Ez a kutatás átírhatja, amit eddig az IQ-ról tudtunk!

Az iskolázottság nagyobb hatással lehet az IQ-ra, mint eddig hittük, rámutatva az oktatás elképesztő erejére. Amióta az intelligenciát tanulmányozzák, azt hallottuk, hogy a nyers IQ nagy része szinte teljesen öröklött tulajdonság.

Természetesen megtanultuk, hogyan élesítsük az „átadott kések pengéit”: a szokások, a tudatos gyakorlás és a fókusz révén növelhetjük a „hatékony IQ-t”. Ám a nyers számokat, amelyeket általában Binet-tesztekből vagy Raven Progresszív Mátrixából kapunk, sok szakember kőbe vésettnek tekintette.

Most azonban Horvath és Fabricant új kutatása megdönti ezt a feltételezést, ráadásul olyan tanulmányi módszerrel, amiről a pszichológusok álmodnak: az egypetéjű ikreket vizsgálták, akiket külön neveltek fel. Eredményeik szerint az oktatás önmagában képes meglepő mértékben növelni a mérhető intelligenciát.

A pedagógusok számára ez a kutatás megerősítheti az évtizedek óta érzett intuíciót. Mindenki másnak pedig reményt adhat, hogy a korábbi kutatások félreértelmezései nem jelentik a végső igazságot.

Amit eddig az IQ-ról hittünk

A természet vs. nevelés vita mindig is ellentétekkel teli volt. A 20. század elején a behavioristák, mint John B. Watson, úgy hitték, hogy a környezet bármilyen gyermeket bármilyen felnőtté formálhat. Az 1970-es és 1980-as évekre azonban a mérleg már egyértelműen az öröklődés felé billent.

Az egypetéjű ikreket vizsgáló kutatások – például Thomas Bouchard vezetésével a híres Minnesota Study of Twins Reared Apart – 0,75 körüli korrelációt mutattak az IQ-ban a születéskor különvált ikrek között. Ez nagyjából ugyanannyi, mint a magasság örökölhetősége, ami gyakran 0,80 körül mozog.

Robert Plomin évtizedes kutatása a genom-szintű vizsgálatok révén kimutatta, hogy az intelligencia erősen poligénes és élettartam alatt stabil. Kutatása szerint az életkor előrehaladtával a genetikai tényezők egyre nagyobb szerepet játszanak az IQ varianciájában, ezt nevezik „genetikai felerősítés hipotézisnek”.

Ebben a fényben az oktatás inkább szűrőnek tűnhet, semmint formálónak. Sokan így értelmezték: a képességeink plafonja rögzített, és az iskola csupán feltárja, kik vagyunk valójában.

Mások azonban hiányoltak valamit ebből a képből. Még ha a „hardver” nagyrészt adott is, a kíváncsiságot és a gondolkodást mozgató „szoftver” drámaian fejleszthető. A pszichológusok régóta tudják, hogy a hatékony IQ – vagyis az a képesség, hogy többet hozzunk ki ugyanabból az agyi kapacitásból – javítható metakogníció, motiváció, sőt, a „ruházati tudatosság” révén is (Galinsky, 2012).

Horvath és Fabricant új fűszert adtak az eddigi képlethez: bizonyítják, hogy maga az oktatás nemcsak a teljesítményt javítja, hanem a nyers IQ pontszámokat is növelheti, még akkor is, ha a genetika állandó.

Oktatás: az intelligencia titkos hajtóereje

Az elképzelés, hogy az oktatás befolyásolja az intelligenciát, nem új.

Évtizedekkel ezelőtt kutatók, mint Arthur Jensen és James Flynn, vitatták a kérdést: az okosabb gyerekek maradnak tovább az iskolában, vagy az iskola teszi őket okosabbá? Flynn felfedezése, miszerint az IQ-pontszámok generációról generációra folyamatosan növekednek, arra utalt, hogy valami környezeti tényező – talán az oktatás vagy a táplálkozás – szerepet játszik.

Stuart Ritchie és munkatársai (Psychological Science, 2018) nagy meta-analízise kimutatta, hogy az oktatás javítja a kognitív képességeket, a nyers IQ-tól függetlenül. Egyes kritikusok szerint azonban az oktatás hatását nehéz elkülöníteni az önválasztástól: az okosabb gyerekek eleve több oktatást keresnek.

Horvath és Fabricant más megközelítést alkalmaztak. Az egypetéjű ikrek, akik 100%-ban azonos géneket hordoznak, de különböző környezetben nőnek fel, lehetővé tették, hogy az iskolázás hatását izolálják.

Az ikreket az oktatási útjuk eltérése alapján csoportosították, a minimális különbségtől a radikálisan eltérőig. Az eredmények döbbenetesek voltak: az oktatásban legnagyobb eltéréssel rendelkező ikrek IQ-ja akár 15 ponttal is különbözött.

Ez egy teljes szórásnyi különbség, elegendő ahhoz, hogy valakit az átlagos kategóriából a tehetségesek közé emeljen. Először van ikreken alapuló bizonyíték arra, hogy az oktatás nem csupán meglévő képességeket csiszol, hanem új „lóerőt” ad az agynak.

Az agy, ami soha nem áll le

A tanulmány következményei messze túlmutatnak az oktatáspolitikán. Ha az iskolázás növelheti az IQ-t még azonos gének mellett is, az intelligencia sokkal dinamikusabb és demokratikusabb lehet, mint hittük.

A neuroplaszticitás ad biológiai magyarázatot. Draganski és munkatársai (2004) kimutatták, hogy a zsonglőrködést tanuló felnőttek agyában mérhetően megnőtt a szürkeállomány a látó- és mozgatóterületeken. Hasonló eredményeket találtak zenészeknél és kétnyelvűeknél. Az agy úgy reagál a kognitív kihívásokra, mint az izom a testmozgásra. Horvath és Fabricant eredményei is megerősítik, hogy a filozófiaoktatás javíthatja a kritikai gondolkodást és az absztrakt érvelést (Prinzing és Vazquez, 2025).

A „nyers” és a „hatékony” intelligencia közötti határ elmosódik, és talán az „innát képesség”, amit eddig veleszületett adottságnak hittünk, valójában potenciál, amit az oktatás felnőttkorban is ki tud aknázni.

Horvath és Fabricant munkája visszaadja a cselekvés lehetőségét. Az IQ-erőd falai, amelyeket korábban bevehetetlennek tartottunk, most repedéseket mutatnak, amelyeken keresztül a fegyelmezett kíváncsiság növekedéshez vezethet.

Bárki, aki valaha korlátozottnak érezte magát egy tesztpontszám vagy címke miatt, tudja: még mindig okosodhatunk. Nem egyik napról a másikra, nem trükkökkel. De amit most tudunk: az agy, akárcsak az elme, folyamatosan tanul, amíg mi tanítjuk.