A második világháború távol-keleti befejezésének borzalmas tragédiájával egy új korszakba lépett a világ: Hirosimára 1945. augusztus 6-án dobták le az Enola Gay B–29 nevű amerikai repülőgépről a Little Boy (Kisfiú) becenevű urániumbombát, aztán augusztus 9-én Nagaszakira a Fat Man (Kövér ember) nevű másodikat.

A Nagaszakit elpusztító bomba típusa – a Fat Man – plutóniumbomba volt. A kétféle típus bevetéséből is látszik, hogy talán nem annyira az ázsiai háború befejezése volt a cél, hanem a kísérlet, élesben. Katonai szakértők, történészek átgondolása szerint is a második bomba ledobása teljesen fölösleges volt, hiszen Hirosima pusztulása, az elfüstölt és egész életükre nyomorékká vált emberek, férfiak, nők, gyermekek pokoli halála megmutatta, hogy mit tud ez a borzalmas pusztító eszköz; igazán nem számítottak ekkora és ilyen hosszú hatásra.

Amikor egy nukleáris szerkezet felrobban, légnyomáshullám keletkezik, ami hangjelenséggel is jár. Atomrobbanáskor ezt erős fényjelenség is kíséri, ami hőhatással jár együtt; a hő az éghető anyagokat meggyújtja, a nem éghető anyagokat megolvasztja. Észlelhető nagy energiájú sugárzás is, ami röntgen- vagy radioaktív sugárzáshoz hasonlít: rövid ideig hat, de igen intenzív.

Az atommag átalakulása során részben rövid életű, részben hosszú életű termékek keletkeznek, amelyek sugárzóak. Mivel robbanáskor több millió Celsius-fok a hőmérséklet, a részecskék gáz halmazállapotúak. Utóbbiak, összekeveredve a robbanás okozta porral és apró törmelékszemecskékkel, eljuthatnak a magasabb légrétegekbe, onnan pedig igen messzire beteríthetik a vizeket, földeket, élőlényeket, levegőt.

A Hirosimára és Nagaszakira ledobott bombákat a híres Los Alamos-i kísérleti telepen fejlesztették ki. A második világháború végére már szabályos versenyfutás alakult ki a nagyhatalmak között az atombomba birtoklásáért. Az Új-Mexikó hegyei között megbúvó, szupertitkos laboratóriumban a kutatók pontosan kidolgozták a levegőben történő atomrobbantás tervét.

A tervet tízezer méter magasságban, a Tokió-öböl fölött készültek végrehajtani. Úgy számítottak, hogy este mintegy tízmillió japán látja majd, hogy miként lesz a sötétségből déli világosság. A pusztító szerkezet létrehozásában öt magyar származású tudós is részt vett: Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jeno, Neumann János és Kemény János. A program vezetője az olasz Enrico Fermi volt. A bombák hatásait látva a magyar származású fizikusok mindig elhárították a felelősséget, mondván, hogy ők csak a tudományos munkában vettek részt, a hadászati alkalmazást sohasem támogatták.

Amikor értesültek az éles bevetés fontolgatásáról, erkölcsi válságba kerültek. Petíciót küldtek Truman amerikai elnöknek, hogy az atombombát csak akkor vessék be, ha a japánok nem hajlandók kapitulálni. A kérést hatvanan írták alá, ám Teller Ede Oppenheimer tanácsára nem adta nevét hozzá, amit igen megbánt a szörnyű katasztrófa után.

Milyen méretű volt az első, Hirosimában bevetett bomba? A „Kisfiú” hossza 3 méter, átmérője 0,71 méter volt, súlya 4 tonna. A robbanás ereje 15-16 kilotonna volt, az áldozatok száma egy héten belül 140 ezer. A következő évtizedekben pedig még több százezren vesztették életüket a sugárzás okozta betegségekben.

A Nagaszakira három nap múlva ledobott „Kövér Ember” plutóniumbomba volt, hossza 3,5 méter, átmérője 1,5 m, súlya 4,6 tonna, a robbanás ereje 21-22 kilotonna. A helyszínen több mint 70 ezren haltak meg, és évtizedek múlva is még sokan. Japán néhány nap múlva kapitulált.

A japán katonai vezetés el sem tudta képzelni, mi okozott ekkor pusztítást. Az első kutatócsoport 1945. augusztus 10-én érkezett a helyszínre a Kyotói Egyetem Magfizikai Intézetéből. Bunsaku Arakatsu fizikus és társai visszaemlékezésükben így írtak: „Augusztus 8-án érkezett a hír, hogy Hirosimára augusztus 6-án atombombát dobtak le – ekkor felderítőcsoportokat szerveztek és indítottak a kárt szenvedett helyre. Tizedikén délután érkeztünk Hirosimába, az egész napot a helyzet felmérésére fordítottuk, és több mint tíz olyan helyről gyűjtöttünk homokot, amelyet még valószínűleg nem tapostak össze az emberek a katasztrófa után… Éjfélkor indultunk vissza, és 11-én délben, amikor visszaékeztünk laboratóriumunkba, elkezdtük mérni a homok radioaktivitását… A második kutatócsoport augusztus 12-én éjjel indult el… a város néhány száz helyén több száz tárgyat gyűjtöttek össze augusztus 13-án és 14-én. Tizenötödikén éjjel tértek vissza… A megvizsgált tárgyak között különösen érdekes volt egy, a robbanás központjához közel fekvő, összedőlt házban kiásott villanyóra patkómágnese, amely percenként 274 beütéssel [a Geiger–Müller-számlálón – a szerk.] igen erős béta-aktivitást mutatott… a béta-sugárzás maximális energiája, a minták aktivitásának felezési ideje, mind azt bizonyították számunkra, hogy az új bombának feltétlenül atombombának kellett lennie, melynek robbanását nagyon sok neutron kiválása kísérte… Nagyon érdekes eredményt adott, a robbanás által az úton megölt ló csontjának vizsgálata. Az abból vett mintánál grammonként 637 beütésszámmal igen erős aktivitás mutatkozott…”

A sugárzás hatásainak hosszú távú vizsgálata 1947-ben kezdődött el, főleg az örökletes hatásokat tartva szem előtt. Mintegy 100 ezer embert figyelnek meg azóta is, ennek alapján születnek kockázati becslések. Genetikai ártalom az utódokban léphet föl, ha a csírasejtek károsodnak.

Hasznos megfigyelési módszer az olyan indikátor betegségek vizsgálata, amelyeket nagy valószínűséggel domináns mutáció okoz. Ilyenek: az írisz hiánya a szemben, a törpeség egy fajtája, epilepszia mentális retardációval és pattanásszerű elváltozásokkal a bőrön, az elefántember-szindróma (daganatok az idegek mentén), a szemideghártya rákja, a Down-, a Klienefelter- és a Turner-kór (kromoszóma-rendellenesség).

Máig Japán az egyetlen ország, amelyet atomtámadás ért, és az Egyesült Államok az egyetlen, amelyik atomfegyvert használt. Mára több ország is rendelkezik azonban atombombával: Oroszország, Egyesült Államok, Izrael, India, Pakisztán, Franciaország, Kína és talán mások is, titokban.

Hirosimában augusztus 6-án ismét megkondul a békeharang. Vajon meghallják-e, akiket érint? Az évfordulókon mindig az adott pillanatban kongatják meg azt a lélekharangot, amit Hirosimában építettek föl a rombolás helyén kiképzett emlékparkban. Az időpont augusztus 6., 8 óra 15 perc.

Két éve, a 65. évfordulóra jelent meg először az atomcsapásban bűnös Egyesült Államok képviselője Hirosimában. Ugyanekkor jelent ott meg először Franciaország és Nagy-Britannia képviselője is, támogatva a nukleáris leszerelés gondolatát. Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun is részt vett a megemlékezésen.

Hankó Ildikó