Az ember számtalan módon kifejezi hovatartozását, hiszen az első pillantásra való megítélés a zsigereinkben van, így tudat alatt is arra törekszünk, hogy saját magunkról kívülről is egyértelműen megérthető jeleket sugározzunk. Szakértők szerint az, aki dioptria nélküli szemüveget visel, intellektusát kívánja kidomborítani, azok a hölgyek pedig, akik sötétebb hajukat szőkére festetik, szexuális vonzerejük megnövelésére törekszenek. Ezeknél sokkal egyértelműbb jelzés az, amikor egy sportrajongó kedvenc csapatának címerével díszített pólóban feszít, de hovatartozást volt hivatott kihangsúlyozni a 2002-es választások környékén viselt kokárda is.

Az emberek többsége mindig is igazodott valamiféle külső befolyáshoz, vélt vagy valós társadalmi elváráshoz: a tiniknél nem mindegy, ki milyen zenét szeret, egyáltalán jár-e szórakozni vagy sem, a felnőtteknél pedig azonnali üzenetet jelent például az, ki milyen autóval közlekedik; részletes tanulmányok tucatjai készültek már arról, a különböző típusú kocsit választók jellemzően milyen személyiséggel rendelkeznek. Sokan nem tudják, ám tény, hogy a valamikor népszerű fejkendők divatja az amerikai utcai bandák tagjaitól ered: ők mind a mai napig többek közt így képesek könnyen eldönteni, ki a barát, s ki az ellenség az utca dzsungelében.

A tudattalan testbeszédtől kezdve hanglejtésünkön keresztül a karóráig, amit viselünk, mind-mind egy, a külvilág felé küldött jel saját magunkról. A tetoválás ezektől semmiben nem különbözik. Annak eldöntése azonban, ki mit üzen ezzel a többieknek, ma már nem olyan egyszerű.

Ősi barlangrajzokból tudjuk, hogy az ember kezdettől fogva díszítette testét különböző rajzokkal: ezeknek akkoriban valószínűleg babonás oka lehetett. Cézár állítólag egy levelében leírta, mennyire meglepte őt, hogy a britek „állatok képét viselték bőrükön”, s az angliai Calcutte nevű kisváros templomában Krisztus után 787-ből származó iratokon találtak tetoválásra utaló megjegyzéseket. Charles Robert Darwin az 1830-as években az Atlanti- és Csendes-óceán apró szigetein találkozott olyan törzsekkel, amelyek különleges képeket viseltek testükön, s később azt írta, nem létezik olyan nép a Földön, amelyik ne ismerné a testdíszítés hagyományát.

A tetoválás manapság főleg a fiatalok és a későn érő felnőttek körében hódít, hiszen a testdíszítés még mindig a lázadás megnyilvánulása. Újbóli divatbajövetelével megjelent az „eltűnő tinta” is, amelyet korábban talán csak Sherlock Holmes-történetekből ismertünk. Ez körülbelül három év után kezd el felszívódni, így a divatbarbár fiatal eléri, hogy csak a diszkóba járós korban díszítse testét a kis pillangó vagy a nagy sárkány.

És ha már motívumok: azok, akik kizárólag a divat hívó szavának engedelmeskedve tetováltatnak, gyakran az úgynevezett nonfiguratív díszítést választják. Ennek „szépsége”, hogy nem kell sokat gondolkodni rajta, viszont ez az a motívum, amelynek üzenete már nehezebben fejthető meg, mivel azon kívül, hogy elárulja az illetőről, hogy az követi az aktuális divatot (esetünkben a tetováltatás divatját), semmit nem fed fel róla. Hasonló a helyzet a lányok vállára és bokájára „varrott” pillangókkal és delfinekkel is: ez a két testrész – hiába a magazinokban látható fedetlen mellek és popsik tömege -, illetve ezek fedetlenül hagyása a férfiakban mindig is szexuális vágyat ébresztett, így az ezeket apró képekkel ellátó hölgyekről kijelenthetjük, tudat alatt éppen ezt a vágyat próbálják felkelteni vagy még inkább növelni. Ám nagy valószínűséggel maguk a motívumok valójában semmit nem jelentenek viselőjüknek.

A tetoválások nagy többsége azonban hovatartozást hivatott szolgálni. A keleti filozófiákban főállatnak számító sárkány azt üzeni, „az erősek közé tartozom”. Az ősi címer azt, „fontosak számomra a gyökereim”, a tekeredő kígyó pedig azt, „Vigyázz! Ha nem tetszel, marok!” A példakép vagy szeretett ember arcától kezdve vallási jelképekig minden elképzelhető motívum megtalálható már egy tetoválószalon bemutatkozó fényképalbumában.

A szalonok szinte mindegyikében beszerezhetünk egyébként különböző testékszereket is. A fülcimpánktól az intim testrészeinkig szinte bárhová helyezhetünk már apró, csillogó ékszereket. S míg a fülbevalót az emberek többsége természetesnek tekinti, addig sokan elborzadnak, ha a köldökben, orrban, nyelvben, mellbimbóban látnak hasonlót.

Pedig a tetoválás és testékszer valójában nem különbözik semmiféle más díszítéstől. Amikor a férfi nyakkendőt választ magának, vagy a nő szempillafestéket használ reggelente, nem tesz mást, mint feldíszíti magát abban a reményben, hogy ezzel fontos üzenetet küld mindenkinek, aki aznap szembejön vele. A láncon hordott apró kereszt, a nagy gonddal kiválasztott körömlakk vagy parfüm lényegét tekintve mind-mind egy tetoválás: üzenünk, üzenünk, üzenünk a nap minden órájában. S hogy ezek az üzenetek milyen fogadtatásra találnak, segít bennünket abban, hogy kiválasszuk a hozzánk hasonló embereket, akikkel azután – az állatokhoz hasonlóan – falkákat alkothatunk. Az ember ugyanis, még a látszólag legegoistább személyiség is társas lény.

– sv –