Itt voltunk mindig
Az archeogenetika új megvilágításba helyezi az eredettörténetünket.
Az archeogenetika képes a már megismert és bizonyított tények alapján előrejelzéseket adni arra nézve, hogy mely földrajzi területen érdemes régészeti ásatásokat folytatni. Ez a tudományág minden bizonnyal már a közeljövőben teljesen új megvilágításba helyezi az eredettörténetünket, ám ehhez rendszerbiológiai tudásra is szükség van – mondta a Demokratának dr. Oláh Zoltán Sándor molekuláris biológus, bioinformatikus.
Fotó: shutterstock.com
– Egyre többet hallunk az archeogenetikáról. Mivel foglalkozik ez a tudomány?
– A történészek, a régészek, a nyelvészek problémája volt a közelmúltig, hogy a nagyjából 2000 évnél régebbi időkből nincsenek írott emlékek. Ám nyelvészet az egész világ: 1953-ban James D. Watson amerikai és Francis Crick angol molekuláris biológusok megfejtették a DNS szerkezetét. Kiderült, hogy az emberi genom 3 milliárd 300 millió betűből, azaz ennyi olyan információból áll, amelyeket a DNS bizonyos alkotóanyagai után A, G, C és T betűvel jelölnek, és ezek változatos sorrendje, kombinációja adja meg azokat a sajátosságokat, amelyek alapján minden élő, így mi is írva vagyunk. Ezen ismeretek alapján megállapítható az egyes népek vérrokonsági foka, genomösszetétele. Az egymillió évre is visszatekinteni képes archeogenetika így feltárhatja, hogy hol és mikor voltak olyan csomósodások a térben és az időben, ami például a mi műveltségünket meghatározza. Magyarul: tudományosan bizonyíthatóan fény derül a ma élő népek genetikai eredetére.
– Mit jelenthet ez a magyarság esetében?
– Az ezredfordulón elképesztő tudományos áttörés volt az olasz Ornella Semino, a Paviai Egyetem Biológiai és Biotechnológiai Tanszékének docense által vezetett 17 fős kutatócsoport európai merítésű, így minket is érintő összehasonlító populációgenetikai vizsgálata. A minták elemzéséből az derült ki, hogy a magyar férfiak 93,3 százaléka négy ősapára vezethető vissza, 73,3 százalékuk pedig az őskőkorszakban a Kárpát-medencében élt férfiak leszármazottja. Vagyis őseink a 35-40 ezer évvel ezelőtt Európát benépesítő őslakosok közül kerültek ki. Ez egybevág azzal az antropológusok által tudott ténnyel, hogy a magyarság az úgynevezett kaukázusi rasszba tartozik. Amikor az őshazát keressük, akkor meggyőződésem szerint nem kell tovább menni a Kárpát-medencénél. Ez az őshaza, ahol a lakosság túlélte az utolsó jégkorszakot. Innen rajzottak ki időről időre a túlnépesedések idején az emberek. Az archeogenetika minden bizonnyal már a közeljövőben teljesen új megvilágításba helyezi eredettörténetünket, ám ehhez rendszerbiológiai tudásra is szükség van.
– Mit értsünk ezen?
– A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában indult a pályafutásom, itt kandidáltam a biológiai tudományokból. Ennek köszönhettem, hogy eljutottam az Egyesült Államokba, ahol a National Institutes of Health rákkutató intézetében dolgozhattam, később biotechnológiával foglalkozó cégeknél kutatásfejlesztő voltam. Számos tudományos műhelyt megjártam, egyik megalapozója voltam a molekuláris idegsebészetnek, és szabadalmaztattam egy molekulaspecifikus, nem narkotikus fájdalomcsillapító eljárást. Mindeközben világossá vált számomra, hogy az élettan területén olyan információzuhatag éri a tudósokat, hogy azt csak tudatos szűréssel lehet befogadni és szintetizálni. Amikor 2004-ben hazatértem, kemo-bioinformatikai céget alapítottam, amely tudományos cikkek ezreiben közölt adatokból számítógéppel kezelhető, a szövegtörzsekből új összefüggések felfedezésére alkalmas adatbázisokat hoz létre. A DNS vizsgálatához, az egyre növekvő nyelvtechnológiai tudásunkat alkalmazva, innovatív összehasonlító nyelvészeti algoritmusokat kellett kidolgozni. Ilyet korábban sehol a világon nem csináltak. Ebben a bioinformatika és a programnyelvek ugrásszerű fejlődésére és szinergiája is segített. Vagyis egy különböző tudományokat integráló új eszköztárat kellett ráereszteni egy szédítő méretű adatmennyiségre, interdiszciplinárissá téve és szintetizálva az addig elszigetelt résztudásterületeket.
– Hol ér össze a nyelvészet a biológiával?
– Elsőre talán furcsa lesz, amit mondok. 12-13 millió évvel ezelőtt hangfoglalás történt, nem honfoglalás. Ez azt jelentette, hogy volt már elegendő hominida, azaz emberféle ahhoz, hogy az őket körülvevő dolgokat, bár kezdetlegesen, de valahogy megnevezzék. Ha elfogadjuk, hogy a Kárpát-medence az őshaza, akkor a magyar nyelv is itt alakult ki a kezdetleges kifejező hangoktól indulva, szerves fejlődés útján. Anyanyelvünk hasonlóan fejlődött ki a DNS-nyelvhez, ami szintén ragozó elven működik. Ha például föl kell venni egy atomot a külvilágból, az genetikailag két gén összekapcsolódása útján történik. Nyelvünk máig ugyanezt a ragasztási technológiát követi. Képes két ismert szóból egy harmadik jelentést létrehozni, amely más nyelvekből kiveszett.
– Nem túl merész feltételezés ez az őshazaelmélet?
– A régészet és ma már az archeogenetika is igazolja, hogy létezett egy kelet–nyugati irányú eurázsiai folyosó, amelyen folyamatos volt az oda-vissza forgalom. Ezt bizonyítja, hogy néhány évvel ezelőtt megtalálták egy 50 ezer éve élt kislány maradványait az altáji Gyenyiszova-barlangban. A külleme modern európai, a génállománya a neandervölgyi ősünkhöz nagyon hasonló, de attól génbélyegekkel megkülönböztethető. Az ebből levont feltételezéseknek megfelelően az idén fölfedezték a Neander-völgyi és a gyenyiszovai embertípus első hibridjét. A neandervölgyi örökletes immunválasz tovább él bennünk, minél közelebb vagyunk a Kárpát-medencéhez, annál inkább. És ha mindezt összevetjük a már említett Semino-jelentéssel, akkor egyre több genetikai tulajdonságunkról kiderül, hogy annak Kárpát-medencei gén áll a központjában. A kirajzás és visszatérés több hullámban történt, csak nem mindegy, hogy mikor merre mutat a vektor eredője. Az eddigi embertant az archeogenetika a mutációk időrendjének meghatározásával váltja le, a mindenkori irányokat térképezni tudja, és kockáról kockára vetítve képes ábrázolni. A korábbi „állóképhez” képest a „film” folytonossága a tudománypolitikát is lépéskényszerbe hozza. Az archeogenetika ugyanis képes a műveltségünk elemeinek minden eddiginél jobb téridő behatárolására, vagyis a már megismert és bizonyított tények alapján előrejelzést tud adni arra, hogy hol érdemes további régészeti ásatásokat folytatni, ha például a nyugat-szibériai Andronovo-kultúra magyar archeogenetikai vonatkozásaira lennénk kíváncsiak.
– Kevert nép létünkre sokféle gén van bennünk; honnan tudhatjuk, mit kell összehasonlítani az emberősök genetikájával?
– A magyarság kevert nép, de nem homogén oldat módjára, és a Kárpát-medence sem a népek olvasztótégelye. A genetikai folytonosság egyre nagyobb téridő-felbontásban rajzolódik ki, ugyanakkor tudásunk genommozaikokból tevődik össze. Minden élő egy nem ember által írt nyelv szövegszerkesztésének köszönheti létét. A gének kapcsoltsága és önszerveződő rendszerei az integrált áramkörök kapcsolási rajzaira emlékeztetnek. A gének kapcsoltságának, összeférhetőségének és rendszerszerű összeadódásának megfejtése lehet az induló Magyarságkutató Intézet vizsgálódásának igazi célja. Csak ezzel az új tudományos módszertannal és látásmóddal volt felismerhető az a DNS-olvasat, amely alapján bátran mondhatjuk, hogy számos más gén mellett Neander-völgyi ősünk immunrendszere máig bennünk él, miközben embertani megjelenésünk rengeteget változott. A nyelvhasználat az emberben a szóbokrokon keresztül új, de egy gyökérből eredeztethető sarjadzással családfákat eredményezett. Ezért anyanyelvünket inkább hangfoglalói, mint honfoglalói minőségében érdemes tovább kutatni és megérteni.
