Nagy szenzációt általában azoknak a kultúráknak maradványai keltenek, amelyek több ezer év óta titkokat rejtenek. Egyiptom, Kína, Perzsia és Ázsia területén felszínre hozott leletek, sírok ma is meglepik az emberiséget és a tudományt. Európa elsősorban a görög és a római kultúra szerelmese, nem véletlenül, hiszen mai civilizációnk alapjait alkották meg. Azonban őket is megelőzték fejlett társadalmak, amelyek kijelölték útjukat. Gondoljunk az etruszkokra, a keltákra, a föníciaiakra vagy a perzsákra. Az újabb és újabb leletek fényében többször kell átértékelni a történelmet, ami nem jelenti a szakemberek tudatlanságát, sőt: az igazat mindig vállalni kell.

A meglévő emlékek közül sok esetben az összefüggések megkeresése és a magyar történelembe illesztése okozza a legnagyobb gondot.

Ha Rómában járunk, érdemes útba ejteni a „hét domb” egyikét, a Celiót (Celius). A Via della Navicella egy parkokkal övezett térre visz, amelynek nyugati oldalán régi bazilika áll, a Santa Maria in Dominica. Csaknem ezzel szemben, egy dús növények között megbúvó, különösen érdekes ókeresztény bazilika található, a Santo Stefano Rotondo. Különleges formája igencsak zavarba ejtő, mert építészeti megoldása nem hasonlít a keresztény templomokra, de tudományos és régészeti bizonyíték arra sincsen, hogy korábban valami pogány épület állt volna a helyén. Többen is arra gondoltak, hogy a kör alakú építmény egyike lehetett a Néró császár által alapított „macellum magnum” (vágóhíd) épületnek. A későbbi kutatások eredményei alapján azonban el kellett vetni ezt a feltételezést, mert azok nem ilyen formájú objektumok voltak. Így, amíg újabb dokumentumok nem igazolnak mást, el kell fogadni, hogy a S. Stefano Rotondót Kr. u. 467-ben építtette Simplicius pápa, és az első vértanúhalált szenvedett mártírnak, Istvánnak szentelték. Igaz, építéséhez felhasználták az ott talált régebbi építmények köveit is, de ez mindig így történik, különösen sűrűn beépített területeken.

A későbbiekben átépítették a templomot, 1453-ban Miklós pápa újíttatta föl, és a Szent Péter bazilika magyar gyóntatója, Kapusi Bálint kérésére a magyar pálosoknak adta az épületet. Ettől kezdve a templom főoltárát Szent Istvánnak, Szent Lászlónak és Szent Imrének dedikálták; erről egy, az oltár mellett álló oszlopon lévő tábla is szól. A templomba belépve megdöbbentő érzés fogja el a látogatót, amit elsősorban a szokatlan, kör alakú hajó okoz, és az 58 gránitból és fehér márványból készült oszlop. A falakat körben freskók díszítik, összesen 32; a festői témáikat a szent vértanúk életéből vették.

Minket, magyarokat különösen az a freskó érdekelhet, amely a főoltár ballusztrádjának belső oldalán látható. Ezt a freskót – és még többet is – Pomarancio készítette 1582-ben. Azt a jelenetet ábrázolja, amikor Szent István első vértanú megjelenik Saroltának, Géza fejedelem feleségének, és megjövendöli a magyarok első szent királyának születését. A jelenet azért érdekes, mert aki a megrendelést készítette a freskóra, az pontosan tisztában volt azzal, hogy a magyarok már a legkorábbi időktől kezdve kapcsolatban álltak a kereszténységgel, igaz, eleinte a keleti kereszténységgel.

A magyar őstörténetet mai napig tudatosan félremagyarázók nem tágítanak attól az igaztalan állítástól, hogy eleink barbár, pogány, több istent hívő nép volt. Holott már Sarolta és Géza is fölvette a keresztény vallást, fiukat, Vajkot István névre keresztelték az első vértanú, Szent István után. A magyar papnevelő intézetet, a Collegium Hungaricumot 1579-ben hozták létre Rómában, XIII. Gergely pápa idején. Erre a célra a pápa a S. Stefano Rotondót jelölte ki, mint a pálosok birtokában lévő épületet. Elsőként négy magyar kispap érkezett a collegiumba, ám a már akkor is nemzeti érzést nélkülöző személyek elérték, hogy áthelyezzék őket a Collegium Germanicumba, majd 1580-ban a két kollégiumot egyesítették; ma is így működik. Neves magyar főpapok kezdték itt pályafutásukat napjainkban is: Lékai László, Cserháti Ferenc, Gál Ferenc, Marosi Izidor, Kada Lajos, Vértesaljai László, Veres András.

A templomban található Lászai János, erdélyi fődiakónus sírja, aki 1517–1523-ig a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója volt, csakúgy, mint a pálos Kelemen atya, aki 1473-tól haláláig töltötte be ugyanazt a hivatalt.

Első királyunk még uralkodása idején a Rómába zarándokló magyarok számára megszerezte a Szent Péter-bazilikához közel álló, San Stefanino titulusú kis templomot, melléje zarándokházat építtetett. A Szent Péter-bazilika átépítésekor, 1776-ban VI. Piusz pápa lebontatta a magyarok templomát, ezért Mindszenty József bíboros hercegprímás azt kérte XII. Piusz pápától, hogy a lebontott templom helyett adja a magyaroknak a Santo Stefano Rotondót „tituláris templomként”, hiszen hosszú ideig a magyar pálosoké volt. A bíboros letartóztatása akkor megakadályozta a magyarok álmának teljesülését, hiába volt Mindszenty bíboros címtemploma haláláig a magyarokhoz sok szállal kapcsolódó, különleges templom.

Az Isonzó folyó torkolata lagúnáinak szárazföldi partján fekszik a hajdani Római Birodalom egyik hatalmas kereskedelmi központja, Aquileia. A püspöki székhelyet Kr. e. 169-ben alapították, amikor a római szenátus háromezer telepest vezényelt oda, majd még 1500-an csatlakoztak hozzájuk. A keresztényüldözések Kr. u. 303–304-ben elkezdődtek, de a 313-ban kiadott Milánói Ediktum szabad vallásgyakorlatot biztosított a keresztényeknek. Ezután épült föl – talán elsőként – az első keresztény egyházi központ Aquileiában. Kikötője révén a kozmopolita város nyitott volt a keleti mediterrán filozófia és vallás eszméi előtt is. A nagyszámú és szervezett keresztény közösség jelenléte a III. századtól igazolt.

A várost számos támadás érte a gótok, a langobárdok és a hunok részéről, ám a keresztény Aquileia változatlan maradt. Két érdekes magyar emlék is látható a bazilikában. A főhajó közepén van eltemetve Berthold pátriárka, volt kalocsai érsek és erdélyi vajda. Sírját valaha zöld márvány borította, amit a bécsi udvar parancsára a XVIII. században eltávolítottak, majd vörös márvánnyal fedték be. Felirata nincs, a hagyományból derül ki, hogy Gertrúd királynénak a testvére volt Berthold. (Gertrúd pedig II. András feleségeként Szent Erzsébet édesanyja).

A legérdekesebb jelenet a bazilikában a falak alsó részén ábrázolt függönyön látható: egy lándzsás lovag üldöz egy hátrafelé nyilazó lovast. A freskó olyan tökéletes megfigyelés alapján készült, hogy minden bizonnyal magyar (vagy hun) vitézt ábrázol. A mozgalmas jelenet képet ad arról, hogy milyen különbség volt a mozgékony magyar lovasíjászok, a sajátos magyar nyeregben könnyen és biztosan forduló lovasok és a mereven, statikusan ülő lándzsás nyugati lovag között. Ez az egyetlen freskó bemutatja azt, hogy miért féltek a hunok és a magyarok seregeitől.

(hankó)