Apja fia, apja lánya
Rendre a nőket vesszük elő a demográfiai kérdésekben: legutóbb az Állami Számvevőszék elemzésében fejezték ki aggodalmukat a kutatók amiatt, hogy több nő tanul a felsőoktatásban, mint férfi, ami a gyermekvállalás csökkenésének kockázatához vezethet. Más tanulmányok is általában azt vizsgálják, milyen összefüggésben vannak a nők életkörülményei és a gyerekvállalás. Úgy gondoljuk, ideje szembenézni azzal a ténnyel, hogy a gyerekvállaláshoz ketten kellenek: bizony, a férfi is.
Ahogy szűkebb és tágabb környezetünkben körbekérdeztünk, az derült ki számunkra, hogy a házaspárok esetében sokszor a férjen múlik az első gyerek vállalásának ideje vagy a megszülető gyerekek száma. Mindez persze nem reprezentatív felmérés, de gyakori tapasztalat, hogy a férfiak harmincéves kor alatt nem szeretnének gyereket vállalni, akkor sem, ha már több éve tartó, stabil házasságban élnek, feleségük ugyanakkor sokszor már húszas éveinek második felében szívesen babázna. Értelmiségi nők körében gyakori, hogy az egyetem után elhelyezkednek, majd négy-öt évnyi munka után idejét látnák a gyerekszülésnek. Ez azonban nem biztos hogy találkozik férjük elképzeléseivel. Gyakori, hogy a második gyerek születése után a családapa kicsit soknak érzi a feladatokat, és már nem szeretne harmadikat, miközben a családanya igen. Arról nem is beszélünk, mi történik, ha felbomlik a házasság (akár hivatalosan, akár csak a hálószobában), ekkor a vágyott, tervezett gyerekek születése teljesen bizonytalanná válik.
A diploma hatása kettős
A KSH adatai szerint az első gyerek születésének ideje mindinkább kitolódik: a nők átlagosan 29, a férfiak 33 évesen vállalják első gyereküket. Diplomás férfiak esetében ez 35, a diplomás nőknél 32 év. A nyolc általánost végzett férfiaknál ezzel szemben jellemzően 27 évesen születik az első gyerek.
A vágyott gyerekek számát tekintve éppen fordított arányosság figyelhető meg: minél magasabb egy férfi végzettsége, annál több gyereket szeretne. Ez logikus, hiszen a férfi még ma is a család fenntartójaként tekint önmagára, és magasabb végzettséggel nagyobb esélye van megfelelő anyagi körülményeket teremteni gyermekeinek. Ez azonban a 22-es csapdája, hiszen mire a férfi megteremti a szerinte megfelelő hátteret, lehet, hogy kevesebb esélye lesz annyi gyereket vállalni, amennyit akart – hacsak nem cseréli fiatalabbra feleségét.
Mindez egy érdekes anomáliába torkollik, ahogy azt Kapdebo Ágnes, Papházi Tibor és Tárkányi Ákos megállapította egy idén megjelent tanulmányban, amelyben a Hungarostudy felmérés adatait elemezték: az érettségizettek és a felsőfokú végzettségűek nagyobb arányban szeretnének egy vagy több gyereket, mint a szakmunkások vagy a legalacsonyabb végzettségűek, akik között viszont nagyobb arányban vannak a már megszületett gyereket nevelők (19 és 40 év közöttieket kérdeztek). Ők a meglévők mellé, elsősorban anyagi okokból, kevésbé szeretnének újabbakat.
Az elmúlt évek családpolitikája épp ezt a problémát igyekezett orvosolni, kieszközölve, hogy ne járjon anyagi hátránnyal a gyerekek születése, és ne legyen akkora különbség a vágyott és végül megszülető gyermekek száma között. Miközben a magyarok évtizedek óta legalább két gyermeket szeretnének, 2010-ben még csak 1,2 volt a termékenységi ráta, ma 1,56. Ezt úgy szokták szemléltetni, hogy öt tervezett gyerekből akkor még csak három született meg, ma viszont már négy, tehát zárul az olló.
Különbségek
De ha meg is születne az két vágyott gyerek, akkor az még mindig csak a nemzet fenntartásához lenne elég. Hogyan lehetne növelni még akár a vágyott gyerekszámot is?
– Valóban el nem hanyagolható különbség van a férfiak és nők gyerekvállalási kedve között, és az előbbieket nem nagyon vizsgálják a kutatásokban – támasztja alá feltételezésünket Sztárayné dr. Kézdy Éva is, a Károli Gáspár Református Egyetem Szociológia Tanszékének docense.
Az említett Hungarostudy felmérés során arra kérdésre, terveznek-e a 19 és 40 év közötti válaszadók a következő öt évben gyereket vállalni, a férfiak 57 százaléka felelt igennel, míg a nők 71 százaléka. A nők általában hamarabb és több gyereket vállalnának, mint a férfiak, de sejtjük, hogy egy párkapcsolatban akkor lesz gyerek, ha mindkét fél akarja. Ugyanakkor nyilvánvaló: idővel csökken a nők termékenysége, és egy bizonyos kor felett már nem olyan sok gyerek „fér bele”, hiszen három szülés 6-10 évbe telik, ha nem többe. De van példa természetesen arra is, hogy a nők húzódoznak a gyerekvállalástól. Mindenesetre a statisztikák szerint nem ez a jellemző.
Az eredmény a gyerek maga
Érdekes következtetésre jutott Sztárayné Kézdy Éva és munkatársa. Kutatásuk elsősorban azokra az apákra irányult, akik hosszabb-rövidebb időre otthon maradtak gyermekükkel az első két-három évben, amíg az anyák visszamentek dolgozni. Az derült ki, hogy ez egyformán növelheti az apák és az anyák gyerekvállalási kedvét, a kutatásban részt vevők egy része szerint a további gyerek születése a családban ennek volt köszönhető.
– Az ipari forradalmat megelőző időszakban a család élettere jellemzően nem különült el a kereső munkavégzéstől, így az apák sokkal jobban részt vettek a családi életben. A modernizáció során az apák elkezdtek otthonról eljárni dolgozni, a gyermekekről való gondoskodás pedig elsősorban az anyák feladata lett. A kétkeresős családmodell elterjedésével pedig két teher hárult az anyákra. Az elmúlt egy-két évtizedben viszont megváltoztak az egyéni és társadalmi elvárások, az apák is sokkal inkább részt vesznek a gyerekek gondozásában, megjelent egy új típusú apakép – magyarázza a szociológus. Nem jellemző tömegesen ez a felállás, de van rá példa, hogy a család valamiért úgy dönt: az anya visszamegy dolgozni, és egy időre az apa marad otthon a gyerekkel, akár igénybe véve a családtámogatási ellátások (gyes, gyed) valamelyikét. Erre már lehetősége van.
31 ilyen apával készítettek interjút. Az eredmények szerint sokuk dolgozott valamilyen mértékben az otthonlét alatt, akadt, aki tanulmányokat folytatott, ugyanakkor mindegyikük úgy gondolta, a gyermekkel való kapcsolatának alakulása elsődleges, szemben a karrierrel. Döntésüket akkor sem bánták meg, ha közben elvesztették a munkahelyüket, és újat kellett keresniük. Az apák az otthonlét előnyeit hangsúlyozták, volt, aki lelki békét nyert vele, amit aztán a munkahelyén is meg tudott tartani, más úgy gondolta, ez az önéletrajzában is jól mutat, megint más azt vette észre, onnantól kezdve a család egész élete kiszámíthatóbbá vált. A szülők egy része szerint nem született volna meg a további gyerekük, ha az apa nem vállalja volna az otthon maradást.
– Ennek oka nem feltétlenül csak az, hogy erősebb a kapcsolata a gyerekekkel, hanem az is, hogy az apa ezután is sokkal aktívabb részt vállal a házimunkában és a gyereknevelésben, tehát nem hárul kettős teher az anyára. Úgy tűnik, ha ketten állják a sarat, többet bírnak. Persze ez logikus, mégis el szoktuk felejteni. Ezenfelül maga a párkapcsolat is erősödhet ezen időszak alatt, mert sokkal jobban megértik egymás helyzetét, ami jó hatással van a családi kohézióra. De nem lehet általánosítani. Az emberek nem egyformák, vannak családok, ahol az apa nem szívesen vállalja ezeket a feladatokat, mert nem érzi magát kompetensnek, vagy nem tartja őket férfiasnak. Nem is kell mindenkitől elvárni ezt. És vannak olyan anyák is, akik úgy érzik, ők tudják a legjobban ellátni a kicsit, és nem szeretnék átengedni ezt az apának. Ott pont ezért működik jól a család, és vállal a pár esetleg több gyereket. Ahány család, annyiféle helyzet és megoldás. Mindenesetre valamiféle tendenciára rámutatnak ezek az eredmények – véli Sztáray Kézdy Éva.
Érdemes azt is figyelembe venni, még Kopp Mária mutatta ki, hogy nagyon jó hatással van a férfiak testi és lelki egészségére, ha aktívabb szerepet vállalnak a gyerekek gondozásában, nevelésében. Kimutathatóan tovább élnek a családos férfiak, elégedettebbnek, boldogabbnak vallják magukat. Ezért mondta mindig Kopp Mária: pelenkázz és tovább élsz!
