Háromezer éves történet rejtőzik az egyik leggyakoribb internetes jel mögött
A legtöbb ember számára a @ jel a mindennapi digitális kommunikáció része: e-mail címekben, közösségi oldalak felhasználóneveiben vagy épp üzenetek kiemelésénél használjuk. A BBC Future írása szerint azonban ez a különös, kunkorodó „a” jel sokkal régebbi múltra tekint vissza, és története több ezer évet ölel fel.
2010-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) egyik kurátora, Paola Antonelli úgy döntött, hogy a mindennapi élet egyszerű tárgyait mutatja be kiállításán. A Post-it cetlik és a gemkapcsok mellett helyet kapott a @ jel is, amelyet Antonelli szerint érdemes múzeumi kontextusban szemlélni, mert így megismerhető a mögötte rejlő történet.
A jel története ugyanis valóban messzire nyúlik vissza. Keith Houston, a központozás történetével foglalkozó szerző elmondta, hogy a @ valójában egy rövidítésből alakult ki. Az ókori görögök egy jellegzetes agyagedényt, az amforát használták a bor, olaj vagy gabona tárolására és mérésére. A kereskedők gyakran írták le az „amfora” szót, és idővel egy egyszerűsített formát kezdtek használni: egy „a” betűt hosszú, körbetekeredő farokkal. Ez az alakzat lett a @ elődje.
A jel első ismert, modern értelemben vett felbukkanása 1536-ból származik, amikor egy sevillai kereskedő, Francesco Lapi levelet írt Rómába, s ebben a @ jelet használta az amfora rövidítéseként. Ennél régebbi nyomai is akadnak: egy 1375-ös bolgár kéziratban például az „amen” szó kezdőbetűjének díszítéseként jelent meg, de akkor önmagában még nem hordozott jelentést.
Az amfora később eltűnt a kereskedelmi gyakorlatból, a jel azonban megmaradt, főként könyvelők és hivatalnokok használták az ár feltüntetésére. Gerry Leonidas tipográfiai szakértő szerint a XIX. századi írógépek terjedése volt az, ami biztosította, hogy a @ fennmaradjon. Az üzleti levelezés és a katalógusok világában nélkülözhetetlenné vált, így felkerült a gépek billentyűzetére is.
Az igazi fordulatot az 1970-es évek hozták. Ray Tomlinson, az amerikai Arpanet kutatója új kommunikációs módszert keresett, és amikor megalkotta az első e-mailt, szüksége volt egy szimbólumra, amely elválasztja a felhasználó nevét a hálózati címétől. A billentyűzetre pillantva meglátta a @ jelet, és ezzel örökre összekapcsolta azt az elektronikus levelezéssel.
Azóta az internet kultúrájának szerves részévé vált, és a világ különböző nyelveiben sajátos elnevezéseket kapott. Hazánkban „kukac”, Olaszországban „csiga”, Hollandiában „majomfarok”, Csehországban „heringtekercs”, Oroszországban pedig „kutya” néven ismerik. Izraelben a héber nyelvben „strudel”-ként emlegetik, míg Görögországban „kiskacsának”. Ahogy egy belga felhasználó, Nick Fransen mesélte: bár manapság sokan egyszerűen angolosan „at”-nek mondják, a régi flamand elnevezés, az „apenstaartje” – vagyis „majomfarok” – ma is előkerül a hétköznapi beszélgetésekben.
A spanyol és portugál nyelvterületen az „arroba” kifejezést használják, amely szintén egy régi mértékegységre utal. Az utóbbi években azonban új szerepet is kapott: sokan a @ jelet a nemsemleges írásmód eszközeként használják, például az „amigos” (barátok) szó helyett „amig@s”-t írva.
Leonidas szerint a @ egyik különlegessége, hogy identitásformáló ereje van. Amikor felhasználónevet választunk, a @ kényszerít rá, hogy egyetlen, szóköz nélküli, önálló azonosítót találjunk ki magunknak. A kutatások azt mutatják, hogy a felhasználónév kiválasztása gyakran érzelmileg is megterhelő folyamat: az emberek olyat keresnek, amely tükrözi személyiségüket, és amely online identitásuk alapját képezi. Így vált a @ online személyiségünk elválaszthatatlan részévé.
A MoMA kiállításával is erre hívják fel a figyelmet: a múzeum szerint a @ története azt bizonyítja, hogy a mindennapok legapróbbnak tűnő részleteiben is megbújik a történelem és a kultúra mélyebb rétege. Ahogy Antonelli fogalmazott, a cél az volt, hogy az emberek felismerjék: még egy apró jelben is ott rejtőzik egy egész világ.
(forrás)
