Cybergyerekek

Sokan azt vallják, a gyerek kezébe kell adni a „kütyüket”, hogy megtanulhassa használni őket, különben lemarad a huszonegyedik században. Mások csak le akarják foglalni a gyerkőcöket különböző helyzetekben. Ez utóbbiak arányát növelte most az otthoni munkavégzés kényszere: ha csöndre van szükség, a legjobb gyereknémító eszköz a képernyő. De ahogy fejlődik az értelme, úgy változnak az igényei; egy ismerősöm, aki multicégnél dolgozik a feleségével együtt, arról számolt be, hogy a kétéves kislányuk egy különösen nehéz napon hatszor nézte meg ugyanazt a Walt Disney-mesefilmet. A nagyobbak azonban már önállóan válogatnak a videós tartalmak közül, a még nagyobbak pedig játszani akarnak. A pszichológusok által gondosan összerakott, gyermekek körében népszerű játékokat lényegében véve függővé tételre tervezték. Most a Minecraft népszerű a hat-nyolc évesek körében. A 2009-ben útjára indított virtuális legó kicsit olyan, mint egy trójai faló: van kreatív módja, amiben egyszerűen csak építeni kell. A szülő örül, mert a gyerek kvázi valami értelmeset csinál, idővel azonban ez már nem elég, akkor jön a túlélőváltozat és az online küzdőjátékok világa, a szülő részéről pedig a napi harc azért, hogy ne a való élet különböző tevékenységei, az evés, a programok, az iskola vagy az alvás képezzék a szünetet a virtuális világban, hanem fordítva.

A késleltetés fontossága

– A digitális eszköz használata az élet része, és így szolgálhat a kikapcsolódásra is, probléma akkor van, ha egyetlen örömforrásként kizárólagosságot nyer és parttalanná válik, nincs felette kontroll – mondja dr. Demetrovics Zsolt pszichológus és addiktológus professzor, az ELTE Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetője.

– A kontrollt a gyerek maga nem tudja megteremteni, az kezdetben a szülő feladata. Később, a fejlődése során a szülő szerepét veszi át és tanulja meg saját magát szabályozni. Ha tehát a szülő nem szab korlátot, a gyerek sem lesz rá képes felnőttként. Ez pedig problémákhoz vezethet. A szülői, és később a belsővé tett korlátok abban is segítenek, hogy megtanuljunk késleltetni. A játék örömforrás, mint kikapcsolódás, de nem lehet állandóan hozzányúlni. Meg kell tanulnia azt is a gyerekeknek, hogy ki tudják várni, mikor, milyen keretek között, mennyit játszhatnak. Ha ezt segítünk megtanulni, akkor a játék örömforrás, társakkal való kapcsolódási lehetőség lesz az életükben, nem problémák forrása – mondja a szakember, hozzátéve: hivatalosan nem videojáték-függőségről, hanem használati zavarról beszélünk, mert nem minden vagy semmi típusú jelenségről van szó, inkább az a kérdés, milyen mértékű a probléma. 

A gondot az jelenti, ha túl sok időt vesznek el a digitális eszközök a gyerek életéből más fontos tevékenység rovására, legyen az a tanulás vagy a kortársakkal, rokonokkal való kapcsolattartás. A szórakozás egy formájaként, kontrollált módon ugyanakkor van helye az életünkben a játékoknak, s az internetnek számtalan pozitív haszna van, mint például a digitális oktatás vagy éppen kapcsolatban maradni a nagymamával, barátokkal.

Problémamegoldás

Régóta vita tárgya, hogy okoznak-e agresszivitást az erőszakos játékok és videók, vagy nem.

– A kutatások szerint eleve a magasabb agressziószintű gyerekek hajlamosabbak agresszív tartalmú játékokkal játszani vagy ilyen videókat kedvelni – mondja Bóna Adrien klinikai gyermekpszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének oktatója. – Ugyanakkor valóban fokozza is az agressziót az ilyen tartalom. Ha valaki ugyanis sokat találkozik erőszakkal a képernyőn, akkor az elfogadottabbá válik a számára mint problémamegoldó viselkedés. Vagyis toleránsabbá válik vele szemben, ám nemcsak akkor, ha maga alkalmazza, hanem másoktól is könnyebben elfogadja. Tanult módon beépül a viselkedésébe, és ezért a konfliktusokat hajlamosabb ilyen módon rendezni. Illetve az is jellemző, hogy nagyobb valószínűséggel tulajdonít támadó szándékot a másik félnek, és ennek megfelelően reagál. Belátható, hová vezet ez.

Persze, az is kérdés, mit tekintünk agresszívnak: a szakértő szerint ilyen szempontból nem az ábrázolás a lényeg, hanem maga az erőszakos problémamegoldás. Tehát nem kell sok vérnek folynia, horrorisztikus elemeknek lennie a mesében ahhoz, hogy agresszív legyen. A nép- és Grimm-mesékben is ölnek embereket, állatokat, de ezekben nem ez a problémamegoldás kizárólagos formája.

– Sok olyan játék van, ahol látszólag barátságos, jópofa gyerekfigurák szerepelnek, és csak ütlegelik egymást. Csakhogy ezen kívül semmi mást nem csinálnak. Ennek régi példája a Tom és Jerry – világít rá az összefüggésekre Bóna Adrien.

Halál, fejben

Az agresszív játékokról sokan hiszik azt, hogy levezeti a gyerek indulatait. Csakhogy erre a szakértő szerint alkalmasabbak a hagyományos játékok.

– Amikor egy bottal lövöldöznek egymásra a játszótéren, szintén agressziót vezetnek le. A szerepjáték, amit akár egyedül is folytatnak bábokkal, segíti feldolgozni azokat a frusztrációkat, amelyek szükségszerűen érik a gyereket. Például rengetegszer meg kell tennie valamit, amit nem akar; le kell mondania valamiről, amire nagyon vágyik, mert a felnőttek erre felszólították. Ez rengeteg frusztrációval, stresszel jár, nem beszélve a testvéri kapcsolatokról. Bőven van mit feldolgozni gyerekkorban, és a hagyományos játék erre tökéletes eszköz. Van ugyanis egy lényegi különbség a számítógépes játékokhoz képest: ha azt mondja rendőrt játszó gyerek a rablót játszónak, hogy te most meghaltál, akkor az csak szimbolikus. Nagyon fontos fejlődési szakasz, amikor a gyerekek úgy csinálnak, mintha történne valami. A számítógépes játékban azonban az a karakter valóban meghal, az ott valóságosnak tűnik – hívja fel rá a figyelmet a pszichológus.

Ez nemcsak azért fontos, mert az agresszió láthatóvá válik, hanem azért is, mert a saját fantázia szülte szerepjáték nyilvánvalóan a gyerek saját problémáit dolgozza fel, a készen kapott történet nem alkalmas annyi frusztráció levezetésére, még akkor sem, ha éppen rímelni látszik az ő aktuális problémájára. De a lényeg, hogy ha egy gyerek kevesebbet játszik a hagyományos módon, akkor kevesebb érzelmi munkát végez önmagán, aminek látható következményei vannak. Ezért hisztisebb, feszültebb, nehezebben kezelhető és szocializálódó, érzékenyebb az a gyerek, amelyik többet ül képernyő előtt.

Az eszköz használ minket

Nemrég jelent meg magyarul Mary Aiken új kötete Cybercsapda címmel. A szerző bűnügyi cyberpszichológusként dolgozik; ez egy új szakterület, aminek középpontjában az internetes viselkedés áll. Az online térben egyes deviáns magatartásformák normalizálódtak, elég csak a narcizmusra, a gátlásvesztésre, az ítélőképesség torzulására vagy az indokolatlanul megelőlegezett bizalomra gondolni azok irányában, akikkel az online térben kapcsolatot teremtünk. Mindezek nyilvánvalóan visszahatnak az offline viselkedésre is.

Aiken szerint kicsúszott a kezünkből az irányítás, miután az interneten a legfőbb szereplők a kizsákmányoló vállalatok, amelyek a haszonszerzés érdekében kihasználják a fejlődésben lévő gyerek- és kamaszagy sebezhető pontjait. Nemcsak a számítógépes programok, hanem a közösségi oldalak lényege is a függőség megteremtése, a minél nagyobb arányú bevonódás. A szülők pedig óvatlanok: a legfrissebb tanulmányok szerint már a három-négy évesek tizenhat százalékának van saját tabletje.

Másként viselkedünk

A kötet megjelenése kapcsán online konferenciát szervezett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra címmel, amelyen maga a szerző is előadást tartott, felhívva a figyelmet arra, hogy Kelet-Közép-Európában és ezen belül Magyarországon is kiemelkedően gyakran használják a gyerekek a közösségi médiumokat. Az öt-hét évesek hetvenegy százaléka használja YouTube-ot kontroll nélkül, és tízből egy a gyerek jobban tudja, mit csinál, mint a szülei.

Az is szomorú tényező, hogy az anyák mobiltelefon-használata a kisbabák korai életére is hatással van: Aiken egy alkalommal megfigyelte, ahogyan egy anya cumiból eteti a babáját a vonaton, és ennek húsz perce alatt egyszer sem néz a gyerekre. Ez nem egyedi jelenség, szoptatás, altatás, ringatás közben gyakran mobiloznak az anyák, pedig a gyerek fejlődése és a kötődés kialakulása szempontjából nagyon fontos a szemkontaktus, a szoptatás alatt a gyerekek ezért ösztönösen nézik az anya arcát – körülbelül csak ebben a távolságban látnak élesen.

Kutatások szerint az elmúlt huszonöt évben hetven százalékkal emelkedett a szorongás és a depresszió aránya a fiatalok körében, és ezt Akiken egyértelműen a technika terjedésének tudja be.