Ön Koppány-tagadó? Ha igen, ne kattintson!

– Berend Nóra cambridge-i történész Szent Istvánról szóló angol nyelvű monográfiájában megfogalmazott néhány meredek állítást a magyar történelem, államiság kezdeteiről. Például azt állítja, hogy Koppány nem is létezett, hanem a XIV. századi krónikakompozíció találta ki ezt a „lázadó” karaktert.

– Azt a tételt, miszerint Koppány története csak az Anjou-ház hatalmának megerősítésére, politikai okból keletkezett a XIV. században, csakis a magyar középkortudomány egy önálló műfajának figyelmen kívül hagyásával lehetett megfogalmazni. Ezt a Berend Nóra által mellőzött műfajt úgy hívják, hogy krónikakutatás.

– Lehetséges, hogy Berend Nóra ezt nem ismeri?

– Azt nem tudom, de száz évnél is régebb óta tudjuk, hogy a XIV. századi krónikakompozíció, közkeletű nevén Képes Krónika 1358-ban írni kezdett alapszövege egy szerkesztmény, ami XI–XIII. századi, önállóan nem fennmaradt gesztákat és krónikákat használt. Ráadásul a Képes Krónika „többszerzős” mivolta nemcsak a szaktörténészek, hanem a tudományon kívüli érdeklődők számára sem lehet kétséges, már az első mondat láttán! „Az Úr 1358. évében, áldozócsütörtök nyolcadán belüli kedden [május 15-én] kezdődik ez a krónika a magyarok régi és legújabb cselekedeteiről, eredetéről és előmeneteléről, győzelméről és bátorságáról; összegyűjtve különféle régi krónikákból, lejegyezve igazságukat és teljesen cáfolva tévedésüket.”

– Rátérve Koppányra…

– Igen, a nyelvtörténet is Koppány nevének korai lejegyzését bizonyítja: a Képes Krónika a somogyi vezér nevét Cupan formában hozza, ami XI. századi archaizmus, mert 1358-ban Koppanként rögzítették volna a nevet: addigra a magánhangzók jellemzően nyíltabbá váltak. Aki a Halotti Beszéd, vagy az Ómagyar Mária-siralom szövegét olvassa, annak is szemébe ötlik a zárt hangzók túlsúlya. Elég csak az utóbbi kezdő sorait felidéznem: „Volék sirolm tudotlon, sirolmol sepedik, buol oszuk, epedek”, amit ma több nyíltabb magánhangzókkal mondanánk: valék siralom-tudatlan, siralomtól süppedek, bútól aszok, epedek.

– Hogyan létezhet, hogy eddig mindegyik magyar középkorász elfogadta Koppány létezését, milyen új forrás került elő, ami ezt megcáfolja?

– Semmilyen új forrás nem került elő, ami Koppány létezését megcáfolhatná. Ami az első kérdést illeti:

eddig azért fogadtuk és fogadjuk el Koppány létezését, mert nem eleve a mindent eltörölni vágyó hiperkritikával állunk a kutatáshoz.

Fentebb olvashattuk, hogy a Képes Krónika XI. századi forrásából származnak a Koppányra vonatkozó adatok, amelyek nagyon is beleillenek egy X. század végi, sztyeppei eredetű hagyományokat, magatartásformákat őrző uralkodóházbeli férfi alakjába.

– Tehát mondhatjuk azt, hogy Berend Nóra mítoszrombolást végez? Ha igen, akkor mi célból?

– Sajnos a közgondolkodásban igen elterjedt az, hogy a mítoszt hiteltelen mendemondaként tartsák számon, és a tárgyilagosságra törekvés jegyében akarnak mítosztalanítani. Még azok is tévúton járnak, akik ezt jóhiszeműen teszik, ugyanis nem tudják, hogy valójában mi a mítosz. Hadd idézzek néhány fontos gondolatot arra nézvést, mi is a mítosz. Hoppál Mihály néprajztudósunkkal kezdem, aki szerint „a mítoszoknak egy típusa arról tudósít, hogyan keletkezett a világ. Vagy egyáltalán valami hogyan keletkezett, például maga a nép. Ezeket nevezzük etiológikus mítoszoknak. Ezek egy alaptudáskincset adnak át. Bizonyos alcsoportjuk pedig arról beszél, hogy az én népem hogyan keletkezett, honnan származik, hogy jött létre: a magyaroknál a szarvasüldözés (a csodaszarvas), az ikertestvérpár (Hunor és Magor) mitikus története. Alapvetőek a genealógiai mondák, tudniillik ezek kódolják, vezetik be a közösség tudatába az eredettudatot. Ez azért van, mert a mítosz igazából az identitástudatnak az építője, s így kulcsjelentőségű funkciót kap.” Hatásosan tömör Jan Assmann ókorkutató következtetése: „a mítosz megalapozó történetté sűrített múlt”. Mítosz és történelem összefonódását, valamint identitásforrás-jellegét érzékletesen jeleníti meg Anna-Leena Siikala mitológiakutató: „Mind a mítosz, mind a történetírás olyan szimbolikus formák, amelyek összekötik a múltat és a jelent… Azáltal, hogy kodifikálják a világkép szerkezetét, a mítoszok a múlt mentális modelljei, s mint ilyenek, a kultúra hosszú távú emlékezetének tekinthetők.” Mindezek ismeretében,

aki valóban tárgyilagosságra törekszik, az nem mítosztalanít, hanem álmítosztalanít, vagyis a mitológiai hamisítványokat gyomlálja ki.

Az pedig már halmozottan vállalhatatlan eljárás, ha valaki nemcsak mítoszokat, hanem létező történelmi alakokat is üldöz.

– Jelenlegi tudásunk szerint ki volt Koppány: hős, lázadó, vagy egy Árpád-házi nagyúr, aki István helyett akart lenni az első magyar király?

– Keveset tudunk róla. A Képes Krónika szerint „Szent István király pedig már régen ifjúkorában dicsőséges háborút viselt a vitéz és nagyhatalmú Koppány vezér ellen. Koppány Tar Szerind fia volt, aki már Szent István király atyja, Géza fejedelem életében vezérséget birtokolt. Géza fejedelem halála után Koppány vezér Szent István király anyját vérfertőző házassággal kívánta magához kötni, Szent Istvánt meg akarta ölni, fejedelemségét pedig a saját hatalma alá hajtani. Ő somogyi vezér volt.” Ebből az derül ki, hogy

Koppány akart lenni az új magyar nagyfejedelem,

aki egy régi sztyeppei szokás szerint az elhunyt nemzetségfő özvegyét akarta nőül venni, hogy a vele hozott politikai kapcsolatrendszer – Sarolt esetében az erdélyi gyulák/Gyulák nemzetsége – az uralkodó dinasztián belül megmaradjon. Ez az ún. sógorházasság vagy rokonházasság egy olyan elterjedt sztyeppei szokás volt, amit már Sima Qian (Kr. e. 145–86) kínai történetíró is feljegyzett az ázsiai hunokról. „Szokás szerint az apa halála után a fiú veszi feleségül a mostohaanyját. Ha egy fivér elhal, fivérei feleségül veszik az özvegy sógornőket.” A hunok „csak azért veszik feleségül mostohaanyjukat és özvegy sógornőjüket, mert nem akarják, hogy a had kihaljon.”

– Mennyire helytálló a pogány versus keresztény ellentét István és Koppány küzdelmében?

– Helytálló: az Árpád-ház pogány és keresztény ágának egy-egy tagja háborúzott egymással 997-ben. Koppány és István küzdelme az uralkodó dinasztián belüli rokonharc volt, csak a kimenetele éppen országos, sorsdöntő nagyságrendű lett.

– Tehát alóban sorsfordító karaktere a magyar történelemnek, nem csak az István, a király rockopera emelte szimbólummá?

– Koppány a magyar történelem legnagyobb sorsfordító személyisége, Szent István életének volt egy sorsfordító epizódszereplője. Noha ezzel a válasszal nincs kisegítve a kedves olvasó, de így tudom legpontosabban érzékeltetni Koppány súlyát. 997-ben az dőlt el, hogy a dinasztia melyik ágánál marad meg a főhatalom, és ki vezeti át Magyarországot az új évezredbe. A rockopera (vagy inkább annak egynémely értelmezése) egyfajta szabadságszimbólumot lát bele az alakjába, de ez így téves.

És téves az ellenkező értelmezése is, a pogány nemzetvesztő Koppány képzet is megalapozatlan, hiszen

igazolhatatlan az a tétel, hogy Koppány győzelme mindenképpen a magyar állam és a magyar nép megsemmisüléséhez vezetett volna.

Logikai lehetőségként fennállt az is, hogy ő, vagy egy feltehető leszármazottja politikai és/vagy hitbeli megfontolásból felveszi a kereszténységet. István katolikus királysága szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele volt az ország fennmaradásának: az 1030-ban bekövetkezett német támadást is fegyverrel kellett kivédeni. Mindezek láttán

búcsút kell vennünk a pogány rendet, vallást és szabadságot megőrző Koppány álmítoszától, mert önmaga ellen cselekedett volna az, aki a keresztség nyílt elutasításával beavatkozási alapot tálal a térítő-hódító birodalmak elé.

Távlatos szándékairól semmit sem tudunk meg a forrásainkból. Államférfiúi képességeinek bizonyítására nem adott lehetőséget a történelem. Istvánnak igen, Koppánynak nem. A megismerhetetlen Árpád-házi nagyúr és a magyar államiság zsinórmértékévé vált szent király ellentétét a Somogyban meghúzódó népi emlékezet oldotta fel, Magyar Zoltán néprajzkutató gyűjtéséből idézek: „lényegében mind a kettő egy abszolút böcsületes embör volt. Az egyik, mert lépést tartott a korral, a másik meg azért volt böcsületes, mert tudott ragaszkodni múltjához, és abban látta a legszebbet, a legjobbat… Lehet, hogy István király jó vezér vót, jó király vót, jó körösztény vót, de Koppány is igaz embör vót.”

– Koppánynak tehát van népi emlékezete?

– Ahhoz képest, hogy egyesek szerint nem létezett, nagyon is erőteljes folklórhagyománya van. Márpedig történeti mondáink nem szoktak nemlétező személyek köré szövődni. Érdekes, hogy késő-középkori egyházi szerzőink, mint Laskai Osvát és a Karthauzi Névtelen máris egy fontos többletinformációval szolgálnak a Képes Krónikához képest, amennyiben Koppányt nemcsak Somogy, de Zala uraként is említik. A kérdés további megválaszolására viszont nem én vagyok illetékes, hanem az említett Magyar Zoltán néprajzkutató (HUN REN BTK Néprajzi Intézet – MKI László Gyula Kutatóközpont és Archívum), történeti mondáink legavatottabb szakértője. Magyar Zoltán 2020-ban az e tárgyra vonatkozó kutatásait önálló monográfiában publikálta. A „Hős vagy lázadó? Koppány alakja a folklórban és a kultúrtörténetben” című könyve a világhálón keresztül is szabadon hozzáférhető.