Miért lettek sósak a tengerek?

Elsőre talán furcsának tűnik, hogy a folyók – melyek vizét ihatónak tartjuk – a tengerekbe ömlenek, mégsem hígítják el azok sótartalmát. Sőt, a tengervíz sósabb, mint valaha. Hogy lehet ez? A válasz összetettebb, mint gondolnánk, és a tudományos magyarázatok mellett egészen különleges mítoszok is születtek erre a kérdésre.

A tengervíz koncentrációját ezrelékben mérik, vagyis grammban számolják literenként. Például a Holt-tenger extrém módon sós – itt a sótartalom elérheti a háromszáz–háromszázöt ezreléket –, míg az óceánok átlagosan harmincöt ezrelék körüli értéket mutatnak. Hasonlításképpen: az Atlanti-óceán vize harmincöt egész négy ezrelék, a Csendes-óceáné harmincnégy egész öt ezrelék, a Vörös-tengeré pedig negyvenegy ezrelék sót tartalmaz. A Földközi-tenger is sósabb az átlagnál, harminckilenc ezrelék, míg a Fekete- és az Azovi-tenger jóval kevésbé: előbbi tizennyolc ezrelék, utóbbi csupán tizenegy ezrelék értéket mutat. Az édesvíz ezzel szemben szinte teljesen sómentes – sótartalma alig éri el az egy ezreléket.

De mégis, honnan származik ez a rengeteg só, amelyből egyetlen köbkilométernyi tengervíz akár harmincötmillió tonnát is tartalmazhat?

A tudomány álláspontja: évmilliárdos körforgás

A legelterjedtebb elmélet szerint a tengerek sótartalma a szárazföldekről ered. Az esővíz, enyhén savas kémhatása révén, apránként oldja a kőzetek ásványi anyagait, melyeket a folyók és patakok a tengerekbe szállítanak. Ott a víz elpárolog – főként a napsütés hatására –, de a só visszamarad. Az esőből visszatérő víz viszont már ismét édes. Ez az egyirányú „sógyűjtés” hosszú idő alatt alakította ki az óceánok mai összetételét.

A tengervíz összesen körülbelül 60 féle elemet tartalmaz – többek között magnéziumot, uránt, kobaltot, sőt, még aranyat is. Ugyanakkor a legjelentősebb komponens a nátrium-klorid, vagyis a közönséges konyhasó.

Egy másik nézőpont: vulkánok és savas esők

Létezik egy alternatív tudományos magyarázat is. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Föld korai időszakában a vulkánok jelentős mennyiségű klórt, brómot és fluort juttattak a légkörbe. Ezekből savas esők alakultak ki, amelyek kezdetben erősen maró hatású óceánokat hoztak létre. Ezek a savak a kőzetekkel kölcsönhatásba lépve különböző sókat oldottak ki. Idővel a víz savassága csökkent, és körülbelül 500 millió évvel ezelőtt a tengerek kémiai összetétele elérte a mai állapotát.

Ez a teória nem mond ellent a klasszikus modellnek, inkább kiegészíti azt, megvilágítva a tengerek sóssá válásának kezdeti szakaszát.

Amikor még a mítoszok adtak választ

A tudományos megközelítések előtt az emberek természetesen másként próbálták megérteni a világ jelenségeit. Az ókori görögök például úgy tartották, hogy a tengert a Poszeidón által elrabolt lányok könnyei tették sósabbá. A skandináv mitológia szerint varázslatos malomkövek őröltek sót a tengerfenéken. Indiában az istenek közvetlen beavatkozásával magyarázták a tengervíz ízét.

Bármennyire is meseszerűek ezek a történetek, egyvalamire mindenképp rávilágítanak: az emberiség mindig is törekedett arra, hogy értelmet adjon a természet különös és megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségeinek.