A kereszténység legértékesebb, legszentebb ereklyéjének vizsgálatára eddig mintegy 150 ezer munkaórát (nyolcórás munkanappal és hétnapos munkahéttel számolva ez öt év – a szerk.) fordítottak különböző szaktudományok kutatói. Nincs még egy olyan értékes régészeti lelet, amelyre ennyi időt szánt volna a tudományos élet színe-java.

Az indíték kétoldalú: a hívő emberek sokasága biztos akart lenni abban, hogy a halotti lepel valóban Jézus testét foglalta magába, a kereszténység ellenségei pedig tűzön-vízen át harcoltak azért, hogy bebizonyítsák: az ereklye hamisítvány. Külön tudományág, a szindonológia alakult a halotti lepel kutatására. A "torinói" jelzőt azért kapta, mert a szent leplet immár négyszáz éve Torinó város Szent János-székesegyházának királyi kápolnájában őrzik az oltár fölött elhelyezett ládában. Hogy ne törjön meg a lenvászon, fahengerre göngyölték és ezüstkazettába zárták; rácsok biztosítják, hogy ne lehessen hozzáférni az ereklyetartóhoz.

A rácsot három kulcs együttese nyitja: ezek egyikét a mindenkori olasz királyok őrizték, a másikat Torinó érseke, a harmadikat pedig az ereklye kinevezett őre. A tulajdonos az olasz királyi ház volt, de amikor 1983-ban portugáliai száműzetésben meghalt Umberto, az utolsó olasz király, végrendeletében a római Szentszékre hagyta a lepel tulajdonjogát.

Az elmúlt négyszáz év alatt csak néhány különleges alkalommal tették közszemlére. A XX. században például 1931-ben, 1933-ban, 1978-ban és a második világháború után meghirdetett szentévek alkalmával. Torinóból a második világháború alatt Montevergine bencés kolostorába vitték, itt őrizték hat éven át, nehogy valami sérülés érje vagy elrabolják.

A lepel eredetiségének vizsgálata akkor vett igazán lendületet, amikor Secondo Pia ügyvéd 1898-ban első alkalommal készített fényképet róla. Ekkor derült ki, hogy a vásznon látható elmosódó foltok egy tökéletes fénykép negatívját alkotják. Ez azonnal a lepel valódisága felé billentette el a mérleget, mert ki tudott volna mondjuk a XII. vagy a XIV. században bármilyen úton-módon negatív fényképet előállítani egy vászondarabon?

A Jézus halotti leplének tartott lenvászon 4,36 m hosszú és 1,10 m széles. Eredetileg fehér volt, ma sárgásszürke. A hagyomány szerint Jézust ezzel takarták be, amikor levették nagypénteken a keresztfáról. A testet Arimateai József kérte el Pilátustól és tiszta lepelbe takarva helyezte a sziklába vájt sírba. Jézus föltámadása után a halotti lepel a sírban maradt. A leplen sárgásbarna színű foltokból kirajzolódik egy magas, karcsú, izmos férfitest, amely komor, férfias, a keleti kereszténység Krisztus-ábrázolásához hasonló fejet hordoz. A kínszenvedés minden nyoma látható a sejtelmes képen.

Magának a lepelnek a vizsgálata meglehetősen későn vált lehetségessé, mivel a tulajdonos Umberto király Portugáliában élt, többen a főpapok közül pedig nem voltak meggyőződve, hogy valóban elérkezett az idő a lepel vizsgálatára. Végül megtört a jég, és 1969-ben Pellegrino torinói bíboros érsek egy 11 tagú bizottságot kért föl a lepel vizsgálatára. A bizottság titokban dolgozott és a jelentést csak 1976-ban hozták nyilvánosságra. Mivel szindonológus szakember alig volt köztük, műszereket sem használtak, a vizsgálatnak tudományos értéke alig van. Pellegrino bíboros 1973-ban kieszközölte Umberto királytól az engedélyt arra, hogy a vászonból anyagmintát vegyenek.

A vizsgálatok több, máig érvényes megállapítást tettek, különösen a virágpor-analízis hozott megdöbbentő eredményt: a leplen talált virágpor háromnegyed része Palesztinában gyakori növényektől származik, mégpedig 13 fajta a Negef-sivatag és a Holt-tenger vidékén tenyészik.

Egy tudóscsoport 1977-ben kezdte kidolgozni a torinói lepel kutatási programját. A tagok a leghíresebb amerikai laboratóriumok munkatársai voltak. A csoport legmegdöbbentőbb felfedezése az volt, hogy a lepel képmása háromdimenziós információkat tartalmaz. Az ereklye Torinóba érkezésének négyszázadik évfordulóját 1978-ban ünnepelték. Ekkor rendezték meg a II. Nemzetközi Szindonológiai Kongresszust. A kongresszus után került sor az 1977-ben megalakult tudóscsoport által elvégzett műszeres vizsgálatokra (az eredmények értékelése még napjainkban is folyik). Csakhogy az összes többi eredmény annyira bizonyító erejű volt, hogy több tudós nem törődött bele abba, hogy egyetlen vizsgálat alapján mondják ki a végső szót.

Gondolkodtak, hol történhetett hiba. Eközben a "nagy történelmi hamisításra" a legkülönbözőbb látványos elméleteket agyalták ki liberális szellemi műhelyek. Az egyiket nemrég vetítette a National Geographic Chanel, amely szerint Leonardo da Vinci készítette a vászonra az emberi test lenyomatát, mert egyes elemzők szerint a Lepel Embere a megszólalásig hasonlít a huncut művészre. És váratlanul robbant a bomba. Kiderült, az elmúlt két évben összegyűjtött, döntő bizonyítékok azt mutatják, hogy a mintát vevők hamisítottak!

A lepel kormeghatározásához használt mintát egy újraszőtt toldásból vették! Raymond Rogers nyugdíjas kutató, aki korábban az amerikai Los Alamos laboratórium vegyésze volt, megállapította, hogy a több tűzvészben is megsérült és ezért foltozásra szorult lepelből a betoldás helyén vettek mintát. A betoldást egyébként annak idején apácák végezték el, akik egy úgynevezett "holland" anyaggal pótolták a hiányosságokat.

Rogers zseniális felismerése azon alapul, hogy az izotópos vizsgálatra vett minta és a "holland" anyag tartalmaz vanillint, ám a lepel többi részéből hiányzik ez az anyag. (A vanillin a lignin hőbomlásakor keletkezik, lignin a lenvászonban is van. A lignin bomlásából a szóban forgó szövet korára is lehet következtetni.)

Az a tény, hogy a lepel eredeti részében nincs vanillin, arra utal, hogy nagyon idős textilről van szó, ugyanis hasonló tulajdonságokat mutat az ereklye más, a Holt-tenger környékén talált nagyon régi anyagokkal. Az izotópos vizsgálat alá vett mintát a keresztesek utolsó szentföldi erődjének 1291-es elestekor Itáliában megjelent technológiával festették. Ezért az 1988-as C14-es izotópvizsgálat nem is mutathatott ki régebbi dátumot, mint 1290-et. A lepel eredeti része azonban ennél sokkal régebbi. Ezért kezdték el vizsgálni nagy felbontású fényképen a leplet, és újraszövés nyomára bukkantak azon a területen, ahonnan a mintát vették. Hogyan történhetett a hibás mintavétel 1988. április 21-én?

Az aktusnál jelen volt Ballestrero bíboros, torinói érsek, Luigi Gonella professzor, tudományos tanácsadó, meghívott szakértők és tudományos intézmények képviselői. A vászon bal felső sarkából vágtak ki egy 10×70 milliméteres csíkot arról a helyről, ahonnan az 1973-as vizsgálathoz is vettek anyagot. Ugyanis ez a része a lepelnek távol esik a tűz okozta sérülésektől és a lepel képmását alkotó foltoktól. Mint ilyen esetekben szokásos, vakpróbára is sor került, vagyis a lepelből vett mintával egy időben megvizsgáltak egy egyiptomi vászondarabot, egy Núbiában kiásott sírból származó textildarabot és Anjou Szent Lajosnak a franciaországi Var székesegyházban őrzött palástjából egy mintát. A vizsgálatot végző három laboratórium – az Arizonai Egyetem, az Oxfordi Egyetem és a Zürichi Politechnikum intézetei – nem tudta, hogy melyik a lepelből vett minta a négy közül, bár a torinói vászon halszálkás mintája és szövéstechnikája nem hagyott kétséget efelől.

A vizsgálatról készült beszámolót a tekintélyes Nature folyóirat 1989. február 16-i száma közölte, huszonegy névaláírással. A cikk leszögezi, hogy a lepel korának ideje 95 százalékos biztonsággal a Kr. u. 1260-1390 évek közé tehető, tehát "végleges bizonyítékot" adnak arra, hogy a halotti lepel lenvászna középkori.

Tizenhét év után kiderült, hogy hibás volt a mintavétel. Ez okozta a fals eredményt, ami elgondolkoztatja a természettudományokkal foglalkozó embert. Egy vizsgálat hitelességének alapja a jó mintavétel. Ha a kiindulás hibás, az eredmény is az lesz. Hogyan lehetséges, hogy komoly szakemberek nem gondolták át, honnan veszik a mintát? Vagy éppenhogy átgondolták? A kérdésre még nincs válasz. Mint ahogy arra sincs, miért keletkezett tűz 1997-ben a torinói Szent János-székesegyház királyi kápolnájában, amely majdnem megsemmisítette a Jézus élő valóságára utaló bizonyítékot.