Újkori kísérletek egy kétezer éves kép lerombolására

Az elmúlt év szenzációja volt a Da Vinci-kód című könyv, a Júdás evangéliuma nevet viselő apokrif irat, a Bodmer papirusz és a holt-tengeri tekercsekről folytatott további viták. Mindezek „tudományos” köntösbe burkolva, nemzetközileg ismert nevek szájába adva a lejárató megállapításokat. Azt nem kell bizonygatnunk, hogy a mégoly sikeres kutatók között is vannak megrögzött ateisták, keresztényellenesek, így nem nehéz kissé félrevinni a tényeket. Miután az átlagos hívő emberek nem járatosak a kereszténység részletes történetében, már azt is sikernek könyvelhetik el a támadók, ha fejükben megszületik a kétely.

Az Újszövetség valóban nem ad útmutatást arra vonatkozólag, hogyan is nézhetett ki Jézus fizikai valóságában. Furcsa is lett volna, ha az evangélisták azzal foglalkoznak, hogy milyen volt a frizurája, a ruhája, a szem- és hajszíne, esetleg milyen magas volt, kövér-e vagy sovány. Miután erre vonatkozóan semmilyen megjegyzést nem tettek, biztosan olyan ember volt, mint akik abban az időben Jézus működésének helyén éltek. Az is biztos, hogy karizmatikus kisugárzása lehetett, hiszen ahol beszélni kezdett, tömeg gyűlt köréje és áhítattal hallgatták. Olyannyira, hogy még létszükségleteikről is megfeledkeztek, Jézus gondoskodott róluk (csodálatos kenyérszaporítás). A nemrég bemutatott The Nativity Story (A születés története) című film szereplői sötét hajúak, sötét bőrűek, olyanok, mint ahogy tévesen elképzelik a Közel-Kelet korabeli lakosságát. Mária, József és Jézus fekete-afrikai (!) eredete mellett már több történész érvelt, de nagyon kevés ábrázolás mutatja ilyennek a Szent Családot. A film a fizikai ábrázolásban eltér a keresztény elképzeléstől, feltehetően azért, mert a film készítőinek fogalmuk sem volt, hogy milyen emberek éltek Jézus szülőhelyén kétezer évvel ezelőtt. Néhány éve a manchesteri egyetem törvényszéki orvostani rajzolóival megrajzoltattak egy Izraelben feltárt, kétezer évvel ezelőtt élt zsidó férfi koponyáját felhasználva, valamint korrigálva a Jézusról a III. században festett freskók férfi arcával egy „hitelesnek” mondott Jézus-portrét. Az eredmény homlokegyenest más lett, mint amit eddig elképzeltek Jézusról: sötét bőrű, göndör hajú, kerek arcú, tömpe orrú, erőteljes arcvonású férfit kaptak a rekonstrukció során. Ezzel kimondatlanul is a torinói halotti lepel eredetinek tartott arcmását igyekeztek hitelteleníteni. A későbbi századokban készült ábrázolások egyértelműen a halotti leplen látható férfi arcát mintázzák. A jellegzetes hosszúkás arc és orr, a kétágú szakáll, a bajusz formája, a középen választott, enyhén hullámos haj, a homlokon keresztbe futó barázda, a kissé fölhúzott jobb szemöldök mind a lepel férfiarcával mutatnak rokonságot. A színes ábrázolásokon világos bőrű, szőkésbarna hajú, világos szemű (kék-szürkéskék) szelíd, ártatlan tekintetű férfi látható. Főleg az utóbbi bőszítette a rekonstrukciót megrendelőket, hiszen a szelíd tekintetű Jézus nem illik bele abba a képbe, amit Jézusról akartak elhitetni: agresszív forradalmár, lázító vallási vezető, durva, faragatlan ember. Pedig az evangéliumok egyöntetűen a szelídségét hangsúlyozzák. Miért nem lehet és miért szükségtelen Jézus arcát rekonstruálni? Miért tudománytalanok ezek az eljárások? A koponya alapján történő arcrekonstrukciót először 1877-ben Schaffhausen végezte egy rézkori koponya alapján. Később az akkori módszert pontosították, de hiteles arcot készíteni csak koponya alapján lehetséges. Ezért az az eljárás, hogy kiásnak egy közel kétezer éve elhunyt zsidó – ezt honnan tudták? – férfi maradványait, és annak alapján azt mondják, hogy ilyen volt Jézus, teljesen elfogadhatatlan. Legföljebb az a férfi volt olyan, akit kivettek a sírjából. Sokat vitatott kérdés, hogy hol volt a sémi népek őshazája. A legtöbben Mezopotámiára teszik, de sokan az Arab-félszigetre, mások a Nílus-völgyre, megint mások a Sínai-félszigetre voksolnak. Akármelyik elmélet mellett döntünk, mindegyik terület lakossága europid, mediterrán jellegű volt. A sémi népek Kr. e. 3500-ban keveredtek a Nílus-völgy lakóival, 2600-ban megjelentek az amoriták, 2500-ban a kánaániták, a Libanon-hegység előterében az arámiak, Kr. e. 500 körül a nabátiak, majd a filiszteusok, a mineusok és a szabeusok. Tehát bőségesen van választék, hogy honnan jöhetett Jézus világos bőre, szeme, haja. Fölösleges arra hivatkozni, hogy Jézus akkor lett „európai” kinézésű, amikor a kereszténység a Szentföldről eljutott a Földközi-tenger medencéjébe, majd Közép- és Észak-Európába. „A keresztény művészet ideológiája abban nyilvánult meg, hogy olyan képet alkosson Jézusról, amellyel az egymást követő nemzedékek azonosulni tudnak” – állítja dr. Lawrence Schiffman, a New York-i Egyetem héber és zsidó tanulmányok tanszékének professzora. Természetesen erről szó sincsen, Jézus feltehetően olyan volt, ahogy a torinói leplen megmaradt a képmása. Honnan jöhetett szőkesége? Izrael területén Kr. e. 2500-1600 között az amoriták éltek. A korabeli ábrázolások szerint – például egyiptomi színes falfestményeken – hosszú, keskeny fejűek, hosszú arcúak és erősen hajlott orrú mediterránok voltak. Járomívük kissé kiállt az arc síkjából, szájuk keskeny volt. Sudár termetű emberek voltak, a kék szeműek és a szőke hajúak sem voltak ritkák; lehetséges, hogy a későbbi zsidóságnál előforduló szőkeség is innen származik. De említhetjük a világos bőrű, egyenes orrú filiszteusokat is, akiket ugyancsak sokszor megörökítettek az egyiptomiak. Később megjelentek a kánaániták és beolvadtak az izraeliekbe. A Kánaánba érkező izraeli törzsek feltehetően Dél-Mezopotámia felől jöttek és ősi semita nyelvet beszéltek. Hasonló törzs volt Ammon, Moáb és Edom is. Kr. e. 1040 körül egységes királyságba tömörültek, miközben beolvasztották magukba a korábban ott élő lakosságot. A királyságban ugyanakkor megmaradt a törzsi tagolódás. Salamon halála után – Kr. e. 930 körül – a királyság két részre szakadt: északon Izrael néven egyesült tíz törzs, délen Júda néven két törzs. (Ábrahám szülővárosát újabban egy Ura nevű észak-szíriai várossal azonosítják). A hagyományos felfogás szerint Izrael népe észak-mezopotámiai népcsoport volt, amelyik az Eufrátesz folyón átkelve foglalta el Kánaán földjét. A zsidóság embertani öszszetétele Dávid király idejében egyöntetű volt, hiszen Mezopotámia népei az időben europid, keleti mediterránok voltak, de nem különböztek lényeges jegyekben a már Palesztinában lakóktól sem, akik úgynevezett „kappadókiai mediterránok” voltak. Világos hajúak és bőrűek éppúgy előfordultak köztük, mint sötétebb színűek, de fekete-afrikaiak semmiképp sem. Ezért fölösleges erőltetni egy olyan téves elképzelést, aminek nincsen tudományos háttere. Ugyanakkor ha megnézzük a torinói lepel férfiarcát, olyan típusú emberre ismerünk, amilyenek Jézus korában éltek a Biblia földjén. A haj minőségéből szakemberek pontosan következtetnek a haj színére. A lepel emberének biztos, hogy nem volt sötét haja és biztos, hogy nem volt göndör. A szakáll és a bajusz ritkás volta is jól kivehető az arcon. Elképzelhetetlen, hogyha létezik egy hitelesnek mondható lenyomat Jézus testéről, és az feltűnően egyezik a bibliai valósággal, a Szentföldet benépesítő emberek többségének fizikai megjelenésével, akkor miért kell kreálni egy fantázia szülte, homlokegyenest ellenkező, antipatikus embert, hacsak nem lejáratási, relativizálási szándékkal. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy Jézus világos bőrű, hajú és szemű volt, mint az, hogy „fekete-afrikai”. Már csak azért is, mert azon a területen, ahol a Szent Család élt, nem éltek tömegével fekete-afrikaiak. (hankó)