Az utóbbi hónapokban is gazdag lelőhelyekre találtak a múlt kutatói szerte a világban. Londonban nemrég 300 éve eltűntnek hitt középkori csontkamrát nyitottak meg. Kelet-London egyetlen középkori jellegű műemlékeként ismert építmény restaurációját építészeti-örökségvédelmi bravúrnak tartják. Az 1300-as évek elején épült kriptarendszer eredetileg a St. Mary Spital apátság temetője volt, majd két évszázadon át azokat a csontokat tárolták itt, amelyeket az apátság temetőjéből emeltek ki a sírásók. A csontkamra sokban leképezte a templom hierarchikus beosztását, így bepillantást ad a középkori londoniak hiedelemvilágába is. A több mint tízezer ember maradványát őrző kriptarendszer fölkerült a „veszélyeztetett világörökség” listájára is.

Az észak-yorkshire-i Wharram Percyben zajlott le a brit történelem leghosszabb ásatása: 1950 és 1990 között 687 csontvázat tártak föl, melyek közül a legtöbb a XII. századból származik. Egy itt talált, sebészeti beavatkozással gyógyított ember koponyája azt igazolja, hogy még ebben az időben is végeztek olyan koponyaműtéteket, mint amilyenek Európából már a bronzkorból is előkerültek. (Meg kell jegyezni, hogy a Kárpát-medencében az utolsó koponyalékeléseket őseink a X. században végezték). Érdekes az a kilencszáz éves sír, amelyben egy nő maradványai voltak, karjaiba zárt gyermekével. A csöppség meg sem született, mivel a tbc-ben elhunyt anya tíz héttel a szülés előtt meghalt. A gyermeket nyilván kivágták a méhből, de nem maradt életben, így temették el a 30 év körüli nővel együtt. A leletet a közeli Malton Museumban lehet megtekinteni, ahol a brit település középkori mindennapjait mutatják be.

Az egyik emberkéz alkotta legnagyobb újkőkori halom Európában a wiltshire-i Silbery Hill. A Kr. e. 2800 és 2000 között épült 40 méter magas, 400 méter átmérőjű domb a helyi monda szerint egy rég elfeledett király sírját rejti, akit lovaival és számos aranytárggyal temettek ide. A halom a környező hegyekből bányászott mészkőből épült, a számítások szerint 18 munkaóra alatt, majd 24 800 köbméter földet hordtak a sziklákra, hogy természetes domb váljon belőle. Az első ásatást 1723-ban végezték, akkor több csontot találtak, köztük egy koponyát is. 1849-ben alagutat fúrtak a domb közepébe, 1968„70-ben a BBC kameráival vizsgálódtak. 2000-ben a heves esőzések hatására aztán beomlott a korábbi, XVIII. századi kutatóárok, s végül idén elhatározták, hogy a domb belsejébe az 1849-ben fúrt alagúton jutnak be, belülről kijavítják a beomlást, majd betömik az alagutat is. Közben újra átvizsgálják az építményt, hogy kelta istenanyajelkép, ősi csillagvizsgáló vagy temetkezőhely volt-e?

Bulgária szerencsésnek mondhatja magát az idei ásatási szezonban. A kelet-bulgáriai Zlatinica közelében – Szófiától mintegy 290 kilométerre – 2400 éves trák királysírra bukkantak, amelyben mesés aranykoronát, egy gyönyörűen megmunkált ezüst bikafejet, szarv alakú ivóedényeket és több ezüst- és aranypáncélt találtak lószerszámok kíséretében. Más sírhalmokban is ráakadtak már hasonló leletekre, de Zlatinica mellett több sírhant rejt gazdag kincseket. Csakhogy a trákok nem így temették uralkodóikat. Még a királyok életében többszintű sírt alakítottak ki, amelyet a temetés után földdel borítottak. A régészek szerint feltehetően váratlanul hunyt el a király, és ezért temették más szokás szerint, mint a többi uralkodót. Talán épp ezért maradt épen a sír, a többieket régen kifosztották.

Szakemberek szerint a trójai lelettel felérő aranykincsre, tizenötezer parányi aranygyűrűre bukkantak régészek egy ősi sírban. A feltáró régész itt is Bozsidár Dimitrov volt, mint a fenti trák sírnál. A páratlan kincs az ország középső részén, Dabenez falu közelében került elő, korát mintegy 4100-4200 évesre becsülik. Hogy kik készítették ezeket a csodálatosan díszített gyűrűket, még nem világos, de prototrákoknak nevezték el a mai Bulgáriát, Görögországot, Romániát, Macedóniát és Törökország bizonyos részeit a Kr. e. VIII. századig benépesítő trák ősöket. A kincsre úgy leltek rá, hogy egy helyi földműves felesége aranygyűrűkből álló nyakláncot kezdett viselni. Az ő útmutatása után kezdtek kutatni a kincs lelőhelye után.

Még mindig Európában maradva, augusztusban ideiglenesen megnyitották a látogatók előtt azt a titkos bejáratú folyosót, amely a Vatikánt köti össze a római Angyalvárral. Sajnos csak augusztus közepéig tekinthették meg a szerencsések a legendák övezte Passetto di Borgót. A nyolcszáz méter hosszú rejtekút léte eddig is ismert volt, hiszen 14 méter magas és egy méter széles falként jól láthatóan húzódik nyugatról kelet felé, amíg el nem éri a Tevere folyó partján álló Angyalvárat. Az továbbra is egyházi titok, hogy hol kezdődik a folyosó. Építése a középkorban vált szükségessé, amikor a pápai államot több támadás érte. Az egyházfőt ezen az úton helyezték biztonságba, így menekült meg például VII. Kelemen pápa V. Károly császár zsoldosai elől. A katonák nem kímélték a Vatikánt sem, fölégették a pápai lakosztályokat és a kápolna berendezéseit is. Még golyónyomokat is találtak az egyes helyiségek freskóin a régészek.

Csaknem ötszáz éves fehérorosz bibliát fedezték föl a németországi Görlitzben, egy könyvtárban. Ez az első keleti szláv nyelven nyomtatott könyv, amelyet Németország ősi, nyugati szlávok (szorbok) lakta területén találtak. A bibliát 1517 és 1519 között Prágában nyomtatták és 1527 óta van Görlitzben. Fordítója Szkanina, a fehérorosz kultúra egyik kiemelkedő alakja.

Az iráni templomok papírjainak tanulmányozása közben rábukkantak a Kelet-Azerbajdzsánban lévő Szent István-templom csontvázainak dokumentumaira. Ezután helyszíni vizsgálatot rendeltek el, óvatosan kiemelték a csontokat, és elrendelték az épület felújítását. A Szent István-templom Irán második legfontosabb örmény imaháza (az első a nyugat-azerbajdzsáni Fekete templom). A maradványokat iráni szakértők segítségével tárták föl, és az örmény egyház jóváhagyásával szállították a kelet-azerbajdzsáni Prelátusságra, a templom restaurálásának idejére.

Az iráni örmény érsek szerint egy titokzatos dobozban lévő földi maradványok Keresztelő Szent János csontjai. Az első vizsgálatok szerint a csontok egy erős testfelépítésű, ötven körüli férfihez tartoztak, mintegy 2000 évvel ezelőtt. A leletről kikérték a neves örmény történész, Davar Yareshti tisztelendő szakvéleményét is, aki szerint először 972-ben, a Jolfai Szentháromság Érsekség pusztulása után találták meg a romok között a szent maradványokat tartalmazó dobozt és egy tekercset a templom főoltára alatt. A leleteket a Szent István-templom püspökének adták, a tekercset áttanulmányozták és ez alapján gondolják, hogy Keresztelő Szent János maradványai. Az érsek szerint a lelet értéke felbecsülhetetlen. Az egyházi hagyomány szerint, amikor Gregor konstantinápolyi pátriárkát kinevezték, akkor Ghiondios püspök nekiadta a szent csontjait, ami később Mush városába került, ahol Keresztelő Szent János legfőbb kultuszhelyét alakították ki. A dobozt korábban egy francia utazó is látta a XVII. században, szerinte a ládika Krisztus egyik apostolának maradványát rejti. A keleti kereszténység templomai, kolostorai és könyvtárai máig lappangó, ismeretlen, fontos dokumentumokat őriznek, amelyek ismeretében sokkal többet tudhatnánk a nyugati kereszténységről és akár saját őstörténetünkről, kultúránkról is.