Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A LAMOST J040643.69+542347.8 katalógusjelű csillag becsült forgási sebessége 540 kilométer másodpercenként, ami azt jelenti, hogy másodpercenként nagyjából 100 kilométerrel gyorsabb, mint a korábbi csúcstartó, a HD 191423 jelű csillag.

A Kínai Tudományos Akadémia Nemzeti Csillagászati Obszervatóriumának kutatója, Li Kuang-vej a csillag spektrumának elemzése révén megállapította, hogy egy magas hőmérsékletű, nagy tömegű égitestről van szó.

A nagy forgási sebesség miatt a csillag lapított alakú, vagyis az egyenlítői sugara hosszabb, mint a poláris sugara, amelynek következtében az égitest pólusvidékein nagyobb, az egyenlítőjénél kisebb a gravitáció, továbbá a két pólusnál magasabb a hőmérséklet, mint az egyenlítőnél.

A szakember azt is megállapította, hogy a csillag, amely nagyjából 30 ezer fényévnyire van a Naptól, 120 kilométeres másodpercenkénti sebességgel távolodik „szülőhelyétől”, ami arra utal, hogy feltehetőleg egy kettős csillagrendszer tagja volt, mígnem társa szupernóvaként fel nem robbant. A explózió pedig kilökhette a most felfedezett csillagot.

A kutató az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban ismertette felfedezését.