Imre herceg volt az a szerencsés királyfi, akinek tankönyvét, királytükrét az édesapja, Szent István király íratta meg Intelmeiben. Hazánk és a művelt Nyugat ennyit tudott eddig a nagy Árpád-házi szent király pedagógiai elveiről, királynevelő szándékáról. A művelt Kelet azonban ennél többet tud, ismeri a gyökereket, beszél is róluk, írásos nyomot is hagyott maga után.

A keleti magyar szó szűkszavú, jelképes, sőt képjeles, néha talányos, mint az agyafúrt székely észjárás. Hajnal Gyöngyi ifjú kutatótársam fedezte fel a számomra új, meglepő festményt a Fejér megyei Majk község kolostorának ebédlőjében, melyet a XVII. században festettek.

A keleti üzenet Pártiából, a pártus hazából származik. Baktria néven jobban ismeri a ma embere a nép régi lakóhelyét, a mai Pakisztán északi részén. A majki freskón Szent István királyt látjuk trónusán ülve, de nem uralkodói, hanem tanítói pózban. Bal térdén egy felül ovális, alul szögletes faragott követ tart, melyet a fali fülkéből emelhetett ki, mert a fülke üres. Előtte áll Imre herceg és a követ nézi, melyen egy szakrális sztereotípia látható, egy ősi madár jelkép. Ha képjelként fogjuk fel, kiolvasható belőle a pártus szó, madárnyelven. A madár tollazatvonalait vésték meg, ez teszi jellegzetessé.

Ugyanez látható egy 3000 évvel korábbi baktriai csaton, amit Pierre Amiet a Revue Syria (1977, 54, 91-l21.) oldalain tett közzé és két táblán be is mutatott (2. sz. ábra a baktriai Turul). Megszoktuk, hogy kijelentéseinkhez írásos bizonyítékot bizonyítékot adunk. A pártus szó betű-, illetve képjelét a Nikolsburgi ábécében találjuk meg. Az ábécé utolsó sorában, egyedül áll a képjel és az aláírás:

TRPUS.

Ilyen magyar szó nincs, tájszó sincs, latin szó sincs, ezt a betűhalmazt csalafintán csalafintán írták, így is kell olvasni, félig vissza, félig előre:

TRáP US Így bontakozik ki a PÁRTUS szó, amelynek alapgyöke a PÁR. Ez utalhat az égi párra a Boldog Asszonyra és a Boldog Istenre, de utalhat a mitikus ikerpárra, Hunorra és Magyarra is. Ők az US, az ŐS-szülék, a mi eleink. A T hang a rovásírásban Y-szerű, mutatja az életfa két ágát, a hun-ságot és a mag-ságot, és évezredek bizonyságát adja annak, hogy miért vagyunk még ma is Hungárok. A Nikolsburgi ábécé képjele növényszerű, akár a majki freskó táblája. A madár-ság és a magból kisarjadó növényi jelcsoport a magyar szimbólumvilág ősállapota.

Ezért van népnevünknek két alapgyöke: MAD(ár) és MAG(ár). E kettős jelleg írott formában megjelent már a Krisztus előtti VII-V. évezredben egy kőtáblán, lásd Cameron népszerű, Sie schreiben auf Ton című művének 29. fotóján (Zürich-Leipzig, 1941) látható.

E kővéset első képjele ad magyarázatot a kettősség ősi eredetére. Tulipánt látunk, ami valójában egy kiterjesztett szárnyú, hosszú farkú madár, a mi turulunk. A tulipán szirmai vagy a madár feje és szárnyvége képezi a hármas halmot, a MADA hangalakú mezopotámiai képjelet, melynek jelentése haza, ország, címerünkben ma is ez a kettős kereszt alapzata. A madár teste a virágban végighúzódó kettős vonal, kijelöli a szirmokat, melyek 9 vízszintes sávval a hun képjelre utalnak. A csúcson van tehát a mada-ság, a testben, elrejtve a hun-ság.

A tulipán jelleg, a növény szent formája sűríti a madárlényeget és a kettős – írott – népnevet. Így a növény, a madár, Hun és Mag szétválaszthatatlanul egybeforrt. Mivel a madár neve, a turul megmaradt a nemzet emlékezetében, igyekeztem a növényi, a tulipán jellegre is egyenlő értékben rávilágítani.

A majki freskó kőtábláján látható véset is egyaránt ábrázolja a Mindentermő életfát és a trpus madarat, a Pártus címert a turult. Az olvasóban felmerül a kérdés, miért írták talányosan a Nikolsburgi ábécében a pártus szót. A talányfejtés, a rébikus kifejezési mód, nemzeti sajátságunk. Ez a kettős spirálba rejtett gondolkodásmód jellemző a magyarságra, s erre már Kiszely István is rámutatott a XII. Magyar Őskutatási Fórumon tartott díszelőadásában Miskolcon, tavaly augusztusban, s ez tipikus keleti hozadék.

A talányos mesék garmadával nőnek a mesefán. A tündérmesék bölcseleti gazdagságát Benedek Elek is talányos mesék beiktatásával fűszerezte. A régi, nagy lakodalmak szórakozásának csúcsa a menyasszony kiadatása volt, amelynek egy csalimese megfejtése volt az ára. Néha órákig törték a fejüket, a húsleves is tönkrement, de nem adták fel, nem mondták ki, hogy „szabad a gazda”. Egy ilyen nép önmagát is rejtegeti, talányosan írja le. Badiny Jós Ferenc kedves szava volt a „rejteki módon való közlés”. Aki megérti, továbbviszi, s ipi-apacs, ő lesz a fogó. Kezdjük mi is csalimesével az új évet: ki mit olvas ki a Tulipán népe tábla üzenetéből, mesét-e, jövőlátást-e, szent Igét olvas-e? Szabad a gazda.

Gyárfás Ágnes