és kultúra megismerése mellett. 1823-ban Ladakh területén telepedett le, a Himalája kolostorai pedig hosszú évekre otthonává váltak. Kőrösi Csoma Sándor két tibeti kolostorban töltötte életének legmeghatározóbb kutatói éveit: Zanglában (1823–1824) és Phuktalban (1825–1831) a Himalája zord, elzárt vidékein, ahol leginkább szerzetesi közösségek éltek. Itt Csoma beilleszkedett a tibeti szerzetesek életmódjába: egyszerű cellában lakott, teljesen puritán körülmények között élt, és minden idejét a tanulásnak szentelte.
Zanglában egy helyi lámától kezdte elsajátítani a tibeti nyelvet. Módszere rendkívül alapos volt: nap mint nap órákat töltött a szerzetesek könyvtáraiban, ahol tibeti kéziratokat olvasott, és ezek alapján rendszerezte a nyelvtani szabályokat. Gyakran jegyzetelt, rendszerezte a szavakat, kifejezéseket, és értelmezte a buddhista irodalom alapműveit.
A Phuktal kolostorban eltöltött évek alatt a tibeti nyelvet már olyan szinten elsajátította, hogy nekilátott saját nyelvtanának és szótárának megalkotásához. Ez óriási teljesítmény volt, hiszen ekkoriban a tibeti nyelv a nyugati világ számára teljesen ismeretlen volt. Kőrösi Csoma Sándor volt az első tudós, aki rendszerezni próbálta a tibeti nyelvtant és szókincset, így alapozva meg egy teljesen új tudományágat: a tibetológiát.
A jeles magyar tudós közel egy évtizedet töltött kolostorokban, ahol minden erejét a tanulásra és kutatásra fordította. Ebből a hatalmas munkából 1834-ben született meg angol-tibeti szótára és nyelvtana, amelyek a mai napig alapműveknek számítanak a tibetológiában.
Munkásságát a Brit Kelet-Indiai Társaság és a Magyar Tudós Társaság is elismerte, ez utóbbi 1833-ban levelező tagjává választotta. Azonban eredeti tervét sem adta fel, élete végéig tovább akarta folytatni kutatásait a magyar őshaza megtalálására.
Ezért 1842-ben elindult a következő – immár az utolsó útjára. A belső-ázsiai vidék felé tartott, bízva abban, hogy ott találja meg a magyarok elveszett rokonait. Azonban a Himalája lábainál, Dardzsilingben (Darjeeling) a malária legyőzte. 1842. április 11-én hunyt el, az idegen, de számára nagyon is ismerős föld lett végső nyughelye.
Kőrösi Csoma Sándor neve nem csak Magyarországon ismert. A japán buddhisták bódhiszattvának, azaz buddhista szentnek nyilvánították 1933-ban, 2023-ban pedig a UNESCO a világemlékezet részének nyilvánította hagyatékát.
