A világ legrégebbi tetoválásai új titkokat árulnak el őseinkről
Kiderült, hogy az ősi tetoválások sokkal elterjedtebbek voltak, mint korábban gondoltuk – és ma már a történészek egészen új módokon értelmezik általuk az emberiség múltját.
Néhány évvel ezelőtt egy férfi besétált Aaron Deter-Wolf irodájába Nashville-ben, a Tennessee Állami Régészeti Hivatalba, és egy hatalmas darabot nyújtott át egy masztodon agyarából. A férfi egy folyópartból kiálló maradványt vett észre, majd levágta a kiálló végét. Az agyar eltávolítása tönkretette annak tudományos értékét, így Deter-Wolf az iskolákban tartott előadásai során kezdte mutogatni a különleges leletet – egészen addig, míg egy diák véletlenül le nem ejtette, és az agyar külső rétege darabokra nem tört.
Sok régész számára ez a pillanat a tárgy „halálát” jelentette volna – de nem Deter-Wolfnak. Ő néhány darabot megmentett, majd különleges módon új életre keltette: ősi stílusú tetoválótűket készített belőlük. Pattintott kovakővel formálta őket, majd homokkővel csiszolta simára. Ám amikor egyik kollégáját próbálta velük tetoválni, a kísérlet balul sült el. Az elefántcsontban lévő mikrorepedések minden egyes tűkihúzásnál felsértették a bőrt. Deter-Wolf csak ennyit mondott róla: „Vérfürdő lett.”
A régész, aki a tetoválások nyomába eredt
Deter-Wolf napközben új építkezések régészeti hatásait vizsgálja, szabadidejében azonban a világ egyik legismertebb kutatója az ősi tetoválások történetében – egy olyan területen, amelyet a tudomány sokáig mellőzött, ám ma már kulcsfontosságúnak tartanak a különböző kultúrák megértésében.
A tetováláskutatás iránti ellenszenv gyarmatosító szemléletből ered: a hittérítők és hivatalnokok barbár szokásnak tartották. Amikor a régészet a 19. században önálló tudományággá vált, sok kutató örökölte ezt az előítéletet. A tetoválásokról alig tettek említést, és ha igen, akkor lenézően – mint a „vadak” és „deviánsok” szokását. Deter-Wolf a saját pályáján is megtapasztalta, hogy ez a szemlélet még a 21. században is él.
A személyes szenvedély, ami új tudományos irányt hozott
Ma, 49 évesen, Deter-Wolf eredetileg a maja kultúrával foglalkozott, mielőtt a gyarmatosítás előtti délkeleti Egyesült Államokra helyezte volna a hangsúlyt. A tetoválások iránti személyes vonzalma – saját testén is egy tucat látható – azonban külön kutatási irányt adott neki.
2009-ben megszervezte első tudományos konferenciáját az ősi tetoválásokról. Az esemény után egy idősebb résztvevő odalépett hozzá, és lekicsinylően megjegyezte:
„Több ősi művészetet ábrázoló tetoválás van a mai egyetemisták bőrén, mint amennyi tényleges tetoválás létezett az ókorban.”
Deter-Wolf csak mosolygott. A mai kutatások viszont már mást mutatnak: a tetoválás nem csupán dísz vagy lázadás volt, hanem mély kulturális, vallási és társadalmi jelentéssel bírt – és az ősi testművészet új fejezetet nyit az emberiség történetének megértésében.
A tetoválások elfeledett jelentése: több mint díszítés
A tudományos közöny – állítja Aaron Deter-Wolf – évszázadokon át megakadályozta, hogy a régészek valóban megértsék az ősi embereket. A tetoválások ugyanis nem csupán testdíszek voltak, hanem a közösségi hovatartozás, a beavatási rítusok és a spirituális erő kifejezői is. Ezek nélkül a jelek nélkül – mondja a kutató – sok civilizáció lényeges kulturális részlete maradt rejtve a modern tudomány előtt.
A kutató, aki bizonyítani akarta: a tetoválás ősi művészet
Hogyan lehet felismerni egy tetoválószerszámot egy több ezer éves ásatáson? Ez volt Deter-Wolf legnagyobb kérdése – és kihívása is. Egy hegyes eszköz lehetett tetoválótű, de akár varrótű vagy ár is. A különbséget megtalálni forradalmi áttörést jelenthetett.
Ezért Deter-Wolf kutatótársaival több mint egy évtizeden át tartó kísérletsorozatba kezdett. Egyes próbák tudományos körülmények között zajlottak, mások inkább spontán módon. A kutató különféle anyagokból készített tűket – madártollból, szarvascsontból, halfogból, kaktusztövisből és természetesen masztodonagyar-darabokból. A mintákhoz modern tetoválófestéket, illetve víz és korom keverékét használta – azt az anyagot, amelyet ősi kultúrák is alkalmaztak. Az eszközöket önkénteseken, sertésbőrön és saját bőrén is kipróbálta.
A toll túl puha volt – „Olyan érzés, mintha egy filctollal tetoválnánk,” jegyezte meg. Az agyarral való tetoválás teljes kudarcot vallott, de a csontból és tövisből készült tűk tökéletesen működtek. A csont porózus szerkezete kiválóan megkötötte a festéket.
Mikroszkópos elemzések során kiderült, hogy a valódi tetoválótűk hegyén jellemző kopásnyomok maradnak: a hegy lekerekedik, elsimul, és apró koromszemcsék ékelődnek bele. Ezek alapján a mai régészek már képesek megkülönböztetni, melyik eszközt használták valóban tetoválásra az ősidőkben.
Ötzi, a jégember, és a több ezer éves tetoválás nyomában
Az ősi technikák megértéséhez azonban nem elég a szerszám – szükség van a testre is. Ekkor lép színre Ötzi, az 5300 éves jégember, akinek mumifikálódott testét 1991-ben találták meg az Alpokban.
A kutatók 61 apró vonalat és keresztet azonosítottak Ötzi bőrén, és eleinte úgy vélték, hogy a tetoválásokat éles kőeszközzel metszett sebekbe dörzsölt korommal készítették.
Évtizedekkel később Deter-Wolf újra elővette a kérdést. Kísérletet tervezett, hogy ellenőrizze az elméletet, és együttműködött Maya Sialuk Koch Madsen grönlandi inuit tetoválóművésszel, valamint Daniel Riday új-zélandi tetoválómesterrel. Céljuk az volt, hogy életre keltsék Ötzi ősi tetoválási módszerét, és kiderítsék, vajon a több ezer éves művészet pontosan hogyan született meg.
A kutató, aki saját bőrén próbálta ki az ősi technikákat
Hogyan tetováltak több ezer évvel ezelőtt? Hogy erre választ kapjon, Daniel Riday tetoválóművész saját testét tette kísérleti tereppé. Nyolc különböző technikával – köztük a tűszúrásos és a „metszd és dörzsöld” módszerrel – nyolc azonos, egymásra rakott háromszögből álló tetoválást készített saját bal combjára.
Riday pontosan dokumentálta, mennyi időbe telt mindegyik minta gyógyulása, és milyen erősségű fájdalmat érzett közben. A teljes folyamat 12 megterhelő órán át tartott, ám a fájdalom nem volt egyenletes. Az egyik inuit technika, amelyet Maya Sialuk Koch Madsen, grönlandi hagyományőrző tetoválóművész útmutatásával alkalmazott, különösen kínzó volt: három órán át kellett tintába áztatott cérnával „varrnia” saját bőrét. A végeredményt így írta le:
„A combom úgy nézett ki, mint egy darab ementáli sajt.”
A jégember titka végre napvilágra került
Deter-Wolf később mikroszkópos nagyításban hasonlította össze Ötzi tetoválásait Riday kísérleti mintáival. Az eredmény meglepő volt: a metszéses módszerrel készült vonalak elvékonyodó, foszló végeket mutattak, míg a tűvel szúrt tetoválások lekerekített, tompa vonalvégekkel zárultak – pontosan úgy, mint Ötzi esetében.
Ebből Deter-Wolf arra a következtetésre jutott, hogy a jégember tetoválásait nem vágták, hanem aprólékosan, tűvel pöttyözték fel. A kutatás nemcsak Ötzi kultúrájáról árult el új részleteket, hanem az első mikroszkópos referenciagyűjteményt is megteremtette arról, hogyan különböztethetők meg a különböző tetoválási technikák nyomai. Ma ezt a módszert világszerte alkalmazzák más múmiák tetoválásainak elemzéséhez.
Az egyiptomi papnő, akinek bőre mindent elárult
Deter-Wolf társszerzője, Anne Austin, a Missouri–St. Louis Egyetem egyiptológusa szerint a tetoválások olyan részleteket is megőriznek, amelyek más forrásokból elvesztek.
„Amit a bőrre írnak, az más, mint amit papírra,” mondja Austin.
Az egyiptomi írásos emlékek például alig tesznek említést a nők vallási szerepéről, de Austin olyan múmiát tanulmányozott, amelynek testén több mint harminc tetoválás volt – hieroglifák, hangszerek, kígyóistenek és más szimbólumok formájában. Ezek alapján a nő valószínűleg papnő lehetett, és a gégéje fölött elhelyezkedő minták arra utalnak, hogy aktív énekesi vagy szónoki szerepe volt, hangját pedig szent erővel ruházták fel.
Láthatatlan tinták és új technológiák
A kutatók ma már modern képalkotó eszközökkel fedeznek fel új részleteket az ősi testeken. Deter-Wolf és kanadai kollégája, Benoît Robitaille, infravörös érzékeny kamerákat használtak, hogy rejtett tintanyomokat találjanak a perui partvidék múmiáin – a világ egyik legnagyobb gyűjteményében.
Néhány példány több mint 2400 éves, bőrük elsötétedett az idő múlásával, így a tetoválások szabad szemmel már nem láthatók. Az infravörös vizsgálatok azonban feltárták, hogy a vallási motívumok a tetoválásokban több mint kétezer éven át alig változtak, ami azt jelenti, hogy a helyi hitvilág a hódítások és háborúk ellenére is fennmaradt.
Az ősi és a modern világ újra összekapcsolódik
A tetováláskutatás határai ma már a múzeumok gyűjteményei között húzódnak, ahol új generációs, tetoválásokban jártas tudósok dolgoznak. Ők egyre gyakrabban működnek együtt őslakos mesterekkel, akik őrzik és továbbéltetik az ősök technikáit.
„Őslakosként mindig azt tanították nekünk, hogy voltak emberek előttünk, és most itt vagyunk mi,” mondja Koch Madsen. „Ez a tudomány hidat épít a múlt és a jelen között – így újra kapcsolatba kerülhetünk az őseinkkel.”
A múlt még rengeteg titkot rejt
A felfedezések sora még korántsem ért véget. Deter-Wolf szerint az utóbbi öt évben több bizonyítékot találtak tetoválásokra múmiákon, mint az azt megelőző százötven évben együttvéve.
„Egy elképesztő adatbázis áll a kezünkben,” mondja. „A kérdés már csak az: mit kezdünk vele?”
