Sokan nem is emlékezhetnek arra, hogy az 1960-as években két kutató először mutatott ki az agyban őssejtaktivitást. Eredményüket többen elutasították, mert az addig elfogadott elmélet szerint, a felnőtt agyban nem születnek új idegsejtek. Három év múlva önmegújulásra képes sejtek jelenlétét mutatták ki egerek csontvelőjében, majd 1968-ban sikeres csontvelő-átültetést végeztek két testvér között, a súlyos, kombinált immunhiányos állapot kezelésére (testvérek genetikai állománya 50 százalékban azonos). Jó tíz év múlva, miközben lázas kutatás folyt a sejtbiológia területén, vérképző őssejteket fedeztek föl az emberi köldökzsinórvérben, majd 1992-ben először sikerült idegrendszeri őssejteket tenyészteni mesterséges körülmények között. Az örömbe üröm is vegyült, mert 1997-ben kimutatták, hogy a fehérvérűség vérképző őssejtből alakul ki; ez egyben az első közvetlen bizonyíték rákos őssejtek létezésére.

A fölfedezés türelemre inti az eufóriás kutatókat, mert a „sohasem ártani” elv megálljt parancsolt a meggondolatlan kísérletezéseknek. Az őssejtterápia alapvető követelménye őssejtek kinyerése. James Thomson és munkatársai elsőként vontak ki embrionális őssejteket emberi embriókból, közben számos tanulmány jelent meg a felnőtt szöveti őssejtek meglepő rugalmasságáról. Nagy változás következett be 2001-ben, amiből elsősorban etikai kérdés lett. Eddig számtalanszor bebizonyosodott, hogy a kutatók még nincsenek olyan tudás birtokában, amely előre jelezné, hogy az általuk végzett akár sikeresnek látszó kísérletek is nem okoznak-e súlyos károsodást a természetben.

Ilyen eset volt az angliai Dolly-bárány klónozása: Dolly többször olyan gyorsan öregedett, mint a természeti törvényeknek megfelelően létrejött testvérei, majd elpusztult. Maga a kísérletet végrehajtó kutató ismerte be, hogy ez a módszer nem alkalmas élőlények szaporítására, mert nem tudják mi mindent tartalmaz Pandora-szelencéje.

Ez történt az őssejtek esetében is, amikor 2001-ben az Advanced Cell Technology kutatói először próbáltak meg korai emberi embriókat klónozni azért, hogy embrionális őssejteket hozzanak létre, majd megölték az embriókat, hogy őssejtekhez jussanak. A módszer ellen megindult a tiltakozás mind az erkölcsi alapelvek alapján álló kutatók, mind az egyházak részéről.

Az emberi őssejtvonalak létrehozására irányuló kísérletek sikeréért folyó versenyfutás napjainkban olyan méreteket öltött, hogy hamisításokra is sor került, ami természetesen hamarosan kiderült (koreai, japán kutatók). Közben nagy erőkkel folytak a kutatások olyan emberi őssejtek kinyerése céljából, amelyek nem ütköznek erkölcsi és természetjogi törvényekbe.

2006-ban angol kutatók először hoztak létre mesterséges májsejteket köldökzsinórvérből származó őssejtekből. A legnagyobb ovációt az az eredmény váltotta ki, amellyel normális bőrsejteket programoztak át embrionális őssejtekké, egerekben. Ezért a kutatásért Mario Capecchi, Martin Evans és Oliver Smithies elnyerte a 2007. évi Orvosi és Élettani Nobel-díjat.

Kérdés, hogy honnan lehet őssejteket nyerni úgy, hogy ne sértsenek természeti törvényeket, ne öljenek embriókat? Őssejtforrásként szerepelhet a felnőtt emberi szervezet is, igaz, ezek a természetes sejtpótlást végző sejtek nem olyan rugalmasak a differenciálódást illetően, mint az embrionális sejtek. Minden szöveti őssejt az adott szövet sejttípusainak előállítására képes. Például a csontvelőben levő őssejtekből kialakulhat az összes sejttípus (vörösvértestek, fehérvérsejtek és vérlemezkék). Ma már úgy látszik, hogy őssejtek kivétel nélkül minden szövetben jelen vannak, csak még nem mindenhol sikerült őket azonosítani. Sajátos előfordulási helye a felnőtt őssejteknek a köldökzsinórvér. Utóbbiakat begyűjteni és elkülöníteni is könnyebb, a beavatkozás mind az újszülött, mind az anya számára fájdalommentes. Nemrég egy új őssejtforrást fedeztek föl, a magzatvizet, amiből olyan őssejteket sikerült kinyerni, amelyek mindhárom csíralemez sejtjeinek létrehozására alkalmasak lehetnek.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a felnőtt őssejteknek sok előnye van az embrionális őssejtekhez képest. Használatuk is egyszerűbb, mivel az utóbbiak kinyerése nem könnyű. Emellett sokan érvelnek azzal, hogy az embrionális őssejtek alkalmazásakor nagyobb a daganatok kialakulásának veszélye, a felnőtt őssejtek használata ebből a szempontból biztonságosabbnak tűnik.

Az embrionális őssejtek „rossz útra” tévedhetnek, előfordul, hogy osztódásuk nem tud megállni, és rákos burjánzás indul meg. A daganatképződés kockázatát természetesen a felnőtt őssejteknél is meg kell vizsgálni. Ugyanakkor az embrionális őssejtek rugalmassága jóval felülmúlja a felnőtt őssejtekét. Különösen napjainkban lényeges ez a szempont, mert komoly tudományos kételyek fogalmazódtak meg a felnőtt őssejtek plaszticitásával kapcsolatban. Kiderült, hogy az átültetett felnőtt őssejtek gyakran összeolvadnak a szervezet saját sejtjeivel, például csontvelőből származó őssejt beültetve összeolvadhat a szervezetben a szívizomsejttel.

Több országban megkezdődtek olyan klinikai vizsgálatok, amelyek során a betegek szívébe saját csontvelőjükből származó őssejteket ültetnek be infarktust követően, hogy az elhalt szívizmot így próbálják újrafejleszteni. Sikeres kísérletek történtek őssejtterápiával idegrendszeri elváltozások esetében (szklerozis multiplex) is, Japánban pedig működő agyszövetet hoztak létre ilyen módon. Spanyol orvosok donortól származó őssejtekkel beborított légcsövet ültettek be egy betegbe, az eredmény később derül ki.

A legtöbb betegség gyógyításában még messze van a tudomány a sikeres őssejtterápiától, főképp, mert az egyik legfontosabb kérdést máig sem sikerült megválaszolni: mi történik a beültetett őssejtekkel a szervezetben? Valóban beépülnek-e a sérült szövetbe, vagy regenerációs hatásuk folytán az épen maradt, saját szöveti sejteket serkentik osztódásra? Ha a fenti kérdéseket sikerül megválaszolni, akkor kezdődhet új korszak az orvostudományban. A remény indokolt, de szükség van türelemre.

(hankó)