Ha az emberiség a fejébe vesz valamit, azt előbb-utóbb megvalósítja, még ha az ötlet születésének pillanatában lehetetlennek tűnik is: ilyen a Mars betelepítésének gondolata. A kutatók már azon dolgoznak, hogyan lehetne a 2030-as évekre lakható házakat építeni marsi körülmények között. De miért is olyan érdekes számunkra pont ez a bolygó, és mikor juthatunk oda?

Fotó: Triff/shutterstock.com

Amerikai szakemberek szerint a bolygó talajából tartós házakat lehetne építeni, ugyanis a vasoxid-nanorészecskék nagy nyomás hatására az acélbetonnál is erősebb anyaggá tömöríthetőek össze. Yu Qiao, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem munkatársa és kutatócsoportja a Scientific Reports szaklapban tették közzé vizsgálataik eredményét, amelyeket szimulált marsi talajjal végeztek, vagyis ugyanazokat a kémiai összetevőket használták.

Eközben Donald Trump amerikai elnök a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik asztronautájával folytatott beszélgetést, amelynek során elhangzott: szeretné ha még az ő hivatali ideje alatt ember lépne a Marsra. Ez azonban valószínűtlennek tűnik, főképp azért, mert ő maga írta alá egy hónappal ezelőtt azt a programot, amely a 2030-as évekre tervezi a bolygóra szállást – és sokan már ezt a célt is optimistának tartják.

A NASA idevonatkozó programja ötlépcsős: először 2018-ban hat rakétát tesztelnének, amelyek a Hold közelében létesítendő űrbázis (Deep Space Gateway – DSG) alkatrészeit szállítanák. A 2025-ben induló második lépcső alatt juttatnák el a Marsra szánt űrhajót a már felépített DSG-re, és majd 2028-29 környékén költöznének be az asztronauták. A harmadik fázisban, 2030 után indulna onnan az űrhajó, majd vizsgálatokat végeznének, és 2033-ban léphetne először ember a Marsra.

Ez persze azt jelenti, hogy az űrhajósok nagyon hosszú ideig lesznek távol a Földtől, tehát gondoskodni kell majd a fizikai és mentális egészségükről. Többek között ez az egyik nehézség, amit meg kell oldani.

A vetélytársak, a magánkézben lévő Boeing és SpaceX már 2025-re tervezik a Mars meghódítását. Az utóbbi alapítója, Elon Musk (egyben az elektromos autókat gyártó Tesla elnöke) az űrben tankolható nagy űrhajókat képzel el, amelyek legalább száz embert és óriási mennyiségű anyagot képesek a Marsra szállítani. Szerinte elképzelhető, hogy a SpaceX már 2018-ban a Marsra küld egy legénység nélküli űrhajót, az emberes küldetést pedig 2025-re tervezi.

Az utazásra csak bizonyos időpontokban van lehetőség, így a kilenc hónapos út után négy hétig vagy több mint egy egész évig kell ottmaradniuk az űrhajósoknak, mielőtt haza tudnak jönni. Az utóbbi lenne a gazdaságosabb és logikusabb, és ha meg tudjuk valósítani, már csak egy „kis” lépés a hosszabb távú tartózkodás Marson.

– A 2030-as évek közepét reálisnak tartom, valószínűleg akkor már a Marsra léphet egy ember – mondja Sik András Junior Príma díjas geográfus, aki korábban az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszékén elemezte a Mars felszíni formakincsét. – De valószínűbb, hogy az első alkalommal csak négy hét körüli időtartamra mennek majd, mint egy egész évre. A hosszasabb tartózkodás során a sugárzásveszély miatt mindenképpen felszín alatti bázison kell majd lakniuk az asztronautáknak, és csak egy-két órát vagy fél napot tölthetnek a felszínen, természetesen szkafandert viselve.

De miért olyan érdekes számunkra ez a bolygó? A geológusok szerint a Mars négymilliárd évvel ezelőtt hasonló kék bolygó lehetett, mint a Föld: a történetük ugyanúgy indult, a kialakulásuk után hasonlítottak egymásra, de végül más utat jártak be. A Mars ugyanis feleakkora, mint a Föld. Az utóbbi nagyobb tömege miatt hosszabb ideig fenn tudta tartani geológiai aktivitását, és meg tudta tartani a légkörét. A Mars viszont egyre inaktívabb lett, ráadásul távolabb is van a Naptól, ezért eleve kevesebb energiát kapott, nem tudta megtartani a légkörét, és globális mágneses terét is elvesztette. A Földön az aktív felszínalakító folyamatok révén állandóan újjászületik a kéreg, ezért minden fiatal, a Marson minden idős, állandósult alakban van: egy fagyos, száraz sivatag.

A másik kérdéskör az, hogy kialakulhatott-e élet a Marson, és mi élhetnénk-e ott? A Marsról készült felvételeken már korábban megtalálták vízmosások nyomait a geológusok, majd 2008-ban a Phoenix űrszonda vízjégre bukkant a vörös színű por alatt. A 2012-ben landolt Curiosity marsjáró pedig látszólag folyami kavicsokról készített fotókat, amelyekről egy magyar modell alapján bizonyították be, hogy valaha folyékony víz szállította őket.

Azt is meg tudták mondani, merre folyhatott, és milyen hosszú lehetett a folyó, a cikket első szerzőként Szabó Tímea jegyezte, a BME Szilárdságtani és Tartószerkezetek Tanszékének tanársegédje, társszerzője volt Domokos Gábor, ugyanennek a tanszéknek a professzora – és a Gömböc egyik megalkotója –, illetve John P. Grotzinger professzor, a Curiosity marsjáró programjának korábbi tudományos vezetője, továbbá Douglas Jerolmack, a University of Pennsylvania geofizikai laboratóriumának vezetője.

A marsi küldetéseknek eleinte az volt a céljuk, hogy ásványokban kötött vizet találjanak, és miután ez sikerült, a szerves vegyületek kimutatása volt a következő lépés. A Curiosity talált is ilyet, ám ezek nem élettevékenység következtében jöttek létre. Az új cél tehát az egykori életjelek felkutatása. A kutatók szerint nagyobb esélye van annak, hogy kialakult élet egykor a Marson, mint annak, hogy nem. Persze itt nem kis vörös marslakókról van szó, hanem nagyon primitív, bakteriális szintű életformákról. Többek között egy magyar kutatócsoport is vizsgálta, hogyan viselkednek a földi baktériumok egy marsi állapotokat szimuláló kamrában: eszerint túlélték, de aktivitást nem mutattak.

A jelenlegi helyzet szerint, ha nem változtatunk semmin, nem tudunk végtelen ideig élni itt a Földön, egyrészt a túlnépesedés, másrészt az erőforrásaink és nyersanyagaink kimerítése miatt. Sokan gondolják úgy, hogy a Marsra akár telepeseket is lehetne küldeni.

De milyen alapvető különbségekkel kell megküzdenie egy feltételezett marslakó embernek, ami mindezt igencsak kétségessé teszi? A gravitáció harmad akkora, mint a Földön, de ehhez hozzá lehet szokni, akár a súlytalansághoz is – van olyan űrhajós, aki egy évet töltött a Nemzetközi Űrállomáson. Hozzá lehet szokni ahhoz is, hogy a marsi nap negyven perccel hosszabb, és a mínusz ötven Celsius-fok sem probléma. Az igazi gondot a sugárzás okozza, ami mágneses mező és ózonréteg hiányában körülbelül százszor akkora, mint a Föld felszínén. Felmerült már a terraformálás gondolata is: a légnyomást, a légkör összetételét és a felszíni hőmérsékletet van esélyünk megváltoztatni, a sugárzási viszonyokat és a gravitációs eltérést azonban nem. A terraformálás egyébként is egyrészt évszázadokig tartana, másrészt még így is drágább lenne, mint helyrehozni azt, amit a Földön elrontottunk.

Fehérváry Krisztina