A tudós szerzetes, aki megelőzte korát – 130 éve halt meg Jedlik Ányos
A bencés rendből kelt útra a tudós szerzetes, aki a laboratóriumok világában alkotott maradandót. Jedlik Ányos egyszerre volt szerzetes és feltaláló, tanár, valamint a tudományos nyelv megújítója – életműve ma is a magyar innováció egyik bástyája.
A magyar fizika egyik legnagyobb alakja 1800. január 11-én született a felvidéki Szímőn, egy földműves család gyermekeként. Noha apja nem volt különösebben tehetős ember, mégis szorgalmazta taníttatását, mert olyan értéket látott fiában, amit akkor még kevesen sejtettek: nemcsak a hit és a tudás iránti fogékonyságot, hanem az alkotó szellemet is. Ez a fiatal korában elvetett mag nem halványult, hanem egész életén át növekedett – és kora egyik legsokoldalúbb tudósa nőtte ki magát belőle.
Egy bencés rendi iskola tanárának hatása döntő volt a fiatal Jedlik életében: itt ébredt fel benne a tudomány iránti érdeklődés, és itt fedezte fel, hogy a fizika nemcsak elvont elmélet, hanem a világ jobb megértésének kulcsa. Az ő hatására hamarosan Pannonhalmára jelentkezett, majd 1847-ben a Szent Benedek-rendbe is belépett. Ekkor kapta az Ányos keresztnevet, a korábbi István helyett. A Pannonhalmán töltött évek után Pestre, majd Pozsonyba vezetett az útja, ahol nemcsak tanult, hanem már tanított is – egy olyan korban, amikor a modern fizika még gyerekcipőben járt Magyarországon.
Jedlik Ányos nem csupán tanár volt; a fizika nyelvének megreformálásában is aktívan részt vett. Elsők között alkotta meg a magyar fizikai terminológia alapjait. Dugattyú, merőleges, hullámhossz – olyan szavak, amelyeket ma már magától értetődőnek érzünk, de amelyek megalkotása nemcsak logikai tisztaságot, hanem nyelvi bátorságot is feltételezett. A professzor életében azonban nem csak a nyelv és a tanterem volt fontos: a labor is az otthona lett.
Szertárában saját maga által készített eszközökkel kísérletezett, itt készítette el korának egyik legizgalmasabb szerkezetét, a villanydelejes forgonyt. Ez volt az első működőképes elektromos motor őse – egy szerkezet, amely forgó mozgást hozott létre az elektromágnesesség erejével, a dinamó-elv és az öngerjesztés elméletének megfogalmazásával pedig megelőzte más nemzetek világhírű feltalálóit.
De Jedlik tudósi pályája nem volt mentes a viharoktól sem. A szabadságharc idején rokonszenvezett a haza ügyével, diákjait mégis a józanságra intette. A vereség után meghurcolta a hatalom, megfosztották hivatásától, de katedrájáról elűzve sem adta fel; a fizikai szertár anyagát megmentette a pusztulástól, sőt saját költségén tankönyvet adott ki a súlyos testek természetéről.
A tudós felfedezői tevékenysége végül a gépek és eszközök világában érte el csúcspontját: a szódagyártás gazdaságos megoldásától egészen a csöves villámfeszítőig, a rácsosztó gépig, amely később a spektrumanalízis fontos eszközévé vált.
Munkásságával számos rangos elismerést kivívott, pedig Jedlik soha nem hajszolta a reflektorfényt. Szerzetesi egyszerűség, belső nyugalom és mély alázat jellemezte – hit, amely nemcsak a papi hivatásban, hanem a tudomány útján is iránytűként szolgált. 1895-ben, éppen ezen a napon, december 13-án több mint kilencvenöt esztendős korában hunyt el – egy olyan korban, amikor a modern fizika már napi szinten ontotta az újabb találmányokat, és számos magyar feltalálónk gyarapította a világhírű eszközök sorát. Nem egy közülük éppen azokból az elvekből, felismerésekből nőtte ki magát, amelyeket korábban ő maga fektetett le.
