Igaz, nem okozott olyan önfeledt boldogságot, mint az újkori olimpiák általában. Valahogy a világ rendje is afelé halad, hogy az erő, a szépség, a nemzeti büszkeség és öntudat kifejezője inkább a látványos sport, bátorság, sikeresség felé halad. Ami nem baj, de a tudomány értéke, a sikeres kutatók eredményei tartópillérei a gazdaságnak, a társadalmak létének, sőt, az emberiség fennmaradásának. Mégis, kevés fiatalnak példaképe egy idős vagy éppen szépkorú, évtizedek óta laboratóriumok falai között élő, anyagilag sem túl jól eleresztett kutató. Szponzorok sem igen akadnak, mert rohanó életünkben ki fektet be pénzt olyan területbe, amiről azt sem tudja, hogy egyáltalán megtérül-e és mikor? Ilyen gáláns csak az állam lehet, ha van miből osztani.

Szerencsére mindig akadnak olyan kutatók, akik vállalkoznak a kevés pénzt hozó, de nehéz és időigényes munkára. Igaz, még a töredék részükből sem lesz Nobel-díjas, mégis megszállottan végzik munkájukat. Mi hajtja ezeket az embereket egy olyan útra, amelyik kevés anyagi hasznot hoz, de számukra ez jelenti az életet? Két nagyon emberi tulajdonság: a kíváncsiság és a problémamegoldás iránti vágy. Mondhatnánk azt is, hogy a társadalmaknak szeretnének hasznot hajtani, vagy az emberiségnek élhetőbb, jobb jövőt biztosítani.

Nem véletlen, hogy a magyarok lélekszámához viszonyítva meglepően sok a Nobel-díjas tudós. Ötletgazdagságáról ismert népünk tudásának gyümölcsöztetéséhez megfelelő, magas szintű iskolák is kellenek, hogy a nehéz úton a kezdősebességet megadják. Érdekes módon nem annyira a felsőoktatás a meghatározó, inkább a középiskola, ahol az ifjú tehetségeknek megtanítják a tanulás és a kreativitás módszerét. Ehhez természetesen tudós tanárok is kellenek. Ezért alapvető szükséglet egy ország életében, hogy ne az oktatási rendszert hagyja lezülleni, mert a gondolkodó elit értelmiség hiánya kihat a gazdaságra és az ország jólétére is.

A Nobel-díjak odaítélése évente visszatérő ünnepe a tudománynak. Nagy titoktartás övezi, még a kihirdetést megelőző napokban is csak találgatások jelennek meg. A díjak odaítélését az azzal megbízott intézmények öttagú bizottsága végzi. A javaslatokat minden év február elsejéig kell megtenni, az értékelést szeptemberig végzik, és a döntést október elején hozzák nyilvánosságra. A díjak tényleges átadása az alapító, Alfred Nobel halálának napján, december 10-én történik.

Mit kapnak a sztár tudósok? Egy aranyérmet, egy oklevelet és egy csekket. A díjak megoszthatóak, de legfeljebb három személy között. Elvileg csak élő tudóst lehet elismerni, de néha tettek kivételt, amikor posztumusz ítélték oda az arra érdemes személynek a díjat.

Alfred Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében meghatározta, hogy milyen tudományágak művelői között osszák el az arra szánt összeget. A tőke kamatát fordítják évente díjazásra. Nobel azokat tartotta méltónak az elismerésre, akik „az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtják”. Az alapítvány vagyona induláskor ötvenmillió svéd korona volt. Az összeg idő múlásával a változó kamatjáradékok miatt évente változik: az idén nyolcmillió svéd koronát (264 millió forintot) ér a Nobel-díj.

Az alapító a kémia, a fizika, az élettan vagy orvostudomány, az irodalom és a béke elősegítésének területén elért eredményeket tartotta elismerésre méltónak. A javasoltak nevei és az indoklás ötven évig titkosított. Az első díjat 1901-ben adták ki.

Ha a tudományban elért eredmények fényében vizsgáljuk a világ észolimpiájának tendenciáit, a következőket állapíthatjuk meg: Európa kezd lemaradni, az Egyesült Államokban dolgozó kutatók egyre eredményesebbek, másrészt ritkán adnak ki egyéni díjat, harmadrészt a természettudományos eredmények szinte mindig csatlakoznak a biológia valamelyik ágába, illetve azt segítik győzelemre.

Az elmúlt évszázadok csúcstudománya aszerint változott, hogy milyen technikai eszközök álltak a kutatók rendelkezésére. A XX. század a fizikáé volt, a XXI. század egyértelműen a biológiáé, azon belül a genetikáé és a molekuláris biológiáé. Ezt igazolja vissza az, hogy mely tudományokat részesítették előnyben a díjazáskor.

Az orvosi-élettani Nobel-díjat 2012-ben a 79 éves brit John B. Gurdon és az 50 éves japán Jamanaka Sinja kapta megosztva. Az indoklás szerint azzal a felfedezésükkel érdemelték ki a legrangosabb tudományos díjat, hogy az érett sejteket visszaprogramozták pluripotens őssejtekké, amelyekből számos sejttípus alakítható ki. A 79 éves Gurdon a klónozás alapjainak megteremtője. Az idősebb tudós felfedezését, hogy a sejtek specializációja visszafordítható, már 50 évvel ezelőtt bejelentette, mégis, ki kellett várni azt az időt, amíg a gyakorlatban bebizonyosodik, hogy a felfedezés megállja a helyét.

Kollégája, a japán Jamanaka akkor született, amikor a brit Gurdon már megtette felfedezését. Jamanaka azt kutatta, hogy miként lehet kifejlett egerek bőrsejtjeit embrionális őssejtekké visszaalakítani. Csupán néhány gén megváltoztatásával olyan őssejteket fejlesztett ki, amelyek pluripotensek, vagyis más feladatot ellátó sejtekké is képesek fejlődni, például ivarsejtekké. Az ő módszere nyomán kidolgozták az emberi őssejtek nyerésének technikáját, anélkül hogy magzati kezdeményekből nyernék az embrionális őssejteket. Az általa kifejlesztett indukált pluripotens őssejtekből megfelelő körülmények között a test valamennyi sejttípusa előállítható. A jövő reménysége a gyógyászatban, hogy elpusztult szöveteket pótolhatnak majd embrionális őssejtekké alakított sejtekkel. Különösen az idegsejtek pótlásához fűznek nagy reményeket.

A fizikai díjat megosztva kapta a francia Serge Haroche és az amerikai David I. Wineland, a hivatalos indoklás szerint az „önálló kvantumrendszerek mérésével és manipulálásával kapcsolatos módszerek kidolgozásáért”. Mindkét tudós 68 éves. Az új módszerek díjazása azóta nyert úgymond polgárjogot, amióta alkalmazásukkal sok száz kutatót és sajátos tudományágakat tettek vizsgálhatóvá. A kvantumfizikai kísérleteket hosszú ideig „elméletben” végezték. Számítások alapján tudták, hogy egy-egy ritkább vagy nem ismert anyagi részecskének léteznie kell, de kísérleti módszer hiányában nem tudták bizonyítani. A két kutató egymástól függetlenül dolgozott ki olyan módszert, amellyel a kvantumrészecskéket anélkül is vizsgálhatják, hogy elpusztítanák azokat. A felfedezés folyományaként egy új típusú szupergyors, kvantumfizikán alapuló számítógépet is szerkesztettek. Az utóbbi években a fizikában slágertéma az anyagi részecskék kutatása, mivel meglétük és kölcsönhatásaik kicsiben leképezik azt, amit a világ keletkezéséről tudnak (hisznek) a kutatók.

Az elmúlt évben azért adtak Nobel-díjat, mert felfedezték, hogy az Univerzum gyorsuló ütemben tágul. A három amerikai csillagász a szupernóvák megfigyelésével jutott erre a megállapításra. Különböző szondákkal és egyéb űrjárművekkel is ostromolják a világűrt, mert a Föld keletkezése és esetleges pusztulása még ma sem tisztázott. Nem szólva a rejtélyes fekete lyukak mibenlétéről, aminek ismerete sok kérdésre adhatna választ.

A kémiai Nobel-díjat Robert J. Lefkowitz (Duke Egyetem) és Brian K. Kobilka (Stanford Egyetem) kapták, az úgynevezett G-protein-kapcsolt receptorok felfedezéséért. Egyszerűbben szólva egy sajátos fehérje kutatásáért. Sokáig rejtély volt, hogy miképpen érzékelik a sejtek a külvilág ingereit, ami után olyan folyamatokat indítanak el, amivel átadják „értesüléseiket” az egész szervezetnek. Az emberi test milliárdnyi sejtből épül fel, amelyek kapcsolataik révén egységes rendszert alkotnak és ezáltal a környezetüket is érzékelik. Ez másképp nem képzelhető el, mint hogy a sejtek valami sajátos jelfogó (receptor) közvetítése révén adják át értesüléseiket. A receptorok olyan fehérjék, amelyek a sejtek membránjaiba vannak ágyazva és külvilági ingerek hatására indítják el a sejtválaszt. Elsőként az adrenalin receptorát azonosították, majd az azt fölfogó receptor génjét is megtalálták az emberi genomban. Hamarosan az is kiderült, hogy nem egyféle ilyen receptor létezik, hanem a szemben és másutt is megtaláljuk őket. Tehát egész receptorcsalád van a szervezetben, amely a fény, az ízek, a szagok érzékelésében játszanak kulcsszerepet, de ilyenekhez csatlakoznak olyan fontos hatóanyagok is, mint a hisztamin és a dopamin. A gyógyszereknek legalább a fele ilyen módon fejti ki hatását. Arról nem szólva, hogyha ismerik a gyógyszer hatóanyagának útját, az eredmény is biztosabb. A célzott gyógyszerfejlesztéseket, a díjazott eredmény tette-teszi lehetővé. Ezeket a receptorokat nevezték el G-fehérje-kapcsolt receptoroknak.

Kobilka Lefkowitz tanítványa, mint olyan sokan még. Hunyady László, a SOTE rektorhelyettese korábban együtt publikált Lefkowitz-cal. Minden Nobel-díj odaítélésekor kérdésként merül föl, hogy mennyire átpolitizált a kiválasztás. Kisebb zavarok mindig előfordulnak, kimaradt például az elismerésből Mengyelejev, Salk és Sabin tudósok (a gyermekbénulás elleni vakcina kifejlesztői), Eötvös Loránd (háromszor jelölték), az inzulin felfedezéséért MacLeod kapta a díjat, Best helyett. Téves felfedezésért egyszer díjaztak 1926-ban, Fibiger rákot előidéző parazitákat vélt fölfedezni, ami nem igazolódott be.

Hankó Ildikó