Jedlik Ányos, a tudományok varázslója
Reformkori feltalálónak köszönhetjük a fröccsöt
Rendíthetetlen hit Istenben, a tudomány végtelen tisztelete, a tanítás iránti elhivatottság, zárkózottság, melegszívűség, jótékonyságra való hajlam és önzetlen hazaszeretet. E szavakkal jellemezte temetési búcsúbeszédében Eötvös Loránd, az MTA elnöke Jedlik Ányost, a reformkor egyik legsokoldalúbb feltalálóját.
Az első villanymotor („villamdelejes forgony”) megalkotása, a dinamóelv első leírása, a villanyvilágítás tökéletesítése és a szódavíz gyártása. Mások mellett ezek a találmányok köthetők az 1800. január 11-én született természettudós, tanár és bencés szerzetes, Jedlik Ányos (a keresztségben Jedlik István) személyéhez.
A természettudományok mellett a bölcsészet terén is jeleskedett, hiszen a matematika és fizika szakos diploma mellett filozófiából és történelemből is szigorlatozott.
Ráadásul a magyar nyelvű közoktatás bevezetését követően, 1844 után Kazinczy Ferencnek, a nyelvújítás vezéralakjának és Czuczor Gergely nyelvtudósnak az unszolására részt vett abban a munkában is, amely főként a középiskolai oktatás számára kezdte el megalkotni a magyar tudományos műnyelv szakszavait az addig uralkodó latin helyett.
Az 1858-ban megjelent Német-magyar tudományos műszótárban – számos új, máig használatos kifejezés megalkotásával – ő írta a fizikai, kémiai és mechanikai részt.
1848-49-ben nemzetőrként szolgált, nem véletlen, hogy a forradalom és szabadságharc leverését követően nehezen találta a helyét.
Egyre visszavonultabban élt, leginkább találmányaival és elméleti munkáival foglalkozott.

Bár a Jedlik által 1827-28-ban elkészített villanymotor működési elvén alapuló elektromos gépek gyakorlati hasznosítására csak évekkel később került sor, a magyar természettudós voltaképpen már az 1820-as években megalkotta a későbbi villanyárammal hajtott mozdonyok, illetve elektromos autók üzemeltetésének koncepcióját.
Ugyanakkor ebben az időszakban „savanyúvízi készüléket”, vagyis szódavíz előállítására képes gépet is létrehozott rendtársai nagy örömére, akik nem vetették meg a borból és szénsavas vízből előállított fröccsöt. Voltaképpen az első hazai szikvízüzem is Jedlik tervei alapján épült fel.

A szódavízről a következőket mondta: „…pohárba töltetvén szüntelen szénsav buborékokat hány, még a szénsav nagyobb része el nem röpül; legjobb tehát a poharat azonnal, hogy megtöltetett, ki is üríteni, különben a víz sokat vesztene kellemes csípősségébül.”
A szódavíz és a bor szerencsés találkozása nyomán született fröccs tulajdonképpen Jedlik savanyúvízi készüléke és Vörösmarty névadása nyomán vált nemzeti itallá.
A legenda szerint a bencés szerzetes 1842-ben Fáy András fóti pincéjében egy szüreti összejövetel alkalmával mutatta be barátainak, köztük a magyar romantikus líra egyik legjelesebb képviselőjének a borhoz kevert szódát, amelyet Vörösmarty javaslatára a német „spritzer” helyett a magyarosabb hangzású „fröccsre” kereszteltek.
Állítólag ekkor született Vörösmartynak a Fóti dal című verse is, amelyben így ír a hűsítő nedűről:
„Fölfelé megy borban a gyöngy;/Jól teszi./Tőle senki e jogát el/Nem veszi.”
Az ital 2013 óta hungarikum.
