Ahhoz, hogy megértsük a méltán nagy tudós gondolatait, némileg bele kell mélyednünk a természet nagyszerűségébe. Az élővilágot ismerve egy pillanatig sem merül föl senkiben, hogy ezek a csodálatos szervezetek mindig is ennyien és ilyen formában éltek a Földön. Már csak azért sem, mert az éghajlat szüntelen változása mindig új körülményeket teremtett, amelyekhez az élőlényeknek fennmaradásuk érdekében alkalmazkodniuk kellett. Csakhogy a jelenség fordítva működik: nem az élőlény változik saját akaratából alkalmas módon, hanem amelyek nem voltak kompetensek a megváltozott környezettel, azok kihaltak, szelektálódtak. Így a fajok fennmaradásának, új fajok keletkezésének egyik motorja a természetes kiválasztódás. Ezt a jelenséget vette észre Darwin, illetve foglalta rendszerbe: már előtte is éltek kutatók, akik meglátták, hogy az élővilág nem változatlan, de Charles Darwin volt az, aki szemléletes példákkal alátámasztotta elméletét – az evolúciót.

Ki volt ez a fiatalember, akinek neve ma is indulatokat gerjeszt? Orvos apja ötödik gyermekeként született az angliai Shrewsburyben, gyermekkorában főleg bogarak érdekelték, de rajongott a növényekért és ásványokért is; igazi természetbúvár-palánta volt. Apja orvosnak szánta, ezért elküldte az alig tizenhat esztendős fiút az Edinburgh-i Egyetemre. Kis hamissággal azonban nem az orvosszakra járt, mert nem bírta az érzéstelenítés nélkül végzett műtéteket, hanem átiratkozott a természettörténeti szakra. Az evolúcióról szóló korai cikkeket már ismerte a francia Lamarck és nagyapja, Erasmus Darwin munkáiból. Amikor kiderült, hogy nem orvosnak tanul, szülei teológiára íratták be, hiszen korának szinte minden nagy természetkutatója fölszentelt lelkész volt. Így Darwin a Cambridge-i Egyetemen diplomázott, de a teológia sem nagyon érdekelte, annál inkább a geológia.

Sikeres kutatói pályához persze nemcsak jó képzettség szükséges, hanem némi szerencse is a pénz mellett. Egyetemi tanára levelével érkezett meg 1831-ben a lehetőség, aki ajánlatot tett a jó szemű természetbúvárnak egy világ körüli hajóútra, őfelsége Beagle (Vizsla) nevű hajóján. Az utazás költségeit Darwinnak kellett állni, amit nehezen ugyan, de apja kifizetett.

A kalandos utazás 1831. december 27-én kezdődött, amikor a háromárbocos hajó kifutott Plymouth kikötőjéből. A kutatóhajó útja ötévesre nyúlott, először a Zöldfoki-szigeteken kötött ki, ezután a partok mentén körbejárta az egész Dél-Amerikát, a Falkland-szigetet, a Tűzföldet, átkeltek a Kordillerákon, majd 1835. szeptember 15-én érkeztek a Galápagos-szigetekre, ami Darwin számára a legfontosabb állomásnak bizonyult. Itt tette azokat a fölfedezéseket, amelyekből később az evolúció-tan kikerekedett.

A fiatal természetkutató a szárazföldön járva mindent megfigyelt: növényeket, állatokat, földrengést, vulkánokat, geológiai rétegeket. Megfigyelései egyetlen irányba mutattak: a Földön minden változik, legyen az élettelen vagy élő környezet. Különösnek találta, hogy a sziget madarai között több olyan faj él, amelyik különbözik ugyan a szárazföldi társaitól, de mégis hasonló. A gezerigók, a híres Darwin-pintyek, különböző teknősök páncélja szigetenként más-más jellegzetességeket mutatott; ezeket Darwin pontosan följegyezte, lerajzolta, de az okán csak hazatérte után gondolkodott. 1836. október 2-án Ausztráliát is érintve befutott a Beagle Falmouth kikötőjébe és ezzel véget ért a történelmi utazás. Otthon megnősült, a London melletti Downe-ba költözött, ahonnan 1882-ben bekövetkezett haláláig ki sem mozdult.

Utazásáról könyvet adott ki, ami legalább olyan érdekes, mint egy kalandregény. A megfigyelt és leírt élővilágot aprólékosan újravizsgálta, és hamarosan ráébredt, hogy a különböző szigeteken látott állatok nem egy fajhoz tartoznak, hanem valaminek a hatására lassan megváltoztak, és új fajok keletkeztek. Felismerte, hogy a létért való küzdelemben az alkalmas változatok fennmaradnak, míg a kevésbé alkalmasak elpusztulnak, és megtalálta az új fajok keletkezésének egyik módját, a természetes szelekciót.

Az első evolúciós diagramot ugyan már Lamarck lerajzolta (egy függőleges létrát, mely az egysejtű szervezetektől az emberig vezet), magyarázatot azonban erre a folyamatra először Darwin adott. Elmélete már 1842-ben készen állt, de máig tudományformáló kötete, „A fajok eredete” csak 1859-ben jelent meg. Munkáját tudományos körök szinte azonnal elfogadták, ellenvéleményeket csak bizonyos egyházi körök fogalmaztak meg, hol ott erre semmi okuk nem volt, mert a darwini evolúció más síkon mozog, és kiválóan megfér a teremtés, a hit alaptételeivel, sőt erősítik egymást.

Az evolúció működéséhez nélkülözhetetlen, hogy a kedvező változások öröklődjenek, különben egy egyedre korlátozódnának az előnyös tulajdonságok, és a „fejlődés” egy generáció után megállna. Darwin a maga korában még semmit sem tudott az öröklődés mikéntjéről – nem ismerte kortársa, Gregor Mendel munkásságát –, de abban biztos volt, hogy valamilyen módon átadódnak az utódoknak az új, hasznos tulajdonságok. A gének létezésének megsejtése a cseh szerzetes, Mendel nevéhez fűződik (kiskertjében petúniákkal és borsóval kísérletezett), de az igazi áttörést a genetikában csak a molekuláris biológia forradalma hozta meg 1944 körül, majd 1953-ban, amikor Watson és Crick közreadta a DNS kettős spiráljának szerkezetét, és azt a megállapítást, hogy az örökítőanyag nem a fehérjékből, hanem a nukleinsavakból épül fel.

Hogyan alakult Darwin evolúciós elmélete, amíg a tudomány a fenti információkig eljutott? Nem volt könnyű élete a zseniális tudósnak, a filozófiai és társadalomtudományi elméletek fényében hol az egekig emelték, hol üldözték, gúnyolták. Az evolúció elméletét követően számos lelet került elő a földből, amelyek alátámasztották Darwin elképzelését. Ugyanakkor a fizikai felépítés alapján rendszerezett maradványok sok esetben tévútra vezették a kutatókat, a hiányzó, „átmeneti” alakok pedig nem kerültek a paleontológusok lapátja elé. Különösen borzolta a kedélyeket Darwinnak az az állítása, hogy az ember éppúgy része az állatvilágnak, mint a többi fejlett emlős. Biológiai ismeretek hiányában félreértették az egész evolúciót, és „az ember a majomtól származik” megállapításra szűkítették Darwin elméletét. Ez így nem is igaz, hiszen az emberszabású majmok egy fejlődési folyamat végét jelentik, egy zsákutcát, amiből a későbbiekben nem lesz semmilyen más élőlény, kiváltképp nem ember. Ugyanakkor az sem tagadható, hogy szigorúan biológiai értelemben az emberi szervezet fölépítése és működése, sőt, az újabban fölrajzolt genomja (géntérképe) nagyon közel van más élőlényekéhez, így történetesen a csimpánzéhoz is. Darwin „Az ember származása” című művében – amely 1871-ben jelent meg – leírja, hogy miként alakulhattak ki őseinknél a mai emberre jellemző magasabb szintű adottságok, egyebek között az intelligencia és az erkölcs.

Sőt, logikus gondolkodás útján egészen addig eljutott, hogy „a Földön valaha élt minden élőlény egyetlen ősi formától származik”. Ez a megállapítás meglepően merész volt, és minden alapot nélkülözött, mert a gének ismerete nélkül ezt bizonyítani nem lehet. Csak jóval később, már a XIX. században sikerült egységbe foglalni a darwinizmust és a genetikát. Maga Darwin meglepően rugalmas volt az új elméletekkel szemben. Bár prioritást adott a természetes szelekciónak, elismerte a szerzett tulajdonságok öröklődését vagy a csoportszelekciót.

Bonyolultsága okán és a Biblia szó szerinti értelmezésének fényében a darwinizmus veszélyes tannak számított, sőt, napjainkig vannak ellenzői. Az Egyesült Államokban 1925-től 1970-ig több államban megtiltották az evolúció tanítását az állami iskolákban. A kreacionista tanok akkor sem haltak el, amikor az alkotmányt kiegészítették az államvallás bevezetésének tilalmával és a vallásgyakorlás szabadságával. Világszerte ismert példája az antievolucionizmusnak az 1925-ben kirobbant „daytoni majomper”, amely Tennessee államban zajlott. Egy biológiatanárt bíróságon ítéltek el, mert óráján beszélt az evolúcióról, amivel megsértette a Biblia tanításával ellentétes elméletek oktatását tiltó Butler-törvényt (1967-ig volt érvényben).

Pedig a darwinizmus és a vallás között nincs kibékíthetetlen ellentét, olyannyira, hogy egymást igazolják. Már XII. Piusz pápa (1950) „Humani generis” című enciklikájában azt fejti ki, hogy az evolúció alkalmazható az emberi test eredetének magyarázatára, de spirituális kérdésekre nem ad elegendő választ. Hasonló módon vélekedett II. János Pál (1990), aki a Pápai Tudományos Akadémián tartott beszédében ugyancsak elismerte az evolúció szerepét, de hangsúlyozta, hogy inkább fejlődéselméletekről kellene beszélni, mint a fejlődés elméletéről. Kifejtette, hogy az embert nem lehet egyszerű eszközként sem fajának, sem a társadalomnak alárendelni, mert önértéke van. Ha ezeket a megfontolásokat nem tartják szem előtt, akkor olyan következményei lesznek a darwinizmusnak, mint amiből a szociáldarwinisták építették föl nézeteiket.

Az evolúciót elutasító tanok gyűjtőneve kreacionizmus, amely szerint az élőlények fajtái külön-külön lettek teremtve. A kreacionizmus elméletének több fajtája létezik, és már Darwint megelőzően is voltak követői. A „fiatal föld” kreacionizmus szerint bolygónk csak 6-7000, netán néhány tízezer éves, a bibliai teremtéstörténet a Föld keletkezésének és benépesülésének pontos leírása. Az „idős föld” kreacionizmus elfogadja a Föld és az Univerzum korát, de a Bibliában szereplő hat napot nem „24 órásnak” tekintik, hanem jóval hosszabbnak.

Az intelligens tervezés a XX. század végén jött létre az Egyesült Államokban, és arra alapul, hogy az élővilágban léteznek olyan összetett rendszerek, melyek kialakulását a darwini evolúcióval nem lehet megmagyarázni. Ha jól belegondolunk, a tudománynak is nagy problémát okoz néhány olyan jelenség, amely a Föld és az élet létrejöttének mikéntjéről szól, nem említve az ember szellemi, erkölcsi fölényét a többi élőlénnyel szemben. Valahol a két elmélet, az evolúció és az intelligens tervezés között kell keresni a megoldást. A legtöbb tudós általában összeegyeztethetőnek tartja a hitet az evolúciós elmélettel és a modern tudománnyal. Az elméletek sohasem merevek, amelyek dogmává válnak, azok nem tartoznak a tudományok körébe.

Magyarországon a kreacionizmus nem terjedt el, bár képviselői vannak. Darwin tanait értékének megfelelően tanítják az iskolákban, az egyházak képviselői pedig elfogadható magyarázatot adnak a testen kívül álló, a filozófia és a teológia területére eső kérdésekre.

Hankó Ildikó