A német sötétzöld energiapolitika ámokfutása
Atom helyett szén
Bár Németország az elmúlt évtizedekben folyamatosan növelte a nap- és szélerőművi kapacitásokat, 2010 szeptemberében a kormány még hozzájárult a német atomerőművek üzemidejének átlagosan 12 évvel történő meghosszabbításához. Ekkor a berlini politika biztonságosnak, olcsónak és fenntarthatónak gondolta az atomenergiát. Ezen időszak lejárta után azonban, idén áprilisban a zöldeket is magában foglaló új kormány leállította az utolsó három, valós ellátásbiztonságot garantáló atomerőművi egységet.
A 2011-es fukusimai atomerőművi baleset az irreális félelmekre fogékony német társadalomban pánikot keltett, Angela Merkel pedig feláldozta az atomerőműveket a pártpolitika oltárán, gesztust téve a nagypolitika részévé vált német zöldpártnak. Ennek nyomán született döntés az összes német atomerőmű 2022 végéig történő bezárásáról.
A realitások ellenében
Európa nagy részében nukleáris reneszánsz tanúi lehetünk, amelyet a brüsszeli oroszellenes szankciók következményei tovább erősítenek. Egyre több uniós tagország jelenti be, hogy új atomerőművet szeretne építeni, vagy meghosszabbítja a meglévők üzemidejét.
Az orosz energiahordozók hiánya miatt Németország, az ellátásbiztonságot szem előtt tartva, utolsó három atomerőművi egységét végül nem a tavalyi év végén, hanem idén április 15-én állította le végleg. Annak ellenére, hogy a német közvélemény-kutatási adatok szerint az emberek kétharmada ma már támogatja az atomenergiát, sőt az ellenzéki politikusok is egyértelműen atompárti álláspontot képviselnek. Jó példa erre, hogy a bajor tartományi miniszter szerint Bajorország saját felelősségére továbbra is működtetni akarja az atomerőműveket.
Nemrég két tucat tudós és Nobel-díjas nyílt levelet írt Olaf Scholz kancellárnak a Replaneten keresztül, amelyben az energiaválságra, a klímavédelemre és az orosz gáz hiányára való hivatkozással felszólították, hogy folytassák az utolsó három atomerőmű üzemeltetését. Ám a zöldek által meghatározott német kormány döntését ez sem ingatta meg.
A politikai indíttatású német energiapolitikát már évek óta sokszor és sok helyen bírálják. Leonhard Birnbaum, az E.ON vezérigazgatója március végén a Handelsblattnak adott interjújában szintén élesen kritizálta a nukleáris leállítást. Nem is olyan régen a The Wall Street Journal pedig szerkesztőségi írást jelentetett meg a német energiapolitikáról A szénnek köszönhető, hogy világítanak Németország fényei címmel.
Bizonytalan alapellátás
A most leállított atomerőművi egységek közel 34 éves üzemidejük alatt, az ellátásbiztonságot garantálva mintegy 1100 terawattóra klímabarát villamos energiát termeltek, összességében több mint 93 százalékos teljesítménykihasználtság mellett. Hogy valójában mekkora szükség volt rájuk, mutatja, hogy az elmúlt hónapokban, években szinte mindig közel teljes kapacitáson működtették őket.
Mindez azt is jelenti, hogy a most leállított blokkok nagyon jó műszaki állapotban voltak, hiszen még a 40 éves üzemidejüket sem érték el. A további üzemeltetéssel kapcsolatos ellenérv – hogy már nincs elegendő friss nukleáris üzemanyag – sem állja meg a helyét, hiszen sajtóhírek szerint az amerikai Westinghouse felajánlotta, hogy szükség esetén tudna szállítani.
A teljes életciklus alatt ez a három blokk mintegy 1,1 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátást előzött meg a szénerőművekhez viszonyítva. Láthatóan a németek csak politikai alapon tartják fontosnak a klímavédelmet, a rideg valóságban egyáltalán nem. Energiapolitikájuk egyik legtragikusabb következménye, hogy a leállított atomerőművi blokkok helyét fosszilis, döntően szén- és gázerőművek veszik át. Egy amerikai tanulmány szerint az általuk okozott többletlégszennyezés évi 1100 ember idő előtti haláláért felelős.
Közben persze a baloldali német kormány rájött, hogy a német embereknek és az iparnak akkor is kell áram, amikor az időjárásfüggő nap- és szélerőművek termelése a töredékére esik vissza. A fizikai és műszaki korlátokat még soha senkinek sem sikerült felülírnia, és ez alól Németország sem kivétel. Így a zöldideológia vezérelte paradigmában atom helyett a gáz- és szénerőműveknek kell biztosítaniuk a stabil alapellátást. Jól példázza ezt, hogy amikor április 15-én este 8 körül elkezdték a blokkok teljesítményét csökkenteni, a szén- és gázerőműveké növekedett. Nem a naperőműveké, hiszen az esti órákban ezek teljesítménye nulla, és nem is a szélerőműveké, hiszen a nap döntő részében közel 25 százalékos teljesítménykihasználtsági tényezőjük éjfélig 15 százalékra csökkent. Nem túl meglepő módon az atomerőművek leállítása óta Németországnak egyre nagyobb szüksége van a szomszédos országokból érkező importáramra is.
Környezetbarát gáz?
A háború és a szankcionált orosz gáz kiesése miatt ma Németország döntő részben a szénre támaszkodik, de a gázerőművekre is szükség van, vagyis napjainkban a németek úgy égetik a szenet és a gázt, mintha nem lenne holnap. Ami természetesen növeli a szén-dioxid-kibocsátást.
Az ukrán–orosz konfliktus előtt a német szénerőművekhez szükséges szén 50 százaléka Oroszországból érkezett, de közben Brüsszel az orosz szenet is szankció alá vette. Ezért a német szénimportőrök többek között dél-afrikai és kolumbiai forrásokból szerzik be a nyersanyagot. Közben a belföldi lignitbányászatot is felpörgetik, aminek újabb falvak és templomok esnek majd áldozatul. Öt évvel ezelőtt például a világ döbbenten figyelte, amint ledózerolják Immerath település Szent Lambert neoromán templomát, hogy a helyén szénbányát nyissanak.
Hosszabb távon Németország azt is tervezi, hogy 2038-ig megszabadul a szénerőművektől, amelyek jelenleg 38 ezer megawatt kapacitást képviselnek. Többek között ennek során, a kieső kapacitások alternatívájaként 2030-ig akár 25 000 MW új gázerőművi kapacitást is létesíthetnek. Arról azonban még semmit nem lehet tudni, hogy ezt az új, hatalmas kapacitást ki és milyen forrásból fogja megépíteni, és honnan lesz az üzemeltetésükhöz szükséges olcsóbb és megfelelő mennyiségű földgáz vagy hidrogén…
Teljesen nyilvánvaló, hogy a nap- és szélerőművek nem tudnak ellátásbiztonságot garantálni, ezért szükség van a szén- és gázerőművek termelésére is, de sok esetben ez sem elegendő. Az elmúlt években már nemegyszer előfordult, hogy nagy ipari fogyasztókat korlátoztak az energiahiány miatt. A jövőben az ilyen események egyre gyakoribbak lesznek. A német politika álszentségét mutatja az is, hogy miközben atomerőműveiket bezárták, szűkös helyzetükben a franciáktól elfogadják a döntően az atomerőművekből származó import villamos energiát.
A zöldpolitika paradox következménye, hogy a hatalmas nap- és szélerőművi kapacitás ellenére Németországban az egyik legdrágább a háztartási áram. Idén márciusban egy berlini fogyasztó egy kilowattóra áramért közel 44 eurócentet fizetett, miközben egy budapesti – kedvezményes árként – csak 9 eurócentet. Ráadásul a megújulók hatalmas – éves szinten közel 30 milliárd eurós – támogatása ellenére is folyamatosan drágul az áram. Az atomerőművek leállítása pedig tovább fogja növelni a villamos energia árát vagy a szükséges szövetségi támogatásokat. Sőt, mindez már kezdődik is: az E.ON megemeli a villamos energia árát 45 százalékkal…
Robert Habeck német gazdasági miniszter természetesen mindenkit megnyugtat, hogy az ellátásbiztonság garantálása érdekében megvannak a „szükséges kapacitások”, de azt a titkot nem fedi fel, hogy e kapacitások alatt döntően szén- és gázerőműveket, valamint például Franciaországból származó atomáramot ért.
