Ki ne emlékezne a szovjet idők szlogenjére: „Legyőzzük a természetet!”. Jöttek a különböző eszement tervek: a Davidov-terv (a folyók folyásának megfordítása, így a sivatagos területek öntözhetővé tétele), az ökoszisztémák megváltoztatása Micsurin áldásos keze nyomán, gyapottermelése olyan klíma alatt, ahol nem honos (ld. Magyarország), pirosló almák, mosolygó szőlők termesztése a hűvös, kevés napsugarat élvező területeken. Aztán hamarosan rá kellett ébredniük, hogy a teremtett világnak megvan a saját működési szabálya, ha abba belenyúlnak, a rend megbomlik és mint a dominók, egymást billentik ki egyensúlyi helyzetükből az addig jól működő rendszerek.

Ha megtörni nem tudták a természet vad erőit, akkor megpróbálták előre jelezni érkezésüket és a maguk módján védekezni ellenük. Ez már sokat segített, de inkább nevezhető véletlennek, ha eltalálták a katasztrófa érkezését, mintsem pontosnak.

Milyen természeti csapásokat sorolhatunk a katasztrófákat előidéző tényezők közé? Elsősorban a különböző viharokat, a földrengést, az áradásokat, a szökőárakat, a vulkánkitöréseket és a szélsőséges hőmérsékleteket. A felsoroltak szoros összefüggésben vannak egymással és a Föld felépítésétől, szerkezetétől, anyagától, életkorától és a kozmoszban elfoglalt helyéből következnek. Mindez arra enged következtetni, hogy bolygónk élőlényként viselkedik.

A 4,5 milliárd éves, kissé lapított forgó és keringő bolygó folytonos fejlődésen ment és megy át. Ezt jól nyomon követik a kutatók, hiszen a földtörténet elmeséli a múlt eseményeit. Mivel az élővilághoz tartozó, de szellemi képességével azt meghaladó ember élettartama meglehetősen rövid, a bolygó életéből csak azt a szakaszt ismeri, amit megélt. Még szerencse, hogy éppen az egyik, csak emberre jellemző tulajdonság, a beszéd és az írás képessé teszi arra, hogy generációk sora értesüljön az elmúlt idők történéseiről. Egymás vállára állva már évszázadok, évezredek eseményeinek tudója lett.

A természet erői az utóbbi évtizedekben azt jelzik, hogy valami nagyon nagy változás előtt áll Földünk. Az évszakok összekeverednek, a valaha meleg vidékeken havat lapátolnak, a síterepeken virágot szednek, a patakok folyónak képzelik magukat, Neptunusz pedig egyre dühöng, fölkorbácsolva a tenger vizét. Vulcanus isten követ dobál, füstöt ereget és tűzfolyót indít el békésnek látszó hegyekről, majd jól megrázza lábunk alatt a talajt. Az ember pedig mindig legalább egy lépéssel elmarad az eseményektől.

Pedig minden tudásukat és helyszínt bevetnek, beleértve a világűrt is, ahová okos műszereket juttatva fölülről vizslatják a földgolyót. Mégis, az évek során egyre több, nemcsak óriási anyagi károkat okozó katasztrófák borzolják idegeinket, de egyre több életet oltanak ki.

A legutóbbi természeti erőpróba tavaly október végén vette kezdetét. Ekkor csapott le az Egyesült Államok keleti partvidékére a Sandy névre keresztelt hurrikán. A Karibi-térségben hatvan áldozatot követelő vihar több tízmillió embert fenyegetett. Nehezíti a helyzetet, hogy a városokban élők száma gyors ütemben nő; lassan a Föld lakosságának fele városokban él. A megapoliszokban zsúfolódott tízmilliók a katasztrófák bekövetkeztének komoly kockázatát hordozzák.

Bár megfelelő módon fölkészülve várták a Sandyt, a pusztítás mégis óriási méreteket öltött. Százezreket evakuáltak, leállították a tömegközlekedést, bezárták az iskolákat és hivatalokat, bedeszkázták az ablakokat, három napi élelmet halmoztak föl, a kórházak felkészültek a sebesültek fogadására és kijelölték a menedékhelyeket.

A keleti parton kilenc államban hirdettek rendkívüli állapotot, ami ötvenmillió embert érintett. Ami a legritkább esetben fordult elő, 29-én már nem nyitott ki a New York-i tőzsde, még elektronikus kereskedés sem zajlott.

Ilyen rendkívüli zárva tartásra legutóbb a 2001. szeptember 11-én került sor, a Glória hurrikán miatt pedig 1985 szeptemberében zártak be a tőzsdék.

Honnan indult pusztító útjára a Sandy? A műholdak pontosan nyomon követték. Október 23-án még trópusi vihar volt a Karib-tengeren, az amerikai hurrikánközpont ekkor nevezte el Sandynek. A vihar fokozatosan erősödött és 24-én már hurrikánná minősítették át a 130 km/órás széllökések okán. A következő nap már 2-es erősségű hurrikánná fejlődött, 185 km/óra szélsebességgel. Végigszáguldott Kubán, Haitin és 26-án indult a Bahamák felé. Itt átmenetileg ismét trópusi viharrá gyengült, majd visszaerősödött hurrikánná. Ekkor rendelték el az első evakuálást az Egyesült Államokban. A hurrikánvadász repülőgépek stabil ???140 km/óra sebességet mértek.

A „hurrikán” szó az indián „urrikan”, azaz „nagy szél” szóból származik. Több száz kilométer átmérőjű felhőörvényt jelent, amely a trópusokon a Ráktérítő és a Baktérítő közötti területen keletkezik. Az északi féltekén az óramutató járásával ellentétesen, a délin vele egyező irányban örvénylik. Trópusi ciklonnak is nevezik a keletkezési helye után, de semmi köze sincs a mérsékelt övi ciklonhoz. A Csendes-óceán térségében tájfun a neve, Ausztráliában willy-willy. Az őszi időben nem ritka, hogy egyszerre több trópusi ciklon is forog az óceán fölött.

A legtöbbet 1995-ben figyelték meg, amikor augusztus 23-án ötöt láttak egyszerre. A hurrikánokat személynévvel különböztetik meg, eleinte csak női neveket kaptak, ma már férfinevek is szerepelnek.

A hurrikánok kezdeményei tehát Afrika belseje fölött alakulnak ki, ahol csak heves zivatarokat okoznak. Néha egy-egy zivatar hosszabb életű lesz és kisodródik az óceán fölé, amikor a víz felszíne a legmelegebb, meghaladja a 24 Celsius-fokot.

Hogy a zivatarfelhőből ciklon legyen, ahhoz szükséges a földgolyó forgásából eredő mozgás is. A forgás középpontjában egy alacsony nyomású terület alakul ki, a trópusi depresszió. Ekkor már tudják, hogy a zivatarból hurrikán lesz. A „nagy szél” fejlődésének tehát több szakasza van, a leépülésének szintúgy. Az afrikai térségben még zivatarfelhőnek nevezett képződmény elérve a meleg tengert, abból energiát nyer, elkezd forogni és trópusi vihar lesz belőle. Ha a benne mozgó szél sebessége meghaladja a 120 km/órát, akkor már trópusi ciklon (hurrikán, tájfun) a neve. Ezután vagy leépül, vagy rosszabb esetben találkozva a szárazföld felett áramló hideg légtömeggel, úgynevezett szupervihar (viharciklon) jöhet létre; szerencsére most ez nem következett be.

A szárazföld fölött a hurrikán elveszti azt a nedvességtartalmát, amit a tenger felől hozott, lassan megszelídül, majd elhal. A hurrikán nem tévesztendő össze a tornádóval. Az utóbbi csak szárazföld felett alakul ki, 1-2 kilométer széles, élettartama ritkán hosszabb fél óránál. Csapadék vagy nincs, vagy kevés, és csak percekkel korábban lehet előre jelezni, míg a hurrikánt több nappal előbb. Ugyanakkor a „nagy szél” útját és partot érése helyét nem tudják előre jelezni.

A hurrikánok erősségét a Saffir-Simpson-féle skálán adják meg, ami 5 fokozatú. Tartalmazza a szélsebességet, a középponti légnyomást, a tengerszint emelkedését és a megfigyelhető károkat.

Bizonyára mindenkit érdekel, hogy a Kárpát-medencében milyen veszélyes légköri jelenségek fordulhatnak elő. Zivatar eddig is volt, forgószél is portölcsérrel, az utóbbi években valódi tornádó, sőt szupercellaviharok is. A szupercella zivatarfelhő olyan speciális képződmény, amely forgó mozgást végez. Az éghajlatváltozás következményeként azt sem lehet kizárni, hogy hurrikán jelenik meg Dél-Európában. Emlékezünk még a 2006. augusztus 20-i orkánra és annak halálos áldozataira?

A viharok egyre erősebbek lesznek, ahogy az éghajlat melegedik. Ezért nem ártana legalább a fővárosban jól látható magas helyekre viharjelzőket fölszerelni (Gellérthegy, Halászbástya, János-hegy).

Az őszi New York-i események háborús állapothoz hasonlítottak. Azzal a különbséggel, hogy aki már átélt hasonló helyzetet, az könnyebben segít magán. Nem ártana ismét megtanítani főleg a fiatalabb generációkat, hogy miként lehet túlélni a mégoly súlyos katasztrófákat is. Közben lehet, hogy már éppen épül valahol a következő trópusi ciklon.

Hankó Ildikó