Göttingában az első nagy hírű antropológus, Johann Blumenbach gyűjteményében voltak belső-ázsiai ásatásokból származó koponyák, és éles szeme azonnal észrevette, hogy azok olyan jellegeket hordoznak, mint a magyarok; ezt elmondta az ott tanuló Kőrösi Csoma Sándornak, akiben megfogant az a gondolat, hogy megkeresi a magyarok őshazáját. Azt már a XIX. század elején is tudták a kutatók, hogy az Ural délkeleti térségének őslakossága embertanilag nem indokolja eleink testi alkatát. Kőrösi 1819 novemberében indult Erdélyből Törökországon és Perzsián át útjára. Teheránból tudományos végrendeletet írt a nagyenyedi professzoraihoz: „Indulok a mi elejink legrégebbi hazájába, Nagy- és Kis-Bukáriába (Nagy-Bukária Turkesztánt, Kis-Bukária Kínai- vagy Kelet-Turkesztánt, a Táromvölgyét, az ujgurok hazáját jelenti), de ha én Isten őrizzen olyan szerencsés nem lehetnék, hogy ezen utamat végrehajthassam, ezennel meghagyom, ki ezen célban énutánam megindul egyenest az említett országokba menjen, és onnan kezdje további vizsgálódását. Én az addig valókból tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi elejink ezen vidékekről szállottak le… az említett tartományokban található motívumok, ezen népeknek szokásaik, rendtartásaik, ezek közt levő tradíciók, ezeknek annaliseik a vizsgálódónak megmondják, hogy a mi elejink micsoda nevek alatt, mikor micsoda dinasztiákat formáltanak, micsoda dolgokat vittenek véghez és micsoda okokból mentenek által Európa felé…”

A többit tudjuk. A jó úton járó Kőrösit hazája nem támogatta, megromlott egészséggel nem érhette el célját. Nem nyelvészkedni indult, hanem az őshaza felkutatására. Hogy közben megalkotta a tibeti–angol szótárt, az csak ráadás. A nagy székely ötvennégy évesen, Tibeti tartózkodása után, újra elindult Turkesztán felé, de a kimerültségtől a Himalája lábainál fekvő Dardzsilingben 1842-ben meghalt.

Azt hihetnénk, hogy ezután özönlöttek a magyar expedíciók Belső-Ázsiába, hogy kövessék a jó utat és tisztázzák a magyarok őshazáját. Nem így történt, itthon már megalkotta számunkra a megszálló Habsburgok nagypolitikája hamis őstörténetünket. Eszerint írástudatlan, gyűjtögető-halászó, fejletlen kultúrájú finnugor nép a magyar.

2003-ban egy nemzetközi tudóscsoport készített egy nagy elemzést, amelyben az európai népek származását bontotta ki genetikai alapon. A vizsgálatok eredményét közölték a legtekintélyesebb lapban, a Nature-ben. Ebben több minden mellett megállapították, hogy a magyaroknak genetikailag semmi közük sincs a finnugor népekhez, legközelebbi rokonaink a belső-ázsiai török jugarok (az ujgurok egyik délre, Kanszu tartományba vonult ága).

Az ujgurok a török népek közé tartoznak, kultúrájuk igen fejlett, „Belső-Ázsia arisztokratáinak” nevezik őket. Mielőtt a genetikai vizsgálatok legmodernebb módszereit ismerték volna a kutatók, Hideo Matsumoto japán professzor egy molekuláris biológiai vizsgálattal hasonlította össze a közép-ázsiai és ázsiai népek, valamint a magyarok rokonsági fokát. Matsumoto a különböző immunglobulinokat használta fokmérőnek.

1988-ban mutatta be a világ kutatói előtt Kaliforniában a Föld egészére kiterjedő markertérképét. Hazánkból az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézeten keresztül kapott 12 ezer vérmintát elemzésre; a minták arányosan származnak a Kárpát-medence egész területéről.

A vizsgálatokat Kiszely István szervezte, aki miután antropológus szakemberként megjárta Belső-Ázsiát, biztos volt benne, hogy az őshaza ott keresendő. Matsumoto professzorral személyesen találkozott, és megkérte a vizsgálatok elvégzésére. Az eredmény a várt lett: az a markerjelleg, amelynek legnyugatibb elterjedési területe a Kárpát-medencében a magyaroknál van, az legkeletebbre Kelet-Turkesztánban az ujgurok és a jugarok között található meg. Ugyanakkor nincs meg a finneknél és az ugor népeknél. Ezzel felhívták a tudományos világ figyelmét arra, hogy a fenti népek között biológiai, immunológiai hasonlóság áll fent.

Az ujgurok a korábban kiépült türk birodalmat váltották 745-ben. A türkök egyébként minden nomád népet felülmúltak, mert az övék volt az első birodalom, amelyik egységbe foglalta Belső-Ázsiát, Kínától Bizáncig. A VI. és VII. században jelennek meg az első tudósítások Nyugat-Turkesztánról. Egy belső-ázsiai nép először szólal meg és vall saját történelméről saját, türk rovásírással. Az ujgurok az Orhon folyó partján alakították meg birodalmi központjukat. (A „gur” törzs vagy lovas jelentésű). Majdnem egy évszázadig voltak Kelet-Belső-Ázsia urai Mandzsúriától az Altaj hegységig. A türk feliratok és a kínai források megemlékeznek róluk; a kínai Tang kori Császári Évkönyvek szerint az ujgurok ősei a hunok, „akiknek nyelvét is beszélték”. A kínaiak „Belső-Ázsia arisztokratáinak” nevezték az ujgurokat, és időnként barátságban voltak velük, még kínai hercegnőt is adtak az ujgur uralkodóknak. Már akkor, Kína asszimiláló hatása ellen az ujgurok a manicheus vallás hívei lettek. Azt is követelték a kínaiak az ujguroktól, hogy „vessék le süvegeiket és övüket”, ezzel hagyományos viseletüktől szerették volna megfosztani őket.

Az ujgurok őrizték a türk hagyományt, ami abban is megnyilvánult, hogy a rovásírást továbbra is használták. A módosított szogd írásból itt alakult ki az iráni eredetű ujgur írás, vagy „hu”-írás, amelyet a mongolok és a mandzsuk is átvettek.

„A török régiség legműveltebb népe lett az ujgur” – írta Ligeti Lajos 1986-ban. Vallásuk bővült a buddhizmussal, de sokan nesztorianusok lettek. Bár az ujgur hatalom 840-ben leáldozott, történelmi szerepüket az elmenekült ujgurok tovább megtartották, főleg a kultúra és az írás terjesztése területén. Városaik Kelet-Turkesztánban kultúrcentrumokká fejlődtek (Kucsa, Turfan stb.). A mongolok felé ők lettek a magasabb kultúra terjesztői; ezért Dzsingisz kán nem pusztította el városaikat. A kínai Hszincsiangban élő ujgurok egy része a mongol kor után fölvette a muszlim vallást.

Az ujgurok másik csoportja – a kanszui ujgurok – ügyesen kihasználták a Kína és a Nyugat közötti kereskedelmet és rövidesen Kína legjelentősebb kereskedelmi partnerévé nőtték ki magukat. Két városállamuk Kancsou és Dunhuang gazdagságának jó híre volt, és 905-ben, a Tang-birodalom felbomlásakor újra felmerült a nagy ujgur birodalom létrehozásának gondolata. Azonban 1028-ban megszületett a kínai Tangut Birodalom, és a kanszui ujgurok a kínai néptengertől menekülve félrevonultak a Selyem Úttól, így máig megtartották ősi szokásaikat, türk nyelvüket és kultúrájukat.

Ez az a nép, amelynek nevére rábukkant Kőrösi Csoma Sándor, és őket nevezik jugaroknak. (A „jugar” szó nem önelnevezés, hanem a „jugur” tibeti változata). Jelenleg a hivatalos népszámlálás szerint legalább 8-10 millió ujgur él Kínában, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm területen és 10 600 jugar Kanszu tartomány lefolyástalan magashegyvidéki medencéiben (néhány százezer ujgur Kazakisztánban és Kirgizisztánban is él). Kínának jelenleg 56 nemzetisége van, amelyek az 1982-es alkotmány előszava szerint „A Kínai Népköztársaság az ország valamennyi nemzetisége által közösen alkotott, soknemzetiségű egységes állam. Az országban élő minden nemzetiség teljesen egyenrangú…” A területi autonómia három formája alakult ki: autonóm tartomány, autonóm prefektúra és autonóm megye. A legnagyobb lélekszámú a kínai han nép, velük csapnak össze napjainkban az ujgurok Ürümcsiben.

Hankó Ildikó

Belső-Ázsia területére három expedíciót vezetett Kiszely István antropológus, szakemberek társaságában. Eredményeiket több kötetben foglalták össze, amelyek a genetika mellett tényszerűen bizonyítják az ujgurokkal és főképp a jugarokkal való rokonságot. A legfontosabb tények, amelyeket állandóan szem előtt kell tartani: az ujgurok és a jugarok nem mongolid népek, ugyanolyan „európai” – de nem „indoeurópai” – morfológiai tulajdonságokat viselnek, mint a magyarok. Népművészeti motívumaik, énekeik (pentatón, ereszkedő dallamú, kvart-kvint váltós és hangsúlytalan végződésű), táncuk, ételkultúrájuk, meseviláguk hasonló a miénkkel, különösen a csángómagyarokéval. Állattenyésztésük ugyancsak hasonló módon folyik, van nyári szállásuk hegyi legelőkön és téli szállásuk a folyók, tavak mentén. Gyógyító embereik a táltosok, akik gyógynövényekkel és akaratátvitellel gyógyítanak.