1957. október 4-én a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották az első mesterséges holdat, a 83,6 kg tömegű, gömb alakú Szputnyik-1-et, s ezzel megkezdődött az űrkorszak. A műholdat az első interkontinentális rakéta felhasználásával alkotott kétlépcsős rakéta emelte a magasba. Pályája 220 és 940 km között húzódott. Kilencvenkét napos keringés után a légkörben elégett. Az úgynevezett emberes űrhajózás azonban csak 1961. április 12-én kezdődött, amikor Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa, a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén egyszer megkerülte a Földet. Azóta nemcsak férfiak, hanem hölgyek is repültek a világűrbe. Az űrhajózás 50. évfordulóján tekintsük át, vajon milyen eredményeket hozott az emberiség számára a „női űrhajózás”.

A helytelenül gyengébb nemnek titulált nők igen hatékonyan kivették és kiveszik a részüket az űrhajózásból, az űrkutatásból és a földi irányításból egyaránt. Már a kezdet kezdetén a hatvanas évek űrprogramjában részt vettek, bizonyítva ezzel, hogy éppen olyan alkalmasak az űrrepülésre, mint a férfiak. Az űrhajós hivatása tehát ma már nem nevezhető férfiszakmának.

Az 1961-ben induló szovjet Vosztok-program utolsó űrhajója a Vosztok-6 volt. Az űrkutatás történetében az első női űrrepülést valósította meg, hiszen az 1963. június 16-án Föld körüli pályára bocsátott űrhajó fedélzetén a világ első női űrhajósa, az idén hetvenéves Valentyina Tyereskova utazott. Negyvennyolcszor kerülte meg a Földet, az űrrepülés 70 óra 50 percig tartott. A repülés legfontosabb feladata az volt, hogy az űrrepülés különböző tényezőinek a női szervezetre gyakorolt hatását vizsgálja. Akkor még kuriózumnak számított, hogy Tyereskova a repülés idején több alkalommal kézi vezérléssel irányította az űrhajót. Űrrepülése fontos bizonyítékokkal szolgált arra vonatkozólag, hogy a női szervezet – kellő felkészítés és az űrrepülés megfelelő körülményeinek megteremtése esetén – biológiai, pszichikai vagy genetikai károsodás nélkül képes elviselni a hosszan tartó súlytalanságot, a többnapos űrrepülés különféle hatásait, valamint a felés leszállás során jelentkező komoly megterhelést. Ezzel egyidejűleg lehetővé vált a férfi és a nő szervezetére gyakorolt kozmikus hatások összehasonlító orvosbiológiai elemzése és értékelése.

A sor Szvetlana Szavickája orosz űrhajósnővel folytatódott, aki két alkalommal járt a világűrben, 1982-ben és 1984-ben. Már 17 éves korában, 14 km-es magasságból, azaz a sztratoszférából végzett ejtőernyős ugrást. Ő volt az első hölgy, aki űrsétát is tett. A Szaljut-7 űrállomáson fordult meg kétszer, a második alkalommal egy csak nőkből álló legénységnek a parancsnoka volt.

Millie Elizabeth Hughes-Fulford vegyész és biológus volt. Kutatásai során mindenekelőtt a rákos sejtekkel és az emberi csontszövet súlytalanságban bekövetkező gyengüléseivel foglalkozott. A NASA-nál már 1983-ban űrorvostani kísérletekben dolgozott. 1991-ben az STS-40 (STS – Space Transportation System) küldetésben vett részt, ahol a Spacelab-egységben folytatott élettani kísérleteket. (A Spacelab henger alakú, 4 méter átmérőjű mikrogravitációs laboratóriummodul, amelyet az amerikai űrrepülőgép rakterében juttattak fel az űrbe, s amely az űrrepülőgép nélkül nem használható. Segítségével olyan kísérleteket is végre lehet hajtani, amelyekre az űrrepülőgép legénységi kabinja nem tud elegendő helyet biztosítani. A Nemzetközi Űrállomás használatba vétele után már nem alkalmazzák. A modul 1983 és 2000 között összesen 25 alkalommal járt az űrben.) Fulford összesen kilenc napot töltött a Föld körüli pályán, ezalatt 146-szor kerülte meg a kék bolygót. Jelenleg orvosi kutatásokkal foglalkozik, melyeknek tapasztalatait több alkalommal kamatoztatták az űrállomáson.

Kathryn P. Hire amerikai űrtechnológusmérnök először az amerikai légierőnél dolgozott, majd az óceán vizsgálatával kapcsolatos programokban vett részt, illetve a Kennedy Űrközpontban az űrrepülőgéppel öszszefüggő teszteket vezette. 1996 óta dolgozott földi kapcsolattartóként az űrrepülésekben. A STS-90 jelű programban a Columbia űrrepülőgép fedélzetén repült a világűrbe, ahol 16 napot töltött a Föld körüli pályán. Itt elsősorban a súlytalanságnak az emberi szervezetre, főleg az idegrendszerre kifejtett hatását vizsgálta, több kísérletben.

Julie Payette kanadai űrhajósnő gyakorlott pilóta, számítástechnikus, aki automatikus hangfelismerő számítógépes programok fejlesztésével foglalkozott. Több mint ötezer kanadai jelentkező közül választották ki őt űrhajósjelöltnek, 1992-ben. Az STS-96 jelű küldetés keretében, 1999-ban a Discovery űrrepülőgéppel járt a világűrben, ahol 19 napot töltött a Föld körüli pályán. E repülés újdonsága a korábbiakkal szemben, hogy az ő legénysége dokkolt első alkalommal manuálisan a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), amelyre mintegy négy tonna szállítmányt vittek. Az űrrepülés során a kanadai robotkar specialistája volt, jelenleg az űrrepülések földi irányításában vesz részt. Az egyik legsokoldalúbb űrhajósnőről van egyébként szó, hiszen hat nyelven beszél, zongorázik, búvárkodik.

Anousheh Ansari, a rendkívül csinos, iráni származási amerikai volt az első női űrturista, aki elhagyta bolygónkat. Szakterülete a telekommunikáció. 2006-ban repült a világűrbe a Szojuz TM A-9 fedélzetén, tizenegy napot töltve a Föld körüli pályán. Legtöbb idejét természetszerűleg a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén töltötte, ahol elsősorban az Európai Űrügynökség számára végzett kísérleteket, többek között a vérszegénységgel, az űrhajósokat kínzó hátfájásokkal, valamint a sugárzási környezetnek a mikrobákra kifejtett hatásával kapcsolatban. Utazásáért mintegy 20 millió dollárt fizetett.

Joan E. Higginbothon villamosmérnök az elmúlt kilenc évben az amerikai űrrepülőgép-program 53 rajtjánál működött közre. 2006 decemberében a Discovery fedélzetén repült a világűrbe, az STS-116 legénység tagjaként, melynek keretében csaknem 13 napot töltött a Föld körüli pályán. A küldetés fő feladata a Nemzetközi Űrállomás napelemtáblái átszerelésének megkezdése volt, emellett több mint két tonna szállítmányt vitt az űrállomás fedélzetére.

Lisa Nowak repülőmérnök 1985-től az amerikai légierőnél szolgált, ahol több mint harmincféle géppel szerzett repülési tapasztalatot. 1986-ban került a NASA-hoz, ahol kétéves kiképzést követően több űrrepülőgépes programban dolgozott. 2006-ban az STS-121 jelű küldetésben vett részt, ahol technikai javításokat végzett, és az űrséták végrehajtását koordinálta. Összesen 13 napot töltött az űrben.

Pamela Ann Melroy fizikus és csillagász, valamint pilótaoktató 1983-tól az amerikai légierő pilótája. 1994-ben választották őt az űrhajósok közé, ahol különböző fejlesztéseken dolgozott. Ő volt például a Columbia szerencsétlenségénél a kabint rekonstruáló csapat vezetője. Háromszor járt a világűrben. 2000-ben a STS-92, majd 2002-ben pedig az STS-112 jelű küldetésben vett részt pilótaként, melyek során összesen 23 napot töltött a világűrben. Jelenleg a Discovery parancsnokaként a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodik, annak fejlesztésében segédkezik.

Peggy Whitson biokémikus a Johnson Űrközpontban folytatott orvosbiológiai kutatásokat, és segédkezett a Föld körüli pályán végrehajtandó kísérletek előkészítésében. 2002-ben az STS-111 jelű küldetés keretében érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra, ahol fél évet töltött. Űrséta keretében javításokat végzett a Nemzetközi Űrállomás külső felületén. Jelenleg az űrállomás parancsnoki tisztségét látja el.

Mindenképpen említésre méltó továbbá Sunita Williams, aki szintén 2007-ben volt hosszabb ideig a világűrben, illetve Shannon Lucid, aki 1996 márciusában az Atlantis űrrepülőgép fedélzetén repült a világűrbe, és megszakítás nélkül 188 napot töltött a Föld körüli pályán. Rekordnak számít, hogy korábbi négy repülésével együtt összesen 229 napot töltött a világűrben, melynek során – társaival együtt – komoly tudományos kísérleteket végzett.

Folytathatnánk a sort, ízelítőnek azonban ennyi is elég. Tapasztalhattuk tehát, hogy a női űrhajósok komoly teljesítményeket nyújtottak az űrkutatás, az orvosbiológia, a fizika és a kémia területén egyaránt. Csak reménykedni tudunk abban, hogy az űrhajózás – s a nők részvétele e szép hivatásban – nem lesz a különböző országok politikai versenyének prédája, vagy a hadviselés játékszere, hanem a tudomány előrevitelében jeleskedik majd.

Nem szabad megfeledkeznünk azonban azokról a női űrhajósokról sem, akik életüket áldozták a tudományért, illetve a különböző űrprogramok sikeréért. Judith Resnik és Christa McAuliffe űrhajósnők tagjai voltak a Challenger űrrepülőgép ama legénységének, amely 1986-ban a rajt után másfél perccel felrobbant. Kalpana Chawla és Laurel Clark űrhajósnők pedig a Columbia tragikus visszatérésénél vesztették életüket.

Tarics Péter