Megbosszulja magát a mértéktelen használat

–  Mit jelent az antibiotikum-rezisztencia?

–  Általánosan megfogalmazva az a jelenség, amelynek során a baktériumok és más mikroorganizmusok, például kórokozó gombák, egysejtű paraziták ellenállnak az elpusztításukra szánt antibiotikumoknak.

–  Mit kell tudni az antibiotikumokról?

–  Az antibiotikumok elnevezésük alapján „élet elleni ágensek”, olyan vegyületek, amelyek a sejtek életben maradása szempontjából létfontosságú folyamatokat gátolnak. Lehetnek természetes, más mikroorganizmusok által termelt vegyületek, például a Penicillium notatum penészgomba által termelt penicillin, vagy az ember által előállított félszintetikus vagy szintetikus származékok. Gyógyászati szempontból az antibiotikumok népszerűsége abban rejlik, hogy hatásukat specifikusan a mikroorganizmusokra fejtik ki anélkül, hogy jelentősen beleavatkoznának az emberi szervezet életfolyamataiba.

–  Ha az antibiotikumokat kifejezetten a mikroorganizmusok elpusztítására állították elő, akkor miért nem elég hatékonyak napjainkban?

–  A mikroorganizmusok elképesztő módon tudnak alkalmazkodni a környezetükhöz, és ezáltal a legextrémebb közegben is képesek megélni, mint például 90 Celsius-fokos hőforrásokban, a csendes-óceáni Mariana-árokban, hatalmas nyomásnak kitéve. De létezik olyan baktériumfaj is, amely el tud viselni akkora radioaktív sugárzást, amely háromezerszerese az ember számára halálos dózisnak.

–  Vagyis nem meglepő, hogy az ellenük kifejlesztett antibiotikumok jelenlétéhez is mintegy hozzáedződnek.

–  Az antibiotikumoknak való kitettség is csupán egy stressztényező számukra, amihez alkalmazkodniuk kell, ha életben akarnak maradni. Mindössze néhány évvel a penicillin felfedezése után már maga Alexander Fleming is megfogalmazta, hogy valószínűleg nem létezik olyan kemoterápiás szer, amelyre a baktériumok megfelelő körülmények között ne lennének képesek ellenállással reagálni.

–  Ahogy legutóbbi tudomány-népszerűsítő cikkében fogalmaz: a baktériumok „kémiai fegyverként” használták az antibiotikumokat egymással szemben.

–  Mindez évmilliók alatt történt. Az antibiotikumok jelentős része a természetben előforduló molekulák leszármazottja, amelyeket a mikroorganizmusok évmilliók óta vetnek be egymás ellen. Az antibiotikum-rezisztencia tehát nem új keletű jelenség, hanem ősi, valószínűleg egyidős az antibiotikum-termelő fajok megjelenésével.

–  Mi magyarázza azt, hogy kevesebb mint száz év leforgása alatt, amióta a penicillint bevezették a gyógyászatba, robbanásszerűen jelennek meg a multirezisztens kórokozók, és globálisan terjednek?

–  Nagymértékben megemelkedett a szelekciós nyomás, vagyis a baktériumok sokkal több antibiotikumnak vannak kitéve, és ez nagyon erősen arra kényszeríti őket, hogy ellenállóvá váljanak.

–  Miért erősödik a szelekciós nyomás?

–  A gyógyászatra és állattenyésztésre is jellemző helytelen, mértéktelen és gyakran ellenőrizetlen antibiotikum-használat, az állati eredetű termékek nemzetközi kereskedelme, a turizmus világméretűvé válása mind-mind elősegíti az ellenálló baktériumok kialakulását és világszintű terjedését.

–  Milyen adatok bizonyítják ezt?

–  A 2000-es évek eleje óta világszinten 65 százalékkal nőtt az antibiotikum-fogyasztás. Meglepő módon a legnagyobb antibiotikum-fogyasztó nem az egészségügy, hanem az állattenyésztés, ahol antibiotikumot adnak a haszonállatok táplálékához, elsősorban hogy megelőzzék a nagy populációsűrűség miatti fertőzéseket, és javítsák a növekedési rátát. 2015-ös adatok alapján az USA-ban az antibiotikumok 80 százalékát használták az állattenyésztésben, és ezeknek 70 százaléka a humán gyógyászatban ismert antibiotikum-csoportokba tartozott. A hatalmas szelekciós nyomás mellett ez azért jelent problémát, mert az ellenálló baktériumok állatról emberre terjedhetnek közvetlen érintkezés útján, a nem megfelelően kezelt hús vagy az állati ürülékkel szennyezett haszonnövények elfogyasztásával.

–  Történtek intézkedések a folyamat visszaszorítására?

–  Az Európai Unió országaiban 2016-tól jogszabály tiltja az antibiotikumok hozamfokozásra való használatát, de sajnos ez a világnak csak egy kis részét érinti. India például az antibiotikum-rezisztencia kialakulásának és terjedésének egyik gócpontja.

–  Miért?

–  India a világ egyik legnagyobb antibiotikum-termelőjévé vált. A gyógyszergyárak iszonyatosan szennyezik a környezetet, mert az antibiotikumok előállítása során keletkező anyagok szabályozatlanul bekerülnek a talajba és a környező folyókba, tavakba. Ezekben a vizekben az antibiotikum-koncentráció több ezerszerese az európaiakban lévőknek, ez pedig a hatalmas szelekciós nyomás miatt melegágya az ellenálló baktériumok megjelenésének. Az állapotot csak súlyosbítják a sokfelé meglévő borzasztó higiéniai körülmények, ezen belül a tiszta ivóvíz hiánya, a hulladék- és szennyvízkezelés siralmas állapota; a mélyszegénységgel társított nagyon magas populációsűrűség és a sok helyre jellemző teljesen szabályozatlan antibiotikum-felhasználás. A világ azon részein, ahol recept nélkül lehet hozzájutni antibiotikumokhoz mind emberi, mind állati használatra, vagy nincsenek kidolgozva standard kezelési protokollok, a rezisztenciahelyzet még kritikusabb.

–  Végső soron olyan bakteriális fertőzések hatékony kezelése került veszélybe, amelyeket korábban már képesek voltunk leküzdeni, mint például a tüdőgyulladás, a tuberkulózis, a vérmérgezés, a gonorrhea vagy az élelmiszer által közvetített betegségek?

–  Így van! Ráadásul számos más orvosi beavatkozás is érintett lehet, köztük a rákterápiás kezelések, a transzplantációs eljárások, a koraszülöttek ellátása és az invazív sebészeti beavatkozások, amelyek során a műtéteket a testen ejtett nagyobb vágás nélkül végezzük.

–  Vagyis a baktérium és az antibiotikum harcában jelenleg az utóbbi áll vesztésre?

–  Kicsit sarkított, de sajnos így is fogalmazhatunk. Fontos azonban kiemelni, hogy számos más kutatócsoporthoz hasonlóan mi is, itt a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, Pál Csaba csoportjában azon dolgozunk, hogy feltárjuk az antibiotikum-rezisztencia mechanizmusait, megtaláljuk az ellenálló kórokozók gyenge pontjait és új, hatékonyabb terápiás stratégiákat dolgozzunk ki.

–  Bejárta a nemzetközi sajtót annak a nevadai nőnek az esete, akinek olyan fertőzés okozta a halálát, amely ellenállt az Amerikai Egyesült Államokban elfogadott összes, vagyis mind a huszonhatféle antibiotikumnak. Mennyire szélsőséges a példa napjainkban?

–  Sajnos nem egyedi, és ha nem lesz globális összefogás, ezeknek az eseteknek a száma egyre csak nőni fog. Az amerikai példában szereplő baktériumtörzseket egyébként már nemcsak multi­drogrezisztensnek nevezik, hanem pánrezisztensnek, mivel nemcsak többféle, hanem jóformán az összes antibiotikummal dacol.

–  A pánrezisztens baktériumtörzsek jelenléte pedig nagymértékben növeli a halálesetek kockázatát?

–  Sajnálatos módon igen, ráadásul az antibiotikum-ellenállás a megemelkedett mortalitáson kívül hosszabb kórházi tartózkodást, az ezzel járó magas kórházi költségeket és jelentős globális gazdasági terhet jelent.

–  Mit lehet tudni a szuperbaktérium-fertőzések keletkezéséről?

–  Kétharmaduk kórházi eredetű. Ebben a környezetben magas az antibiotikum-felhasználás, a betegek immunrendszere sok esetben legyengült, és sok beteg tartózkodik együtt, ami elősegíti a fertőzések terjedését. Ez történhet a betegek, egészségügyi dolgozók, illetve látogatók közti közvetlen vagy közvetett érintkezés, illetve a fertőzött eszközökkel való kapcsolat útján. A kórházak tehát sajnos az antibiotikum-ellenálló fertőzések melegágyának tekinthetők, különösen az intenzív osztályok, ahol a kórházi fertőzések a kritikus állapotban lévő betegek felét érintik, megduplázva a halálozási kockázatot.

–  Kik a legveszélyeztetettebbek?

–  A kompromittált, vagyis legyengült immunrendszerű emberek: az idősek, a kórházban fekvők, a szoptató anyák, a koraszülöttek, valamint a HIV-fertőzöttek, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az antibiotikum-rezisztencia bárkit érinthet, bárhol a világon, bármilyen korban.

–  Drámaian hangzik…

–  Olyannyira, hogy a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete egy áprilisi jelentésében sokatmondóan úgy foglalta össze a jelenlegi helyzetet, hogy nincs idő a várakozásra, meg kell védeni a jövőt az antibiotikum-ellenálló fertőzésektől!

–  Hogyan?

–  Egyértelmű, hogy most, azonnal új, hatásos antibiotikumokra és antibakteriális stratégiákra van szükségünk, illetve olyan világszintű összefogásra és szabályozásokra, amelyekkel gátat szabhatunk az ellenálló kórokozók terjedésének.

–  Vannak-e új fejlesztésű antibiotikumok?

–  Paradox módon épp ebben a szükségállapotban számos cég felhagyott az új antibiotikumok fejlesztésével. Az utolsó új antibiotikum-osztályt 1987-ben dobták piacra. Azóta nem történt innováció, és csak kevés antibiotikum-jelölt áll fejlesztés alatt. Ennek az oka, hogy ha az új antibiotikum piacra dobása után nagyon rövid időn belül vagy még előtte megjelenik ellene a rezisztencia, akkor a fejlesztésbe fektetett rengeteg pénz nem térül meg, nemhogy profitot hozna.

–  Várható változás ezen a téren?

–  Fontos lenne, hogy a kutató cégek már a fejlesztés kezdeti szakaszában megfelelő módszerekkel teszteljék gyógyszerjelöltjeiket a rezisztencia ellen, ami pedig elengedhetetlen lenne az ellenállás kialakulási esélyének reális megbecsüléséhez és a megfelelő jelöltek kiválasztásához.

–  Hazánkban milyen mértékű a krízis?

–  Egy 2015-ös felmérés alapján az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térség országaiban összesen 670 ezer antibiotikum-ellenálló fertőzési esetet regisztráltak, ezek közül 33 ezer volt halálos kimenetelű. Tízezer-kétszázhetvenegy esetet (másfél százalék) regisztráltak Magyarországról, közülük ötszáznegyvenhárom (5,3 százalék) végződött halállal. Ebben a felmérésben a leggyakoribb kórokozócsoportokra koncentráltak. A műtét utáni fertőzések gyakoriságát nézve, amik a legelterjedtebb kórházi infekciók között szerepelnek, 2015-ben száz műtétre közel négy műtéti fertőzés esett Magyarországon, ami európai viszonylatban a középmezőnyt jelenti.

–  Mit tehetnek a döntéshozók?

–  Nagyon nagy a felelősségük. Többek között szükség lenne nemzeti cselekvési tervek kidolgozására, hogy az antibiotikum-rezisztenciát lokálisan megfelelően kezeljük, és ne tudjon továbbterjedni. Szigorítani kellene az antibiotikum-használatra vonatkozó törvényeket mind az egészségügyben, mind az állattenyésztésben. Nagyon fontosnak tartom a lakosság számára kidolgozott felvilágosító- és oktatóprogramok mielőbbi elindítását is.

–  Hogyan segíthetjük mi magunk is a szemléletformálást?

–  Tartsuk be az antibiotikum-használatra vonatkozó orvosi előírásokat, és ne használjuk a gyógyszert saját belátásunk szerint! Figyeljünk jobban személyi higiéniánkra; a rendszeres kézmosás, az ételek megfelelő módon történő tárolása és előkészítése, a biztonságos szex és a megfelelő védőoltások beadatása fékezheti a fertőzések továbbterjedését és az antibiotikum-rezisztencia erősödését.