„El kell, hogy oszlassak egy mítoszt: megújuló energiaforrás nincs”

– A 2015-ös migrációs krízis után jött a Covid, most meg a háború. És ennek nyomában a totális válság, amelyben nagy döbbenetünkre minden baj összeadódik.

– Ezt az eszkalációt a tudomány már előre látta. Ha nincs is ez a háború, egy bő évtizeden belül a nyersanyaghiány akkor is utolért volna minket. Mit nem tudtunk? Miért vagyunk megdöbbenve? Tudtuk, hogy az erőforrások egyenlőtlenül vannak elosztva, hogy egyre rosszabb minőségű ásványkincseket tudunk egyre nagyobb ráfordítással kitermelni, miközben egyre több kellene belőlük; főleg a csillagháborús fejlesztési tervekhez, amelyekkel sem a kitermelés, sem a logisztika nem tudja tartani a lépést.

Amikor arról beszélünk, hogy klímaválság van, Covid-válság van, háborús válság van, gazdasági válság van, többnyire elfelejtjük, hogy ezek ugyanannak a globális válságnak a különböző megjelenési formái.

Mint egy gyógyíthatatlan rákos betegség: a rák az alapprobléma, az pedig már csak a következmény, hogy hol jelenik meg éppen egy áttét.

– Tehát nem úgy néz ki a dolog, hogy ha legalább az egyiket megoldjuk, akkor megmenekültünk.

– Nem, ráadásul még egyiket sem oldottuk meg. Többnyire a válság egy új formája írja felül az előzőt, és akkor az már kevésbé lesz fontos a köztudatban. A migrációs válságot megnyugtatóan megoldottuk? Vagy a terrorizmust, a klímaproblémát, a járványokat?

– A legégetőbb kérdés most a nagypolitikában, hogy milyen alternatív forrásból szerezzünk gázt, kőolajat, valamint milyen más úton jussunk azokhoz az élelmiszerekhez és nyersanyagokhoz, amelyek fő exportőre Oroszország, vagy épp Ukrajna. Sokak szerint eljött az idő, hogy átálljunk fenntartható és megújuló energiára. Végtére is épp elég energiát sugároz a Nap, minek nekünk kőolaj?

– Ekkora rendszert nem lehet gyorsan átalakítani. Ráadásul nagyon kihegyeztük az erőforrásokat. Mindenhol a „just-in-time” szemlélet uralkodott el, a cégek minden tevékenységet a logisztika mitikus tévedhetetlenségére alapoztak. Annyira optimalizálták a költséget a profit érdekében, hogy minden biztonsági tartalékot elhagytak. Abban bíztak, hogy a rendszer hiba nélkül, az örökkévalóságig fog működni. Először a Covid kapcsolta be az ébresztőt, amikor a logisztika egyszer csak elakadt, mert a kínaiak zártak, a konténerek nem jöttek, meg keresztbe állt a teherhajó a Suezi-csatornán.

– És megmutatta a rendszer, hogy mennyire sérülékeny.

– Igen, de a Covid mégsem szüntetett meg fizikailag infrastruktúrát. Lecsengett a járvány, visszamentek az alkalmazottak a gyárakba dolgozni. A háború viszont nagyon komoly erőforrásokat semmisít meg. Gondoljon bele, lebombázták Európa egyik legnagyobb acélgyárát Mariupolban, és nincs tartalék. Évekre előre megvoltak a rendelései a gyárnak, le voltak kötve ezek a kapacitások, és ezek most évekig nem fognak rendelkezésre állni.

(…)

A bajt tetézi, hogy fogytán van a homok, nem lesz elég az épületek, ipari létesítmények, utak létrehozásához. És ez nem a távoli jövőben fog megtörténni, ez már most is probléma.

(…)

– De a chipekhez nem kell sok homok, azok kicsik…

– A félvezetőgyártás ilyen értelemben inkább kémiai történet, ott a szilíciumot a kvarcból lehet megfelelő tisztaságban előállítani, és ez nem áll rendelkezésre mindenhol. A szennyezettség miatt nagyságrendekkel több technológiai lépésre van szükség.

Ezek a technológiák egymásra vannak utalva, és ha a szisztéma bármelyik elemét kivesszük, az egész borul. Nem tudok áttérni másfajta erőműre, ha nem tudok betonozni.

És ha nem tudok betonozni, akkor nem tudok gyárat építeni, sem acélt gyártani, tehát a civilizáció működésben tartásához szükséges technológiák összeomlanak, és nincs helyettük másik. Ha nem tudok betonozni, nem tudok felállítani egy szélkereket sem. Ráadásul az egész modern civilizáció villamos energiával működik, és ez annyira kiszolgáltatottá és sérülékennyé teszi, hogy globális és tartós áramszünet esetén gyakorlatilag rövid időn belül összeomlana. Ha csak a Facebook lefagy egy pár órára, már az több milliárd dolláros kárt okoz.

– Mi a helyzet a megújuló energiával?

– El kell, hogy oszlassak egy mítoszt: megújuló energiaforrás nincs. Persze, a primer energiaforrás maga megújuló, mert a szél fúj, a nap süt. De a napból nem a számunkra hasznos formájú energia jön, azt át kell alakítanunk. A busmanoknak megfelel a nap úgy, ahogy van, de nekik nem kell áramot termelni; valóban fenntartható módon élnek, vadásznak, meg gyűjtögetnek, és elvannak azzal az energiával, ami a napból érkezik: a növények hasznosítják, ők meg begyűjtik. De nem tud és nem is akar visszatérni ehhez az életformához közel nyolcmilliárd ember.

– De ha az energetikai átmenet azt jelentené, hogy a fosszilis erőművek helyett fotovoltaikusak lesznek…

– Az elektromos áram előállítása akkor sem megújuló formában történik. A napelem nem energiaforrás, abban nulla energia van. Ráadásul 20-30 évig működik jobb esetben, utána már olyan kémiai átalakulást szenved, hogy nagyon nagy ráfordítással lehet csak újrahasznosítani az alkotórészeit. Ha 25 évig működik egy napelem, akkor az első hat évben csak azt az energiát termeli vissza, amit a gyártása során elhasználtak. És annak az energiának a nagy része, amit a napelem gyártásába be kell fektetnünk, szintén fosszilis. Szóval bezárult a kör. A kelenföldi kapcsolt hőerőmű, ami hőenergiát és villamosenergiát állít elő, 500 megawattot termel. Ha ezt napelemmel akarnánk Magyarországon megvalósítani, ahhoz ezer hektáros napelemparkot kéne létrehozni. És ezt általában olyan helyre kell tenni, ahol süt a nap, tehát ahol a növények is szívesen éldegélnének. Ráadásul a napelemekhez szükséges anyagokat tiszta formában előállítani, ez iszonyatos energiamennyiséget emészt fel. A szilícium gyakori elem a Földön, a kőzetekben van, de nagyon ragaszkodik az oxigénhez. Elképesztő energia kell ezeket a kötéseket elszakítani, és speciális technológia szükséges hozzá. Az alumíniummal hasonló a helyzet.

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA olvasható