Hirdetés

A paleogenetikusok eddig csak csontokból és fogakból nyert fehérjéket tudtak elemezni, amelyekből a genetikai rokonságra lehetett következtetni. Ezek a fehérjék csak korlátozott információt nyújtanak: nem árulják el, hogyan működött az adott élőlény teste, mit evett, milyen betegségei voltak, vagy hogyan fejlődtek a szervei.

Egy új eljárásnak köszönhetően lehetővé vált fehérjék kinyerése lágy szövetekből, például agyból, májból vagy bélrendszerből. Ezek a szövetek sokkal gazdagabbak biológiai információban: az agy például az emberi fehérjék több mint 75 százalékát tartalmazza.

Az ősi fosszíliákban fennmaradt fehérjék jelentős információkat hordozhatnak az evolúcióról, az élőlények működéséről és rokonsági viszonyaikról.

Az már a múlt század közepe óta ismert, hogy bizonyos fehérjék évmilliókkal az élőlény halála után is kimutathatóak, a probléma azonban az volt, hogy ezeknek a fehérjéknek a kimutatására és elemzésére nem létezett technika.

Alexandra Morton-Hayward az ősi agyszövetek kutatója az Oxfordi Egyetemen. Ő vezette azt a csapatot, amely tavaly először mutatta ki, hogy több ezer éves emberi agyszövetből sikeresen nyerhetőek ki fehérjék. Munkája azért különösen jelentős, mert megmutatta, hogy az agy, amelyet korábban a leggyorsabban lebomló szervnek tartottak, bizonyos körülmények között meglepően jól megőrződhet, és kulcsfontosságú biológiai információkat hordozhatnak az emberi evolúcióról.

Morton-Hayward és kutatócsoportja dolgozta ki azt az új eljárást is, amelynek során karbamid – természetes vegyület, amely a vizeletben is megtalálható – segítségével lebonthatóak az agysejtek úgy, hogy közben a bennük lévő fehérjék nem károsodnak. Morton-Hayward csapatának egy 50 mg-os agymintából több mint 1200 különböző fehérjét sikerült azonosítaniuk. A felfedezés evolúciós jelentőségű.

A módszer segítségével feltárható, hogyan változtak az emberi agysejtek az idő folyamán, és hogyan fejlődött az intelligencia vagy akár az érzelmi feldolgozás képessége. Összehasonlíthatjuk ősi emberi agyak fehérjéit a modern ember agyával, és így pontosabb képet kaphatunk az emberi gondolkodás fejlődéséről. A fehérjék jelenléte a megőrzött bélrendszerben vagy más lágy szövetekben információt adhat arról, hogy mit ettek őseink, hogyan dolgozta fel a testük a tápanyagokat, és milyen mikrobák éltek bennük. Ez segíthet megérteni az ősi emberi közösségek egészségi állapotát és életkörülményeit.

A genetikai kutatások egyre részletesebben feltárják az emberi evolúciót, de vannak időszakok, amelyekről egyáltalán nem áll rendelkezésre genetikai adat. Ennek az az oka, hogy a DNS meleg, nedves és oxigéndús környezetben gyorsan lebomlik. A legtöbb korai emberelőd meleg éghajlatú környezetben élt, Afrika trópusi területein, így a maradványaikban nem maradt fenn örökítőanyag. A modern genetikai technikák, amelyek révén a neandervölgyiekről vagy a gyenyiszovaiakról már vannak részletes adataink, alkalmazhatatlanok ezekre a korai populációkra.

A legkorábbi emberfaj, amelyről már viszonylag sok fosszília áll rendelkezésre, a Homo erectus, avagy felegyenesedett ember, amely mintegy kétmillió évvel ezelőtt jelent meg és terjedt át Afrikából Eurázsiába. A hiányzó genetikai információk miatt nem tudjuk pontosan, hogyan kapcsolódik a modern emberhez vagy más fajokhoz, például a neandervölgyiekhez. A Homo erectus lehetett a modern ember, a neandervölgyiek és más fajok közös őse, de ennek genetikai bizonyítékai hiányoznak. Bár a fennmaradt koponyák alapján tudjuk, hogy agytérfogata 900-1100 köbcentiméter volt, nem tudjuk, milyen kognitív képességei voltak, és hogyan fejlődtek ezek az idők során.

A kutatók abban reménykednek, hogy az új eljárással sikerül fehérjéket kinyerni Homo erectus-maradványokból, és választ kapunk a fenti kérdésekre is. De a tudósok – akik jelenleg azt vizsgálják, hogy milyen régi szövetekből lehet sikeresen fehérjéket kinyerni – ennél sokkal merészebb álmokat is dédelgetnek. Mivel már találtak félmilliárd éves lágy szöveteket is, például trilobiták bélrendszerét vagy ősi ízeltlábúak idegszöveteit, az új fehérje-kinyerési eljárással akár az élet legkorábbi formáiról is részletes biológiai képet kaphatunk.