Eltelt tíz év, és valljuk be, édeskevés jóslás vált be eddig; összegezve inkább rosszabbul alakult a sorsunk, mint jól, de a világ helyzete sem javult: egyre több helyi háború dúl, járványok, éhínség pusztít, a világ ivóvize fogytán és a környezet megtisztítása sem következett be. A megoldás kulcsa a tudományok, elsősorban a természettudományok ismeretében van. Ugyanakkor a kutatásokhoz sok pénz kell, ha eredményt akarnak elérni bármilyen területen. Az utóbbi már gazdasági és nem szürkeállomány-kérdés, de abból még bőven van világszerte – egyelőre.

A Nature című tekintélyes lap összeállítást közölt a következő tíz év tudományos tendenciáiról. Nem madárjósokat, sámánokat, csillagjósokat, látóembereket kérdeztek meg, hanem egy-egy tudományterület azon szakembereit, akiknek rálátásuk és ráhatásuk van a világ tudományos életének fejlődésére.

Ha visszagondolunk, hogy egy hasonló kérdésre ötven, netán száz évvel ezelőtt mit válaszoltak az emberek, szinte nevetségesnek tűnnek a válaszok. Azóta a technikai feltételek fejődése annyira meglódult a XX. század utolsó évtizedeiben, hogy olyan műszerek, szerkezetek készülhettek el, amelyek gyakorlati alkalmazása révén megváltozott a világ. Ki gondolt akkor internetre, személyi számítógépre, mobiltelefonra, biotechnológiára, szervátültetésre, globalizációra, űrállomásra és sok mindenre?

Ami leginkább izgatja az embereket, az a gyógyítás és a gyógyszerek területén elérhető új eredmények 2020-ig. A világlap David Goldstein professzort kérdezte meg az élettudományok témájáról, mivel az amerikai Duke Egyetem humángenomikával foglalkozó intézetének molekuláris genetika és mikrobiológia professzora. Goldstein az emberi gének alaposabb és részletesebb ismeretének bekövetkeztére építi föl előrejelzését.

A kutatások irányát szerinte két tudományos eredmény fogja megszabni. Az egyik: a gyakran előforduló génváltozatoknak csak korlátozott szerepe van annak kialakításában, hogy mennyire leszünk hajlamosak egy-egy általánosan előforduló betegségre. A másik: az általános népesség körében igen ritkának számító génvariánsok az előzőkkel szemben akár kiugró mértékben is megnövelhetik a megbetegedésre való hajlamunkat. Az utóbbi esetre jelentenek példát azok a ritka mutációk, amelyek a DNS egyes szakaszainak törlődésével járnak, és akár hússzorosára növelhetik például a skizofrénia, az epilepszia vagy az autizmus kialakulásának kockázatát.

Goldstein előrejelzése a személyre szabott genomika fejlődését illetően valószínűleg reális, de véleménye elfogadhatatlan és nem különbözik a második világháború alatt végzett emberkísérletektől. Következtetése ugyanis az, hogy ezzel növekedni fog az érdeklődés az embrió- és egyéb szűrési lehetőségek iránt. Magyarán az embriószelekció elfogadásán elmélkedik, mivel a társadalom – Goldstein szerint – már elfogadta a komoly betegségeket okozó mutációk esetében ezt a módszert. Lehet, hogy általában igen, de az emberi életet tisztelők nem, és remélhetően erre nem is kerül sor.

A következő évtizedben több millió ember genomtérképe készülhet el, akik ennek alapján tisztában lehetnek azzal, hogy milyen betegségekre hajlamosak. Már most el kellene kezdeni a felkészülést arra, hogy a fentieknek milyen gyakorlati és etikai következményei lesznek.

Új gyógyszerek fejlesztéséről Gary P. Pisanót, a Harward Üzleti Iskolájának professzorát kérdezték meg. A személyre szabott gyógyászat ideje is elkezdődik, különösen a gének ismeretében. Olyan terápiás szereket fejlesztenek, amelyek a jelenleg nem túl hatásosan kezelhető betegségek körébe tartoznak. Ide sorolhatóak a skizofrénia, az epilepszia vagy egyes rosszindulatú daganat típusok. Pisano szerint a gyógyszergyárak jelenlegi fölbolydulása tovább tart, a globalizáció is, amit a kisebb gyárak felvásárlása jelez.

A gyógyszerfejlesztések két irányba tartanak: az egyik esetben a marketing a fontos és a minél több profit. Ez azért ijesztő, mert magában hordja a korrupció veszélyét és a nem kellő idejű ráfordítást a gyógyszer kipróbálására. Sajnos a hatalmas multicégek egynémelyike már lebukott ilyen hibán. A másik irány a távoli jövőt célozza meg, és olyan gyógyszercsoportok fejlesztését végzi, amelyek ma még nem találhatóak a gyógyszerpiacon, vagy ha vannak is, nem elég hatásosak.

A mentális betegségek kutatásáról Daniel R. Weinberger, az amerikai Nemzeti Egészség Intézetek (NIH) kutatója beszélt a Nature-nek. Véleménye szerint 2020-ra a mentális bajok terén az eddigi szemlélet teljesen át fog alakulni. A pszichiátriai betegségek genetikai hátterének vizsgálatából már kiderült, hogy általában nem egy-egy specifikus ok által kiváltott különálló kórképről van szó. Ehelyett a betegségek az egyes kockázati tényezők kölcsönhatásának eredményeként jelennek meg. A tünetek is sokkal inkább kapcsolatban állnak egymással, mint azt korábban gondolták. Így teljesen új irányba kell elindulni, a mentális betegségeket a mögöttes biológiai folyamatok megértése alapján kell diagnosztizálni és kezelni, nem a kívülről is látható tünetek elemzése alapján.

Új területe a biológiának – és ezen keresztül az orvostudománynak – az emberekben élő baktériumok – a „mikrobiom” – kutatása. Már hosszú idő óta szembesült az emberiség azzal a ténnyel, hogy a legnagyobb veszélyt a szemmel láthatatlan mikróbák jelentik.

Ugyanakkor közöttük találjuk meg azokat a fajokat is, amelyek nélkülözhetetlenek az egészséges élethez. Az emberi mikrobiom a szervezetünkben élő mikroorganizmusok összességét jelenti. Ezekre a közösségekre eddig kevés figyelem irányult – véli David A. Relman, a Stanford Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó kutatója. Ebből az irányból tekintve az emberi test nem más, mint egyfajta ökológiai élőhely bizonyos organizmusok számára. Az emberi szervezetben számos mikrobiális élőhely található, mint a bőr, a szájüreg, a bélrendszer vagy a vagina.

A következő tíz évben ezeket a nagyobb élőhelyeket kisebb egységekre bontják, mert sok esetben éppen két élőhely határán telepednek meg egyes betegséget kiváltó baktériumok.

A jövőben nyilván fölfedeznek több új fajt is, és meghatározzák, hogy testünk egyes pontjain mekkora a fajok sokfélesége. A legfontosabb kérdés pedig az, hogyan szabályozza testünk a mikroorganizmusok közösségeinek összetételét? Létkérdés, hogy mennyire stabilak ezek a kis mikrobiális közösségek és mennyire képesek ellenállni különféle hatásoknak, például az antibiotikumoknak.

Ezek a kutatások valóban a jövő útját jelentik, mivel egyre több újabb és régi fertőző betegség szedi áldozatait a világon. Ha nem ismerik a fertőző ágens tűrőképességét, rugalmasságát, stabilitását, nehéz megtalálni azt a szert, amelyikkel legyőzhetők a láthatatlan gyilkosok.

Már régóta elmúlt az az eufória a biológusok körében, amit néhány évtizede a különböző emberelődök csontleleteinek megtalálása okozott. Akkor úgy vélték az antropológusok, hogy csak türelemmel kell lenni, és a fölbukkanó leleteket sorba állítva megoldható az emberré válás kérdése.

Aztán sorra kerültek elő az ép és kevésbé ép csontvázak és töredékek, de ahogy számuk megszaporodott, úgy bizonytalanodtak el a kutatók. A kezdetben 1,7 millió évre datált „emberelődök” után sorra jöttek a még korábbi, több millió éves leletek, amelyek olykor fejlettebbek voltak későbbi rokonaiknál. Mára teljes lett a zavar, nem bizonyítható, hogy mikor, kiből, miből, hol alakultak ki a már embernek nevezhető lények. Így az ember származása 2020-ig bizonyára kérdés marad.

Erről a témáról Leslie C. Aiello antropológust kérdezte a Nature. Aiello az Antropológiai Kutatások Wenner-Gren Alapítványának elnöke, így sokat tud erről a témáról. Különböző okoknál fogva az emberelődökkel kapcsolatos kutatások jelenleg Afrikára és Európára korlátozódnak, holott elképzelhetetlen, hogy a hatalmas ázsiai földrész nélkülözné az emlősök legfejlettebb képviselőit.

Változást hozott a szemléletben a 2004-es év, amikor Indonéziában rátaláltak egy kis homininára, a Homo floresiensis maradványára. A jelenlegi elmélet szerint az apró termetű emberkék olyan korai Homo túlélői, amelyek 2 millió éve vándoroltak ki Afrikából. Ha ez igaz, akkor el kell vetni azt a korábbi elméletet, amely szerint a Homo erectus volt az első afrikai kivándorló. Sőt el kell vetni a kivándorlás alapfeltételeivel kapcsolatos számos más hipotézist is, például a nagy agyméretet, a nagy testméretet és az emberszerű végtagarányokat.

A következő évtized egyik legnagyobb kihívása lesz, hogy kitöltsék az ember ázsiai evolúciójával kapcsolatos ismeretek tátongó réseit. Mindehhez összehangolt együttműködésre van szükség és rengeteg pénzre. Nem véletlen, hogy éppen Európában és Afrikában bukkantak fosszilis csontokra, hiszen a különböző alapítványok ezeket az expedíciókat pénzelték (a New York-i Turkana-medence Intézet, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet, a Heidelbergi Tudományos Akadémia és mások).

Remélhető, hogy 2020-ra sokkal több lelet lesz a kutatók kezében az emberi evolúció nagy kirakós játékához. Ebből talán megoldható az a probléma, hogyan fejlődtek ki és szóródtak szét világszerte a homininák egy nagyjából hatmillió éves időszak alatt.

Ha ezután sem jutnak dűlőre a szakemberek, marad a jól bevált válasz: mindig is mint emberek léteztünk, egy minőségi ugrással kiválasztva a legfejlettebb emlősök rokonságából. Bizonyíték? Az, hogy vagyunk.

Hankó Ildikó