Hirdetés

– Hogyan élték meg az elmúlt két esztendőt?

– 2020 márciusa óta megosztott erőkkel és helyeken dolgozunk, miután az első pillanattól kezdve kijelölt Covid-ellátó intézetként működünk folyamatosan. A koronavírus elsősorban a tüdőt károsítja jelentősen, így az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet lett a világjárvány elleni küzdelem egyik főszereplője Magyarországon. Állandó készültséget hozott az elmúlt két év, hatalmas tanulságokkal. Számomra igazi mély víz volt, miután pont az események kezdetekor kaptam meg a kinevezésemet.

– Milyen volt az első nap?

– 2020 húsvétján egy nap alatt rögtön 150 beteg érkezett hozzánk a Pesti úti idősek otthonából; már akkor nagyon összehangolt munkát kellett végeznünk, hogy valamennyiüket azonnal elhelyezzük és megkezdjük az ellátásukat. Aztán jött a második, harmadik hullám, ez utóbbi volt a legsúlyosabb, akkor szükség volt intézményen kívüli orvosi és ápolói személyzet segítségére is. A negyedik hullám, összehasonlítva az előzővel, talán valamennyivel kisebb megterheléssel jár. Gyakorlatilag állandóan tanulunk, figyeljük a nemzetközi irodalmat, illetve intézetünk módszertani osztályát bízta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Covid–19-surveillance vezetésével. Ez azt jelenti, hogy összegyűjtjük, rendszerezzük a kórházba került betegek klinikai adatait, és megosztjuk azokat az információkat, amelyek hozzájárulnak a megelőző és terápiás ajánlásokhoz. A tbc-surveillance rendszerét is mi működtetjük, és nagy büszkeségünk, hogy a jól kiépített tüdőgyógyászati hálózat munkájával mára sikerült visszaszorítani ezt az egykor nagyon súlyos fertőzést, amely 1901-ben a halálesetek 25 százalékát okozta Magyarországon.

Korábban írtuk

– Két éve még hitetlenkedve olvastuk Bergamóból a beszámolókat, mesélte egy orvos, és hogy milyen szakmai kíváncsisággal várta az első betegeket, ehhez képest milyen fáradtan, tehetetlenül a sokadikat, amikor már megállás nélkül hozták őket a mentők. Az elején biztosan tanácstalannak érezték magukat. Ez mikor, minek hatására múlt el?

– Izgalommal vártuk mi is a betegeket, de ennek muszáj volt hamar elmúlnia, mondhatni varázsütésre azon a bizonyos napon, amikor egy délután leforgása alatt érkeztek 150-en a kórházunkba. Akkora már felépítettük a zsilipeket, tanultuk a védőruházat rutinszerű felvételét, tükröket is felszereltünk az úgynevezett fehér zsilipben, hogy ellenőrizhessük, sikerült-e szabályos sorrendben felhúzni maszkot, overallt, szemüveget, és jól illeszkednek, hermetikusan zárnak-e. Emlékszem, az első ügyeletekben cikkekből, publikációkból is próbáltunk tájékozódni, mindenből, ami csak fellelhető volt; rengeteg megbeszélést tartottunk. Azon a nagycsütörtöki napon is volt bennünk egy kis szorongás, aggódtunk, hiszen valami merőben újjal álltunk szemben. De megtapasztaltuk, hogy a védekezés tanulható. A napi tevékenységben, amely időközben rutinná vált, biztonságérzetünk született. Az intézet ismét megküzdött a feladatokkal, megőrizve tradícióinkat, a betegközpontú működést. Szorosan összekovácsolt bennünket ez a két év, számomra a legkiemelkedőbb élmény, hogy töretlenül együtt maradtunk és összetartottunk. Egytől egyig mindenki helytállt a saját területén, és azt is büszkén mondhatom, hogy intenzív terápiás szakorvosaink, akik korábban sok tapasztalatra tettek szert a tüdőátültetések kapcsán, már 2020-ban bevezették az úgynevezett műtüdő alkalmazását, és most ők oktatják erre országosan a kollégákat.

– Ez miben más, mint a lélegeztetőgép?

– A lélegeztetőgép direktben bejuttatja a levegőt, kitágítva a mellkast, hogy a tüdőnek azon szegmenseibe is eljusson az oxigén, amelyeket a gyulladás lezárt. Vannak viszont olyan körülmények, amikor ez nem segít, mert a tüdőnek már a 80-90 százaléka érintett: ekkor jön a műtüdő. Ez egy külső membránon keresztül visz folyamatosan oxigént a vérkeringésbe, vagyis ilyenkor nem csak a tüdőn keresztül történik az oxigén átadása.

– Van a műtüdőről visszaút? Hiszen a lélegeztetőgépről sajnos nagyon keveseknek…

– Igen, vannak szakmai sikertörténeteink, bár ebben az állapotban már alacsony a túlélési esély.

– Mi volt a legmegrázóbb élménye?

– Mindig nehéz, ha a kritikus állapotú betegekért küzdünk, de az megrázó, amikor az ember a saját korosztályát vagy még fiatalabb embereket kezel az intenzíven, és nem lehet kiszámítani, mi fog történni.

– Kezelnek tüdődaganatos és más légzőszervi betegségekkel küzdő pá­cien­seket is. Jól el lehet különíteni a covidos és a nem covidos betegeket? Sokan aggódnak amiatt, hogy kórházba kerülve kapják el a fertőzést, vagy enyhébb tünetekkel küzdve odabent olyan sok vírus jut a szervezetükbe, ami még inkább megbetegíti őket.

– A pandémia kezdete óta változatlanul elláttuk az alap tüdőgyógyászati feladatainkat, fogadtuk az asztmás, COPD-s, tüdődaganatos, cisztás fibrózisos pácienseinket, végeztük a kivizsgálásokat, kontrollvizsgálatokat és követtük a gondozott betegeinket. Nagyon hasznos, hogy több épületünk van, pavilonrendszerben könnyebb az elkülönítés. Rengeteget költöztettük az osztályokat pontosan azért, hogy a fertőzött és a nem fertőzött betegek útjait minél inkább szeparáljuk és optimalizáljuk. Külön pavilonban működik a covidos intenzív osztály és az izoláció is, ez utóbbira akkor van szükség, amikor gyanús beteget vizsgálunk, de még nem tudjuk, hogy a tüneteit a koronavírus okozza-e. De a fertőzöttek betegségének stádiumait is folyamatosan osztályozzuk, ez a kezelés szempontjából is szükséges. A mikrobiológiai laborban most már azt is meg tudjuk állapítani, hogy magas vagy alacsony-e a beteg vírusszáma, így pontos képet kapunk a fertőzőképességéről is. Természetesen nem helyezünk el egy kórteremben lábadozó és súlyos tünetekkel küzdő betegeket. És persze az elkülönítés mellett a fertőtlenítés, a szellőztetés is alapvető.

– Az otthon betegeskedőnek mikor kell feltétlenül kórházba mennie?

– Elhúzódóbb köhögés, nehézlégzés esetén, de akkor is, ha például 72 óránál tovább fennmarad a láz.

– Az intézmény személyzetét sikerült megvédeni?

– Abszolút. Az első hullámban senki sem fertőződött meg, a másodikban már többen, de a fertőzések kívülről érkeztek a családokba, senki nem a betegágy mellett kapta el, és valamennyi munkatársunk meggyógyult.

– Az intézetet a tuberkulózis gyógyítására alapította Korányi Frigyes egyetemi orvostanár, de a spanyolnátha leküzdésében is szerepük volt. Hogyan lettek betegközpontú intézmény, és mit jelent ez?

– Az 1900-as években a tbc nagyon sok fiatal áldozatot szedett. Alapvetően inkább a szerény körülmények között élők kapták el, viszont a nagy nyugati tüdőszanatóriumok szinte csak a gazdagok számára voltak hozzáférhetőek. Korányi Frigyes tanulmányúton járt ezekben, és kifejezetten a szegény sorsú tbc-s betegeknek alapította az Erzsébet Királyné Szanatóriumot, és ragaszkodott a betegközpontú gondolkodásmód elterjesztéséhez is. A légzőszervi betegségekben gyakran van szükség hosszú-hosszú éveken át tartó gondozásra. Később fia, Korányi Sándor is szerepet vállalt az intézmény vezetésében, őt kérték fel a spanyolnátha idején, hogy oszlassa el a betegséggel és a járvánnyal kapcsolatos tévhiteket. A tuberkulózis visszaszorításában pedig a megfelelő szűrés bevezetésével sikerült eredményeket elérnünk. A tüdőgyógyászat hagyományosan prevencióérzékeny szakma, a légzőszervi megbetegedések megelőzésére is súlyt fektetünk, az intézetben működik egy dohányzásról való leszokást támogató központ is, ahol szintén fontosnak tartjuk kiépíteni a bizalmat a tartós eredmény érdekében. A pulmonológiai betegségek teljes spektrumát lefedve nyújtunk ellátást, a klinikai munka mellett aktív kutatást is folytatunk.

– A poszt-Covid kezelésében tudnak-e sikereket felmutatni? Nagyon nehéznek látszik ezeknek a tüneteknek a megszüntetése.

– Az elsők között készítettünk el módszertani ajánlást és hozzá protokollt, illetve indítottuk el a poszt-Covid-ambulanciát; mi elsősorban a légúti tünetes betegeket fogadjuk. Krónikus poszt-Covid-betegségről akkor beszélünk, ha a fertőzést követő 12 hét után is fennállnak a panaszok. A köhögéscsillapító, hörgőtágító, gyulladáscsökkentő használ ilyenkor, illetve gyógytornászaink segítségével a Korányiban légzőtorna, speciális légzésrehabilitáció zajlik. Ez utóbbit a betegség minden stádiumában azonnal alkalmazzuk, gyógytornászaink már a betegágy mellett megtanítják, hogyan kell helyesen lélegezni ahhoz, hogy minden tüdőterület jól megnyíljon, és a megfelelő légzőmunkát, oxigenizációt biztosíthassuk. Nagyon fontos a súlyos tüdőérintettség, a tüdőfibrózis megelőzése.

– Milyennek látja a jövőt?

– Nagyon bízunk benne, hogy az egyre bővülő ismereteinkkel, a korszerű vakcinákkal lassan megfékezzük a világjárványt, és az összes tapasztalatot, amellyel időközben gazdagodtunk, már a hatékony megelőzésre és gyógyításra fordíthatjuk. Az ellátásban kiemelt szerepet kaptunk, és ezzel számos fejlesztés és megújítás is együtt járt. Számunkra ez a járvány pozitív hozadéka, amely pulmonológiai szakmai vezető szerepünket is tovább erősíti.