Meddig fejlődhet az emberi technológia? És vajon mi hajtja, mi forgatja e fejlődés kerekét? Többek között erről beszélgettünk Bertalan Péter történésszel, egyetemi oktatóval, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársával.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com

– Eddig három nagy ipari forradalmat különböztettünk meg. A gőzgépek, majd a szerelőszalagok, végül az automatizálás által kiváltott technikai, technológiai forradalmakat. Most jön a negyedik, a digitalizáció, benne a mesterséges intelligenciával. Ez az utóbbi elég félelmetesen hangzik…

– Nyilván azért, mert ha egyre csökkenő mértékben is, de a régi ipari forradalmak idején volt idő arra, hogy az emberek felkészüljenek a változásokra. Az első ipari forradalom esetében, amely a bekerítésekkel kezdődött, több mint száz esztendőt kaptak erre. Ma viszont már nem is években, hanem hónapokban, majdhogynem hetekben vagy napokban mérjük a fejlődés sebességét.

– Megvannak ennek a társadalmi hatásai is?

– Természetesen. Egyetemen tanítok. Azelőtt tíz-, majd ötévente figyelhettünk fel egy-egy új, mentalitásában, életvitelében, szemléletmódjában megváltozott fiatal „generációra”. Ma már évente tapasztaljuk ugyanezt. Új zene, új kultúra, új személyiségszerkezet… Feltűnő, hogy mindenféle kapaszkodó nélkül kalandoznak a digitális dzsungelben, én gyakran attól féltem őket, hogy szétesik az egyéniségük a kibertérben. Sok technokrata szerint azonban nincs itt baj, a gyorsuló változások kreatív válságot okoznak csupán az embereknek, fokozzák az alkalmazkodási képességüket, a mobilitásukat és így tovább.

– Önnek melyik történelmi korszak tetszik a leginkább, különös tekintettel annak gazdasági viszonyaira?

– A középkor. A sötét középkor elnevezés sztereotípia. Mindenkinek megvolt a helye és a feladata, a gazdaság fejlődése gyakran a nyugodt életet szolgálta. A közösségek pedig megvédték a tagjaikat. Ez a cizellált struktúra hullott szét a reneszánsszal, amelynek számos pozitívuma volt ugyan, de alapvetően bizonytalanságot hozott. És végül is ez a furcsa káosz kezdte felkészíteni az emberiséget mentálisan, de társadalmi értelemben és a tudományok tekintetében is az első, vagyis a XVIII. századi ipari forradalomra. Nem szeretem a folyamatok szigorú korszakolását, az ipari forradalmak is a gazdaságtörténet, illetve a történelem hullámainak egy-egy pontját jelentik, nincsenek határkövek, lassú átmenetekkel nőnek ki egymásból az újabb és újabb történelmi, gazdaságtörténeti időszakok. Most persze pont ezek az átmeneti periódusok rövidülnek le rendkívül látványosan.

– Mennyire tudta felmérni az emberiség, hogy mit hoznak ezek az átmenetek és a csúcsok?

– Semennyire. Ahhoz, hogy az emberiség létszáma egymilliárdról kétmilliárdra növekedjék, 123 év kellett. Az orvostudomány és a higiénia, no meg a mezőgazdaság és a technika fejlődése oda vezetett, hogy legutóbb az egymilliárdos népességnövekedéshez már csak 12 évre volt szükség. Mindenki örült az orvostudomány, a higiénia, illetve a mezőgazdaság fejlődésének, de ez a fejlődés újabb csapdát jelent, konkrétan a túlnépesedést.

– Állítólag a most következő ipari forradalom, a totális digitalizáció viharos lesz, a vele járó mesterséges intelligencia kérdéséről pedig igencsak megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint az intelligens gépek átveszik az uralmat az ember fölött, az optimisták viszont úgy vélik, minden csak okos programozás kérdése…

– A világ továbbra is a mester-tanítvány viszony pillérein nyugszik majd, szerintem a gépek ezt képtelenek lesznek létrehozni. Szívesen mondanám azt, hogy bármennyire is okosak lesznek, sosem fognak önálló tudattal rendelkezni. De! Tavaly két gép sakkozott egymás ellen. A vesztes hetvenmillió műveletet hajtott végre másodpercenként. A győztes nyolcvanezret…

– Ilyen buta volt, és mégis ő nyert?

– Nem! Ez egy önfejlesztésre tervezett gép volt, amely ki tudta választani a lehetséges műveletek közül, hogy melyeket érdemes az adott állás szerint elvégezni. Az ilyen gondolkodáshoz tudatosság, konkrétan céltudatosság kell!

– Na de hol volt a sakkozógép mestere?

– Sehol. Ebben a kísérletben egy mesterséges intelligenciával rendelkező gép a semmiről indulva négy óra alatt megtanult sakkozni úgy, hogy a végén már megütötte a nemzetközi szintet. Az az igazság, hogy mint eddig, most sem tudja senki, mi következik, mit hoznak a változások. De belevágunk.

– Egyes tudósok annak idején kizártnak tartották, hogy a gőzt munkára lehet fogni. Amikor aztán megszülettek az első gőzgépek és a mozdonyok, akkor pedig robbanásoktól, majd tömeges katasztrófáktól tartottak az emberek…. Ön is szkeptikus?

– Nem szeretnék annak tűnni. Széchenyi és Wesselényi egy ízben kettesben ellátogattak Angliába. Széchenyi megcsodálta a hidakat, a lóversenypályákat, a kaszinókat, a kommunikáció gyors fejlődését és a különféle apróbb technikai vívmányokat. Wesselényi viszont válaszként a szilikózist, a nyomortelepeket, a bányákban odavesző gyerekmunkásokat mutatta meg neki. Fény és árnyék, elválaszthatatlanok. A két arisztokrata úgynevezett Feleselő naplókban számolt be az élményeiről.

– Melyik volt a legfontosabb ugrás az utóbbi évtizedek technológiai fejlődésében?

– A számítógép megjelenése, ettől gyorsult fel igazán a fejlődés. És persze ez az alapja a 4.0 ipari forradalomnak, azaz a digitalizációnak és a mesterséges intelligencia alkalmazásának. Itt sem láthatunk majd semmiféle határkövet, egyszerűen átúszunk a következő korszakba a történelmi hullámmozgás pályáján. Sok minden történt egyébként az elmúlt húsz-harminc esztendőben. Nekem a Nyugatról hazaérkező tanítványaim beszéltek először például a bio­technika, a nanotechnika, vagy mondjuk a képalkotó diagnosztika felgyorsuló fejlődéséről. Számomra úgy tűnik, a tudományágak közül a kémia halad előre szédítő tempóban, szinte minden mást megelőzve. És rendkívül fejlettek lettek az elemzési és modellezési módszerek, eszközök is.

– Mi hajtja a technológiai fejlődést? Olyan, mintha egy ősidőktől fogva meglévő, öntörvényű dinamika forgatná előre a kereket…

– Sok minden hajtja. Például az ember természetes kíváncsisága, a gyorsulás pedig többek között annak köszönhető, hogy egyre több és több pénz, illetve forrás koncentrálódik ott, ahol eddig is dotálták a technológiai fejlődést. Ennek a fejlődésnek kétségtelenül megvan a maga felszabadító jellege, hiszen egyre több dologra vagyunk képesek, folyamatosan szélesedik a komfortzónánk, de felteszem a kérdést, hogy mi a helyzet a felelősséggel? Amit már az oktatási rendszerek legalsó szintjétől kezdve kellene a gyerekekbe plántálni. A felszínen mindenki a mesterséges intelligenciáról beszél, de azt nem hallom senkitől, hogy az MI talpazatát az etikus számítástechnikának és az információ morálisan is elfogadható kezelésének kellene jelentenie.

– Felvetődik a kérdés, van-e határa egyáltalán a technológiai fejlődésnek, vagy most jön a mesterséges intelligencia, aztán a nullponti energia, majd a térhajlítás, és még ki tudja mi minden… És ahogy ön mondta, amilyen áldásos ez a fejlődés, olyan veszélyes is. Elpusztítjuk a természetet és magunkat is?

– Thomas Malthus XVIII–XIX. században élt angol pap és közgazdász jelezte népesedésdinamikai elméletében, ha az egységnyi földterület nem tudja eltartani a rajta élő emberi populációt, akkor kialakul a telített világ. Életbe lépnek az automatikus helyreállító mechanizmusok, háborúk, járványok, természeti katasztrófák formájában. Malthus korában ezeket Isten büntetéseinek tartották az emberek, de ma inkább spontán hálózati visszacsapásnak tűnnek, amelyek a faj felelőtlen magatartásának következményei. Ha baj lesz, azt nem maga a fejlődés okozza, hanem az, ha a szédítő gyorsaság és az egyre szélesebb perspektívák nyomán lesznek, akik istenként kezdenek viselkedni. Márpedig fejlődhet a technológiánk akármilyen káprázatosan is, sohasem léphetünk a Teremtő helyébe.