Életveszélyes játék: amikor a mesterséges intelligencia tervezi a nyaralást
A BBC riportja szerint egyre több utazó fordul mesterséges intelligenciához útitervekért, ám a túlzott bizalom néha súlyos következményekkel jár. A beszámolók alapján előfordult, hogy az utazóknak nem létező úti célokat ajánlottak, vagy életveszélyes helyzetekbe sodorták őket a félrevezető információk.
Miguel Angel Gongora Meza perui túravezető arról számolt be, hogy két turista a „szent Humantay kanyonhoz” indult, amely azonban valójában nem létezik. Elmondása szerint a két utazó a mesterséges intelligencia által készített terv alapján indult útnak, amely valótlan információkat tartalmazott. A turistáknak végül 160 dollárjába került az, hogy eljussanak egy kies útra, valódi célállomás nélkül. Gongora Meza figyelmeztetett: az ilyen tévedések Peruban életveszélyesek is lehetnek, hiszen 4000 méteres magasságban oxigén és térerő nélkül könnyen tragédiába torkollhat egy rosszul előkészített kirándulás.
És nem csak Dél-Amerikában fordulhat elő hasonló eset. Egy japán utazó, Dana Yao arról számolt be, hogy férjével egy romantikus túrát terveztek a japán Misen-hegyre a ChatGPT útmutatásai alapján. A probléma akkor kezdődött, amikor lefelé indultak volna egy felvonóval, amely a mesterséges intelligencia szerint este fél 6-ig járt. A valóságban azonban a felvonó már korábban leállt, így a pár a hegy tetején rekedt.
A BBC cikke arról is beszámol, hogy egy brit utazó teljesíthetetlen futóútvonalat kapott Észak-Olaszországban, míg másoknak a mesterséges intelligencia a „párizsi Eiffel-tornyot” ajánlotta Pekingben.
Felmérések szerint a mesterséges intelligenciát használó utazók 37 százaléka úgy vélte, hogy a kapott információ nem volt elég részletes, 33 százalékuk pedig valótlanságokat talált az ajánlások között.
Szakértők szerint a problémák gyökere abban rejlik, ahogyan a mesterséges intelligencia működik. Rayid Ghani, a Carnegie Mellon Egyetem professzora hangsúlyozza: a mesterséges intelligencia valójában nem ismeri a különbséget útleírás, recept vagy irányok között, hanem pusztán olyan szavakat fűz össze, amelyek statisztikailag helyénvalónak tűnnek. Ez gyakran vezet úgynevezett „hallucinációhoz”, amikor a rendszer kitalált, nem létező adatokat ad elő valóságosként.
A veszélyek nem korlátozódnak kizárólag az utazás világára. A közelmúltban kiderült, hogy a YouTube egyes videókat mesterséges intelligenciával „szerkesztett át” a felhasználók tudta nélkül, miközben a Netflix is bírálatok kereszttüzébe került régi sorozatok mesterségesintelligencia-alapú „modernizálása” miatt, amelynek eredményeként eltorzított arcok kerültek a képernyőre. Ez a típusú gyakorlat sokak szerint elmoshatja a határt a valóság és a mesterségesen előállított illúzió között.
Javier Labourt pszichoterapeuta attól tart, hogy a mesterséges intelligencia által kreált, téves információk elveszik az utazás valódi értelmét: a személyes találkozásokat, a kulturális élményeket, és az empátiát erősítő tapasztalatokat. Úgy véli, ha a mesterséges intelligencia hamis történeteket kínál, a turisták már indulás előtt torz képet kapnak az adott országról.
Az Európai Unióban és az Egyesült Államokban már dolgoznak olyan szabályozásokon, amelyek kötelezővé tennék a vízjelek vagy jelölések alkalmazását a mesterséges intelligencia által generált tartalmaknál. Ghani azonban arra figyelmeztet, hogy a megelőzés nehéz feladat, és a téves információk kezelésére jelenleg inkább az utólagos ellenőrzés jelenthet megoldást.
Szakértők szerint a legbiztosabb védekezési módszer az, ha a felhasználó minden egyes információt ellenőriz, mielőtt útnak indul. Ez azonban éppen az utazások tervezésénél okozhat nehézséget, hiszen az emberek sokszor olyan helyekről kérnek információt, amelyeket nem ismernek. Ghani szerint emiatt a folyamat éppolyan időigényes lehet, mintha valaki hagyományos módon, útikönyvek és egyéb, megbízható források alapján szervezné az útját.
Labourt ugyanakkor arra bátorította az utazókat, hogy legyenek rugalmasak: ha valami félresikerül, érdemes a csalódottság helyett inkább kihozni a legjobbat a helyzetből.
