2005 legfontosabb csillagászati és űrkutatási eredményei sokat lendítettek a világűr megismerésén. Több sikerben volt részük a kutatóknak, de csalódások is érték az emberiséget. A világegyetem keletkezésének mikéntje is lassabban halad, mint azt valaha gondolták.

Az űrhajózás legfontosabb eseménye 2005-ben a Discovery űrrepülőgép startja volt július 26-án. Mint olvasóink emlékezhetnek rá, a Columbia katasztrófája, amely hét emberéletet követelt, 2003-ban hosszú időre megbénította az űrrepülőgépek indítását. A három siklóra csappant amerikai flottát teljesen átvizsgálták, és ahol szükséges volt, átalakították a biztonságos repülés érdekében. Az űrrepülőgépek a Nemzetközi Űrállomáshoz jártak, legénységet, ellátmányt, építéséhez szükséges alkatrészeket és egyéb, kísérletekhez nélkülözhetetlen kellékeket szállítottak fel. Az űrrepülőgépek kényszerű pihenése alatt az oroszok látták el az űrállomást, a Szojuz és a Progressz űrhajókkal. Mivel a Szojuz teherbírása kevesebb, mint az űrrepülőgépeké, a legénység létszámát és az ellátmányt, valamint az építkezéshez szükséges anyagmennyiséget is csökkenteni kellett, ezért a Nemzetközi Űrállomás építését is elhalasztották.

Az űrrepülőgépeken végrehajtott fejlesztések és biztonsági intézkedések a Discovery startjával élesben vizsgáztak, sajnos nem kifogástalanul. Az indulás alatt levált külső alkatrészek becsapódásai miatt az űrrepülőgép több helyen is megsérült. Bár nem volt komoly a veszély, a NASA a gép hasi oldaláról egy űrséta alkalmával eltávolítottak két kiálló szigetelőelemet. Végül a Discovery épségben landolt. Az azonban egyértelművé vált, hogy az űrrepülőprogram befejeződik, és új űrhajórendszert fejleszt ki a NASA, amelynek segítségével az ember visszatér a Holdra is.

Az egyik leglátványosabb űrkutatási eredmény 2005-ben a Deep Impact űrszonda becsapódó egységének találkozása volt a Tempel-1 üstökös magjával. A robbanás hatására kirepült anyagfelhőt és a kifényesedést több obszervatóriumból figyelték. A robbanás az üstökös magján nem hagyott maradandó változást.

A japán Hayabusa-űrszonda az ugyancsak Naprendszeren belüli Itokawa kisbolygót látogatta meg. Bár a szondáról sikeresen levált a felszíni ugráló egység, amely mintát vett volna, az sajnos nem találta el a kisbolygót. Sikert mindössze az jelentett, hogy a Hayabusa szonda kétszer is leszállt a kisbolygóra – mintát azonban egyik alkalommal sem tudott venni. A szonda három giroszkópja közül kettő tönkrement, az üzemanyag is szivárgott és kommunikációs problémák is akadtak, így a szonda nem tudott időben hazaindulni. A kisbolygó pályája miatt a számítások szerint legközelebb 2007 tavaszán nyílik ismét egy indítási ablak, amikor a szonda visszaindulhatna és 2010 júniusában érkezne a Földre.

Az idei év talán legnagyobb űrkutatási eredményét a Huygens-űrszonda érte el, amikor sikeresen leszállt a Titánra, a Szaturnusz holdjára, 2005. január 14-én. Az európai űrszonda ereszkedése során erős szeleket, villámlásokat észlelt, és igazolta, hogy a metán koncentrációja lefelé haladva nő a Titán légkörében. Landolása után környezetében dinnyeméretű, lekerekített jégkavicsokat fotózott le, de folyékony metánra nem talált. Vékony felhőzetet észlelt, amelyből metáneső permetezhet a Titán felszínére.

Az amerikai Cassini-űrszonda folytatta megfigyeléseit a Szaturnusznál. A gyűrűrendszerben új „küllőket” azonosítottak, az F. gyűrűnél pedig megörökítette a Prometheus hold látványos torzító hatását. Kimutatta a szonda azt is, hogy az Enkeladusz hold jelentős légkörrel rendelkezik, csakúgy, mint a Titán. A kis hold déli sarkvidékén található rendezett, finom jégporral borított vidék meglepően meleg. Sikerült egy ott működő kriovulkán (jégvulkán) kitörési felhőit is megfigyelni.

Még mindig a Naprendszeren belül maradva megtalálták az első hármas kisbolygórendszert, ahol a központi égitest körül két hold kering. A Plútó körül két további holdat fedeztek föl, és rábukkantak az első, a Plútónál távolabbi és nagyobb égitestre, amelynek szintén van holdja. A Kuiper-övben – a Plútón túl – egyre több furcsa „objektummal” találkozunk, közülük is kilóg a 2004XR190, amelynek pályáját egyelőre nem tudják megmagyarázni.

Sok új eredmény született a Mars körül és a bolygó felszínén üzemelő szondák mérései és képei alapján. Egyre több jel mutat arra, hogy régen számottevő folyékony víz volt a bolygó felszínén. Az ősi, nedves és enyhe éghajlaton agyagos üledékek keletkeztek, később pedig a hűvösebb környezetben, savasabb vizekből szulfátos összetételű telepek váltak ki. A felszíni kőzetekben található mágneses nyomok alapján kezdetekben globális lemeztektonika volt a bolygón, majd csökkent a felszíni aktivitás, de a közelmúltban is sok változás történt. Megemlíthetőek a néhány 10 millió éves, az egyenlítőhöz közeli jégtáblák nyomai, amelyek talán egy befagyott tóban keletkeztek. Fiatal sarkvidéki vulkánok is működnek. A víz mai felszíni jelenlétét még nem sikerült igazolni. Egy marsi év után mindkét szonda jól üzemel, a Spirit például végrehajtotta az első Földön kívüli hegymászást és a tetőről látványos „porördögöket” örökített meg. Augusztusban sikeresen megkezdte útját az eddigi „legélesebb szemű” Mars-szonda, a Mars Reconnaisance Orbiter, amely 25-30 centiméteres felbontással térképezi majd a bolygót.

A Naprendszeren kívüli térségben is sok új eredmény született a nagy energiájú robbanásokkal kapcsolatban. Sikerült megfigyelni egy neutroncsillagon történt „földrengést”, valamint egy neutroncsillag belezuhanását egy fekete lyukba, ami úgynevezett rövid gammakitörést váltott ki. Valószínűnek látszik, hogy a rövid gammakitörések jelentős része két neutroncsillag összeolvadása miatt történik, a hosszú lefutásúak pedig akkor következnek be, amikor egy extrém nagytömegű csillag, élete végén úgynevezett hipernova-robbanás keretében megsemmisül. Valószínű, hogy az összeroskadó magban keletkező fekete lyukba a csillag anyaga nem egyszerre hullik bele, hanem a fekete lyuk kialakulása után is zuhannak be anyagcsomók. Ezen a téren még sok a bizonytalanság, ezért a kutatások erre irányulnak.

Távoli bolygók keletkezésének megfigyelésére is több kísérletet tettek 2005-ben. Sikerült fiatal, növekvő bolygócsírák ütközését megörökíteni; valamint születő bolygórendszert találni „félresikerült” csillagok, azaz barna törpék körül. Exbolygó létezésére utal a Fomalhaut csillag körüli gyűrű aszimmetrikus alakja, de még fontosabb, hogy elsőként találtak planétát egy többszörös csillagrendszerben. Ezt az égitestet a népszerű Csillagok háborúja című filmben szereplő ikercsillag bolygója után Tatooinnak nevezték el. Kiegyensúlyozottabb körülmények között sokkal több exbolygóval számolhatunk, mint korábban, közülük több talán életet is hordoz.

A Földön kívüli élet lehetőségének vizsgálata is új eredményeket hozott. A földi élethez szükséges molekulák némelyikét távol, a fiatal világegyetemben is kimutatták. A DNS néhány építőkövére egy születő bolygórendszerben, a Föld-típusú bolygók keletkezési zónájában akadtak rá.

Érzékenyen érintette az Európai Űrügynökséget (ESA) az ősszel lezuhant Cryosat műhold elvesztése, amelynek az lett volna a küldetése, hogy három éven át tanulmányozza a globális fölmelegedés hatását a sarki jégtakaróra, ugyanis a jégmezők rohamos olvadása drámai mértékben növeli meg a tengerek szintjét. A műholdat Pleszeck űrrepülőtérről indították útnak, de darabjaira hullott és a Lincoln-tengerbe zuhant. Háromszáz ember négyévi munkája ment veszendőbe.

(hankó)