A nagy német klímazsákutca
Az atomerőművek építésének ellenzői a mai napig azt hangoztatják, hogy az atomenergia ideje lejárt, ehelyett a megújulókkal minden ellátásbiztonsági, versenyképességi és klímavédelmi cél megvalósítható. Követendő példaként a németországi energiapolitikát szokták emlegetni, hiszen a németek évről évre egyre több nap- és szélerőművi kapacitást állítanak rendszerbe.
Németország 2011-ben a fukusimai atomerőmű-baleset miatt döntött úgy, hogy rohamléptékben fejleszti nap- és szélerőművi kapacitásait, miközben 2022 végéig lépésről lépésre bezárja összes atomerőművi blokkját. Ennek a sajátos energiapolitikának a következménye, hogy az időjárásfüggő megújulók 2005. évi 20 300 MW beépített kapacitása 2019 végére elérte a 110 000 MW értéket, a nap- és szélerőművek által termelt villamos energia mennyisége pedig a nettó 174 TWh értéket. Az évi összes áramtermelésből a megújulók már 46 százalékkal részesedtek. Idén pedig tovább folytatódik az időjárásfüggő kapacitások rendszerbe integrálása.
Ha csak ezekre a tényekre hagyatkoznánk, akkor a laikusok azt gondolhatnák, hogy végre megtörtént az áttörés, hiszen rövidesen kizárólag a megújulók alkalmazásával képesek leszünk télen-nyáron, éjjel-nappal kielégíteni a fogyasztói igényeket, biztosítani a nagyon olcsó áramot – hiszen a zöldek szerint a nap és a szél ingyen van –, valamint kiváló példát mutatni klímavédelemből.
A német energiapolitika sajnálatos módon azonban egy misztikus varázsgömbre és a hitre épül. Arra az elképzelésre, hogy a megújulók arányának drasztikus növelésével és az atomerőművek leállításával garantálni lehet az ellátásbiztonságot. Ám egyre jobban látszik, hogy Németország rossz példa, a fogyasztók ugyanis folyamatos és olcsó áramellátást igényelnek, amit a megújulók nem képesek fedezni. A felelősen és kizárólag szakmai elvek alapján működő szervezetek egyetértenek abban, hogy a globális klímavédelmi célok elérése érdekében a megújuló energiaforrások és az atomenergia részarányának együttes növelésére van szükség, miközben a fosszilis részarányt radikálisan csökkenteni kell.
Feláldozott klímavédelem
Az ellátásbiztonság és a szén-dioxid-kibocsátás olyan, mint két síléc, amelyek lassan, de biztosan szétmennek, és a síelőnek kell eldöntenie, melyik oldalra vált. A jelenlegi helyzet ugyanis azt eredményezte, hogy a német rendszerben a 114 000 MW-nyi nap- és szélerőművi kapacitás ellenére gyakran adódnak olyan időszakok, amikor nem süt eléggé a nap, és alig fúj a szél. Ilyenkor a németországi termelés döntő részét, 80-90 százalékát az alaperőművek: a bezárásra ítélt atom-, valamint a szén- és gázerőművek biztosítják. Sok esetben pedig már most szükség van francia, lengyel vagy cseh importra, de akár a fogyasztók korlátozására is sor kerülhet a rendszer stabilitása érdekében.
2020. szeptember első napján például Németországban szélcsendesebb és kevésbé napos időjárás volt. Ennek következtében a nap- és szélerőművek még délelőtt 11 órakor is csupán a termelési kapacitásuk negyedét, 23 200 MW teljesítményt tudtak biztosítani. Az ellátásbiztonsághoz szükséges termelés 70 százalékát, 0,88 TWh-t a szén-, az atom- és a gázerőművek állították elő, vagyis nélkülük a német rendszer összeomlott volna. Az esti óráktól kezdődően pedig importra is szükség volt, jellemzően az atomenergiát hasznosító Franciaországból, valamint a szénerőműveket működtető Lengyelországból.
A németek is tisztában vannak azzal, bár nem verik nagydobra, hogy az ellátásbiztonságot az alaperőművek és az import villamos energia nélkül nem tudják biztosítani. Ezért is növekszik évről évre a gázerőművekben megtermelt villamos energia mennyisége, és emiatt is ragaszkodnak az Északi Áramlat 2 gázvezetékrendszer megépítéséhez. A klímavédelemmel kapcsolatos legújabb ellentmondás pedig, hogy 2020. május végén Észak-Rajna–Vesztfáliában üzembe helyezték az új Datteln 4 szénerőművet, amely ráadásul importszénnel fog üzemelni. Ez is azt mutatja, hogy a német energiapolitika nem szakmai, hanem politikai indíttatású, ahol az atomerőművek leállítását a szén- és gázerőművek termelésének növelése kíséri.
Bár Angela Merkel német kancellár tavaly azt követelte, hogy az Európai Unió küldjön erős jelzést a világnak a klímaváltozás ügyében, ugyanekkor azonban Németország a még mindig magas fosszilis részarány miatt már korábban elbukta az idei évre eredetileg tervezett 40 százalékos kibocsátáscsökkentési célt. Ha az eddig leállított atomerőművek helyett szénerőműveket állítottak volna le, akkor már közelebb lennének a teljesítéshez. S a jövőt terhelő további baljós kilátás, hogy a közlekedés zöldítéséhez szintén egyre több villamos energiára lesz szükség. A német szénerőművek szennyezéséhez egyébként évente több ezer haláleset köthető.
Többletköltség a háztartásoknál
Igazi paradoxon az is, hogy a német – a zöldek szerint olcsó és versenyképes – megújulók támogatását szolgáló EEG pótdíj Németországban egyre drágábbá tette a villamos energiát. 2020 elején is emelkedtek a német áramárak: 2020 júliusában Berlinben egy háztartási fogyasztó 1 kWh villamos energiáért 32,24 eurócentet (közel 116 Ft/kWh) fizetett, miközben Budapesten csak 10,68 (közel 38 Ft/kWh) eurócentet. Ennek pont az az oka, hogy Németország súlyos összegekkel támogatja a német megújulókat, ennek árát pedig a fogyasztóknak kell megfizetniük. 2020-ban a támogatások tervezett összege közel 26,5 milliárd euró (9500 milliárd forint) lesz, 2000 és 2019 között pedig 267 milliárd eurót (96 000 milliárd forint) fordítottak a megújulók támogatására.
A folyamatosan növekvő megújulós támogatások miatt bekövetkező villamosenergia-árnövekedés nemcsak aránytalanul sújtja az alacsony jövedelmű rétegeket, hanem az ipari fogyasztók versenyképességét is veszélyezteti. A további súlyos árnövekedés megállítása érdekében a német koalíciós pártok idén júniusban úgy döntöttek, hogy a megújulós pótdíjat a szövetségi költségvetésből származó támogatásokkal csökkentik, valamint a pótdíj mértékét is maximálják. Ez azonban azt jelenti, hogy az „elvileg olcsó és versenyképes” megújulók támogatását már nemcsak a fogyasztókkal fizettetik meg, hanem állami, adófizetői pénzből származó eurómilliárdokkal dotálják – végeredményben ezt is az állampolgárok fizetik meg. Adóeurók nélkül a német villamosenergia-árak jövőre akár nyolc százalékkal is emelkedhettek volna. A döntés azonban immár költségvetési szinten újabb dilemmákat szül: a feneketlen kútnak számító megújulókba öntsék-e a pénzt, avagy iskolákat, intézményeket vagy kórházakat finanszírozzanak. A szövetségi kormányzat bejelentése szerint a következő két évben 11 milliárd eurót (3950 milliárd forintot) kívánnak a megújulók támogatását szolgáló EEG-kassza hiányának pótlására fordítani.
Érik a fordulat
Láthatóan a német villamosenergia-ellátás jelenleg csak azért biztosítható, mert a háttérben még jelen vannak az időjárástól függetlenül üzemelő alaperőművek. Ha azonban leállítják az összes atomerőművet, bezárják a széntüzelésűeket, és nem lesz elegendő gázerőművi kapacitás, akkor a németek rendszeresen a francia atom- vagy a lengyel szénerőművekből származó importra fognak kényszerülni, ami hosszabb távon kockázatos. Nem lenne meglepő tehát a fordulat, ha az első nagyobb áramszünetek után egyre többen nyilatkoznának Németországban arról, hogy az új atomerőművek már a legszigorúbb biztonsági követelményeknek is megfelelnek, és a környezetvédelem szempontjából is elfogadhatók. Néhány év múlva pedig a német atomellenes pártok is azt fogják mondani, hogy bár helyes döntés volt az atomerőműveket bezárni, most a klímavédelem sokkal fontosabb, ezért újranyitják a nukleáris opció lehetőségét. Ugyanis a német kormány hosszú távú hidrogénstratégiája inkább csak jól eladható szlogen, igazi realitások nélkül.
