Fotó: Roszatom
Hirdetés

A Győzelem 50. évfordulója nevet viselő atomjégtörő augusztus 17-én érkezett meg az Északi-sarkra, ahol 21 ország képviseletében 66 középiskolás lépett a jégre, hogy kitűzze országa lobogóját. Köztük volt Dezséri Enikő, aki pontban ott, ahol az Északi és a Déli-sarkot összekötő földrajzi meridiánok találkoznak, azaz északi szélesség 90. fokán kitűzte Magyarország nemzeti lobogóját.

Dezséri Enikő előzetesen arról beszélt, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy Magyarországot képviselheti az expedícióban és kitűzheti a magyar zászlót az Északi-sarkon. Különösen érdekes számára, hogy az út sorén kívül-belül megismerheti az atomjégtörő működését, miután mindig is érdekelték a nagy hajók. Lévén természettudományos az érdeklődése, az előadásoktól is nagyon sok érdekes új információt várt és arra számított, hogy új barátokra is szert tehet.  

Az expedíció résztevői a visszaúton a Ferenc József-föld érintésével felfedezik az Északi-sarkvidék egyedülálló élővilágát és természeti kincseit.

A sark jegére szállva kipróbálták az orosz gyártmányú különleges bolygójáró járművet, amit a világ lezordabb körülményeire fejlesztettek ki.

Az idén 21 országból 66 iskolás vesz részt a Roszatom támogatásával 6. alkalommal megvalósult expedícióban. Dezséri Enikő mellett Oroszországból, Brazíliából, Bolíviából, Egyiptomból, Indonéziából, Kínából és mintegy tucatnyi más országból vesznek részt diákok az expedícióban. Közülük többen országuk első képviselőjeként jutottak el az Északi-sarkra. Az expedícióban orosz és külföldi tudósok, mérnökök, az atom- és űripar szakemberei, ismert bloggerek és a tudomány népszerűsítői tartanak előadásokat. A Tudás jégtörője expedíció résztevőit szállító atomjégtörő augusztus 22-én érkezik vissza Murmanszkba.