– Mikor találkozott először Sashegyi Sándor nevével?

– Gyerekek voltunk, mégis különös érdeklődést váltott ki belőlünk, amikor otthon a Pilisről beszélgettek a felnőttek, apánk és barátai. Arra nem igazán emlékszem, hogy Sashegyi járt-e nálunk, de arra igen, hogy az ötvenes évek elejétől, én akkor hat-hét esztendős voltam, gyakran kirándultunk a Pomáz fölötti Holdvilágárokba. Egy ilyen alkalomkor látogattuk őt meg pomázi házában, de személyes emlékeim nem maradtak róla. Az ásatási fényképek és az elbeszélések alapján rögzült egyfajta emlékkép bennem. Halálakor még csak tizenkét éves voltam, viszont az elmúlt évtizedekben sokat tanulmányoztam az apámnál föllelhető újságcikkeit, jegyzeteit, a róla szóló írásokat. 1997-ben Csathó Pállal közös szerkesztésben megjelentettük a Holdvilágárokban 1941 őszén végzett ásatás naplójegyzeteit Holdvilágárok – Holtvilágárok címmel. Ennek kapcsán lehetőségünk nyílt a teljes életmű dokumentációját áttekinteni a szentendrei múzeumban.

– Az utóbbi másfél évtizedben komoly társadalmi érdeklődés alakult ki a Pilis titkaival kapcsolatban. Sokaknak igen élénk a fantáziája a lehetséges megoldások tekintetében. Számtalan Pilis-szakértő bukkant fel…

– Valóban sok a képzelgés, ami persze önmagában nem lenne baj. A baj ott kezdődik, amikor határozott állításokba torkollik a feltételezés, ráadásul a média nyilvánosságát is igénybe véve terjed a megalapozatlan hangulatkeltés. Ez árthat a higgadt, mindent alaposan mérlegelő kutatásnak. Szerencsére eddig nem érte el azt az ingerküszöböt, amelynek irritálása végső soron meghiúsíthatja a 2000 óta, Repiszky Tamás, a szentendrei múzeum régésze közreműködésével végzett leletmentő ásatásunkat. Nekünk nincs semmilyen prekoncepciónk, a leletek és jelenségek összefüggéseit igyekszünk feltérképezni.

– Sashegyi nyomán?

– Természetesen. Sashegyi a szó jó értelmében egy megszállott ember, fanatikus Pilis-kutató volt. Egyszerre volt meg benne a tudós lelkiismeretes precizitása, és a művész teremtő képzelete. Nem volt hivatásos régész, ezért a szakma is nehezen fogadja el. Viszont fáradhatatlanul képezte magát, latinul is tanult, hogy Anonymust eredetiben tanulmányozhassa. A Holdvilágárok felső szakaszánál látható vízesés fölötti hatalmas faragott sziklafalhoz is épp a sokat támadott Anonymus egyik sora vezette, mely szerint: „… tisztességgel temették őt el egy patak forrása felett, amely kőmederben folyik alá Atilla király városába…” Nyilatkozataiban nem is nagyon takargatta, hogy valójában ezen a helyen Árpád fejedelem sírját szeretné beazonosítani. Ezzel az őszinteséggel elég sok bajt hozott saját fejére, mert az elképzelést nem sikerült bizonyítani. Minden lehetőséget megragadtak, hogy nevetségessé tegyék. Hihetetlennek tűnik, de az előbbiekre összesen két hét állt rendelkezésére 1941 októberében, hogy saját finanszírozásban bizonyítsa igazát. Ebben annyira hitt, hogy később naplójában le merte írni a következőket: „Hiszem és tudom, hogy el fog következni az az idő – ha már én nem is leszek az élők sorában –, amikor a pomázi romemlékek, lelterületek és a Holdvilágárok feletti történeti emlék teljes feltárása megtörténik, és a napvilágra kerülő leletek engem fognak igazolni.” De érdemes ide citálni egy másik idézetet is: „Szóval, ha megállapítjátok Sashegyi Sándor példás életének fontosságát, talán mégis érdemes volna, ha valaki a fiatalok közül kezébe venné a Holdvilágárok ügyét.” Ezt már dr. Gallus Sándor, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze írta dr. Erdélyi István régészprofesszornak 1971-ben.

– Tudjuk, hogy számtalan pilisi lelőhelyet tart számon a Régészeti Topográfia, amely Sashegyi nevéhez köthető, de ez a folyamatban lévő ásatás mennyiben visz közelebb a tények ismeretéhez?

– Aki még nem volt a helyszínen, annak elég nehéz bemutatni a lényeget. Ez egy pillanatnyilag nem igazán meghatározható korban készített, függőlegesen lefaragott, hatalmas lépcsőkben egyelőre ismeretlen mélységbe, a vízesés felé ereszkedő hegyoldal. Mi a Sashegyi által 1941-ben kiképzett szinttől haladunk lefelé, ez ideig nyolc méter mélységben járunk. A leletek tanúsága szerint az volt a honfoglalás kori járószint, ahol Sashegyi a munkálatokat abbahagyni kényszerült. De lejjebb római kori kőfeszítő ék mellett hun edénytöredékeket találtunk. Már Sashegyi is fölfigyelt a szarvasmarhacsontokra, amelyek szinte kivétel nélkül koponya- és lábszárcsontrészekből álltak. A szakirodalom ezeket a rituális temetkezéssel hozza összefüggésbe. Különös az, hogy a kibontás során eddig nem találtunk úgynevezett járószintet. Ez utóbbi azt jelenti, hogy huzamosabb ideig használt, letaposott, leletgazdag réteg alakul ki. Ennek hiánya azt mutatja, hogy nem erózió visszatöltötte területtel állunk szemben, hanem viszonylag rövid idő alatt elvégzett művelet során, emberi erővel, alulról történt feltöltéssel. Ha ez így van, megállapíthatjuk, hogy valamely időben, valakiknek rendkívül fontos volt a hely gyors elrejtése.

– Tehát az árpádi honfoglalás előttről is vannak leletek?

– Igen, bár felsőbb rétegben előjött egy XIV. századra tehető úgynevezett bécsi cserép is. Az ilyen kerámiaedény nem volt olcsó mulatság akkoriban sem, ezért tulajdonosa feltehetőleg nem a köznépből való volt. Megtaláltuk a Sashegyi által 1941-ben kibontott női sír ottmaradt darabkáját, egy lábujjpercet. A teljes lelet alapján dr. Nemeskéri antropológus annak idején turanid típust határozott meg.

– Milyen összefüggéseket lehet ezekből kihámozni?

– A belemagyarázás szándékától távol maradva, felmerül egy érdekes lehetőség. Jordanes gót krónikaíró Getica című munkájának egyik fejezetében arról olvashatunk, hogy amikor Atilla halála után a hunok Csaba (máshol Irnik) vezetésével visszavonultak Szkítiába, utoljára az „árokvédők” (fossaticii) és a „szenthegyiek” (sacromonticii) hagyták el Pannóniát. Nos, a hatalmas sziklaszurdok fölött magasodik a Pilis egyik legszebb hegye, mai nevén Csikóvár. Ennek tetején talált Sashegyi tűztől feketedett áldozati edénymaradványokat.

– Lehetséges tehát, hogy a gigantikus visszatöltést éppen az „árokvédők” végezték el?

– Nem tudjuk most még, de nem kizárt ez a megoldás sem. Ez a jövő titka…

– Különös barlangokat láthat ott az oda kiránduló. Ezekről hogyan vélekedett Sashegyi Sándor?

– Tanulmányaiból kiderül, hogy értelemszerűen foglalkozott a pilisi bányászat és fémművesség kérdéseivel. Kőzetanalízist is végeztetett.

– Ez miért fontos?

– Mert az itteni kőzet nem alkalmas építkezésre. Mégis találtunk itt szögletesre faragott komoly méretű tömböket, de az egész kifaragott terület nem akkora, hogy megérte volna erről a ma is szinte megközelíthetetlen helyről azokat messzebbre szállítani. Egyedül a római villák padlófűtésénél volt lehetséges az alkalmazásuk, mint a padlót tartó oszlopocskák, amelyeket körbefolyt a meleg víz. Az a kérdés, hogy akkor miért faragtak ki ekkora kőtömböket, ma még megválaszolhatatlan. A másik szempont a fémművességhez szükséges érckitermelés kérdése. Ezzel kapcsolatban legelsőként mi is végeztünk analízist, és beigazolódott Sashegyi meglátása, hogy a ma is látható barlangoknak semmi közük ez utóbbihoz.

– Ezekből ő milyen következtetéseket vont le?

– Nem hiszem, hogy meglepő, de a szakralitás kérdéskörébe vonta be ezeket. Egy régészprofesszor barátomat vettük rá arra, hogy megmássza a hegyet és leereszkedjen a területre. Az ő tömör véleménye egy mondatban foglalható össze: „Itt akkora összevisszaság van, hogy az hagyományos értelemben nem, csak szakrális alapon értelmezhető.”

– Sashegyi írt cikket az akkori fehér barát című kiadványba is. Fehér barátoknak a pálosokat nevezték. Az ő szerepük is felmerült?

– Sashegyi egyik jelentős feltételezése, hogy a pálosok a Holdvilágárok-beli barlangokban töltötték a legenda szerinti három esztendőt, mielőtt onnan kijőve Özséb, volt esztergomi kanonok megalapította a máig egyetlen magyar szerzetesrendet. Felmerül a pálos lelkiség és a magyar ősvallás kapcsolódásának lehetősége. Ezt persze ma már meglehetősen nehéz visszagombolyítani, de talán idővel erre is fény derül, mint remélhetően sok másra is, amit eddig elrejtett előlünk Isten akarata.

Bognár József