A Sas valóban leszállt?

1957-ben a Szovjetunió útjára indította az első mesterséges holdat, a Szputnyikot, ezzel megkezdődött a két világhatalom közötti űrverseny. Bár az Egyesült Államok bízott technológiai fölényében, rendre alulmaradt a nagy riválisával szemben: 1961-ben Jurij Gagarin lett az első ember az űrben, megelőzve ezzel Amerikát. Erre válaszként az USA 1958-ban létrehozta a NASA-t, hogy központosítsa az addig széttagolt űrkutatási tevékenységeit. A szervezet fő célkitűzése a holdra szállás lett.

A Saturn I repülése: a Holdra szállást előkészítő első jelentős lépés

1961. május 25-én John F. Kennedy elnök történelmi beszédében bejelentette: az Egyesült Államok az évtized végéig embert juttat a Holdra. Ezzel elindult az űrverseny legizgalmasabb szakasza. Nem sokkal később, október 27-én az első Staurn I rakéta is a magasba emelkedett, fedélzetén pedig ballasztként 70 tonnányi vizet szállított. 

A kilencperces tesztrepülés sikeres volt, ami jelentős lépésnek számított a Hold meghódítása felé vezető úton.

Ideiglenes szovjet előny és a nagy fordítás

Az 1960-as évek közepéig a Szovjetunió vezette az űrversenyt: ők küldtek elsőként műholdat, állatot és embert az űrbe, de az első többszemélyes űrhajó és űrséta is hozzájuk köthető. 1959-ben a Luna-1 6000 kilométerre megközelítette a Holdat, majd 1966-ban – hónapokkal az amerikai Surveyor–1 előtt – a Luna–9 simán landolt is rajta. A technológiai fölénynek köszönhetően azonban az amerikaiak hamarosan átvették a vezetést.

A Gemini- és az Apollo-program

A Hold meghódítása a Gemini-programmal indult, de az Apollo-program volt az, amely teljesítette Kennedy célkitűzését. 1967-ben felgyorsították a munkát, mivel a hírszerzés információi szerint a Szovjetunió is közel állt a holdra szállás megvalósításához. Ez utóbbi végül nem bizonyult igaznak, mivel a szovjetek megbízhatatlannak tartották saját hordozórakétáikat.

Az Apollo–11 küldetése és az első ember a Holdon

1969. július 16-án Neil Armstronggal, Edwin Aldrinnal és Michael Collinssal a fedélzeten az Apollo–11 elindult a Hold felé. Július 19-én sikeresen pályára álltak a Hold körül. Másnap Armstrong és Aldrin átszálltak az Eagle (Sas) nevű holdkompra.

A Nyugalom Tengere, amely a Földről síkságnak tűnt, valójában tele volt kisebb-nagyobb sziklákkal, így Armstrongék kis híján kifogytak az üzemanyagból, mire leszállásra alkalmas helyet találtak. Ennek ellenére 1969. július 20-án, magyar idő szerint 21:17:40-kor a Sas puha landolást hajtott végre a Holdon. Hat órával később, július 21-én Armstrong első emberként egy idegen égitestre léphetett.

„Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek”

– mondta Armstrong.

Visszatérés a Földre

Kezdetben attól tartottak, hogy a felszállás meghiúsul. Szerencsére július 22-én a holdkomp komolyabb problémák nélkül elhagyta az égitestet, majd július 24-én a Csendes-óceánon landoltak. Az USS Hornet anyahajón maga Nixon fogadta a Holdat meghódító űrhajósokat. Mikor megkérdezték, milyen volt a Holdon, Armstrong így válaszolt:

„Érdekes hely. Ajánlom.”

A Holdra szállás nemcsak tudományos, de hatalmas presztízsértékkel bíró győzelem is volt az Egyesült Államok számára. Érdekesség: a Szovjetunióban a rádió csak nyolc órával később számolt be a Holdra szállásról, a Pravda pedig csupán két rövid bekezdésben tudósított róla.

Összeesküvés-elméletek árnyékában

Sokan a mai napig nem hisznek abban, hogy a holdra szállás megvalósult. Egyes elméletek szerint a felvételek stúdióban készültek, a forgatást pedig a legendás filmrendező, Stanley Kubrick irányította. A bizarr teória melletti érvként említik a csillagok hiányát, a szokatlan árnyékokat, valamint azt, hogy a hajtóművek nem hagytak nyomokat. Azt is állítják, hogy a visszatérő modult egy repülőgépről dobták az óceánba.

Ám annak esélye, hogy a küldetés lebonyolításában résztvevő több ezer ember 56 éven át titokban tartson egy ilyen átverést, gyakorlatilag a nullával egyenlő – olvasható az Origo teljes cikkében.