Fotó: ShutterStock/Mike Pellinni

Köztudott, hogy a Föld a saját ferde tengelye körül forog, miközben a Nap körül is keringő mozgást végez, utóbbi aktivitás ellipszis alakú pályához köti. A tengelyferdeség stabilitását, vagyis hogy a Föld „ne ingadozzon össze-vissza”, a Hold gravitációja biztosítja. A tengelyferdeség okán az Egyenlítőtől eltérően a mérsékelt égövön nem kiegyenlítetten éri a napsugárzás a Földet.

Hirdetés

A felszín felmelegedése egyrészt a sugárzás időtartamától, másrészt pedig attól függ, hogy a napsugarak milyen szögben érkeznek a bolygónkra. Mindebből az is következik, hogy a forgástengely ferdesége nemcsak a nappalok és éjszakák ciklikusan változó hosszáért, hanem az évszakok megújulásáért is felelős.

Az évente kétszer, márciusban és szeptemberben jelentkező napéjegyenlőség olyan csillagászati jelenség, amikor a Föld úgy helyezkedik el Nap körüli pályáján, hogy a nappalok és az éjszakák hossza a bolygó minden pontján megegyezik.

Az éjszakák és a nappalok hossza ugyanakkor a napéjegyenlőség idején sem teljesen azonos, hiszen a két napszak időtartama között néhány perces eltérés figyelhető meg. A következő hetekben és hónapokban az arányok tovább tolódnak, az északi féltekén a napsütéses órák száma egyre csökken, az éjszakák pedig szüntelenül hosszabbak lesznek, naponta átlagosa négy percet veszítünk a napsütésből. Ilyenkor az északi féltekén a csillagászati ősz, a délin pedig a csillagászati tavasz veszi kezdetét.

Az őszi napéjegyenlőség időpontja általában szeptember 23-a, de szökőévben, vagy közvetlenül az azt követő esztendőben 22-ére – a nyugatabbra található időzónákban ritkán 21-ére – esik.

Mivel a tavalyi, 2024-es esztendő szökőévnek számított, így idén nem szeptember 23-án, hanem 22-én várjuk az őszi napéjegyenlőség eljövetelét.

Erre a napra a történelem során számos kultúrában ünnepnapként tekintettek és tekintenek ma is. Az őszi szántás és vetés, a szüret és a betakarítás idején az emberek mulatságokat rendeztek, tüzet gyújtottak és rituálékkal, szent misével köszöntötték az évszakváltást.