Bizonyára minden olvasó ismeri a Loch Nessi-szörny meséjét, a különböző jeti-félék ijesztő külsejéről és hatalmas lábnyomairól szóló történeteket, a vérmedvékkel vagy vérfarkasokkal való találkozásokról szóló elbeszéléseket. A történetek egy részének valós alapja is van, ám az emberi fantázia és félelem kicifrázza a valóságot. Tovább fokozza a titokzatosságot a napjainkban oly kedvelt thrillerek, például a hatalmas cápákról szóló mesék, őserdőkben élő vademberek félelmetes szertartásai, emberevő törzsek vadászatai, nem szólva a még élő vagy klónozással föltámasztott dinoszauruszok jó- vagy rosszindulatú fajairól.

Mindezek ellenére ma is előfordul, hogy olyan lények kerülnek az emberek látókörébe, amelyekről addig nem tudtak. Ilyen szempontból a tengerek mélye szolgálhat meglepetéssel, mert a hatalmas víznyomás okán meg sem közelítik a kutató tengeralattjárók a nagy mélységeket. Az is előfordul, hogy olyan helyen bukkannak egy-egy állatra, amelyik azon a területen nem honos.

A közelmúltban például az olasz Capraia-szigetnél négy méterre becsült fehér cápát látott egy tudósokból álló társaság. Bár az is lehet, hogy Korzika és a toszkánai Capraia-sziget között egy rövid uszonyú makókacápát láttak, mindenesetre, a turisták száma megcsappant a hírre. Az állatot sikerült lefotózni és videóra venni, vagyis nem mese volt, csak ritka eset; azóta már messze úszhat a félelmetes ragadozó.

Óriási érdeklődés kísér egy, az Amazonas dzsungelében lencsevégre kapott eddig ismeretlen törzset. Egy műhold képei alapján emberi élet jeleit vélték fölfedezni a dzsungelben, ezért kutatókat küldtek a helyszínre. A műhold a brazil–perui határ közelében fényképezett le egy olyan területet, ahol kezdetleges mezőgazdálkodás folyik a kiirtott erdő közepében. Többnapos kutatás után nádtetős házakra is találtak. Az indiánok három kunyhóból álló településen 21-en élnek, gyermekek, nők, fiatalok vegyesen. Valóban földműveléssel foglalkoznak, mogyorót, banánt és kukoricát termesztenek a tisztáson. Több nap után vályogkunyhóra leltek a dzsungel mélyén, ahol egy csoportnyi bennszülöttel is összeakadtak. A csupán mintegy 200 tagot számláló törzsről eddig nem született hivatalos bejegyzés, így biztosra vehető, hogy új, a civilizációtól távoli népcsoportot fedeztek föl.

Az indiánok a fölöttük elszálló repülőt íjaikkal fenyegették, sőt lőttek is rá. Testüket urucum festékkel vörösre festik. A brazil kormány azért fotóztatta le a törzset, hogy bizonyítsák létezésüket. Szeretnék megóvni őket és lakóhelyüket. Az Amazonas esőerdeiben jelenleg is számos indián törzs él, állítják környezetvédők és antropológusok abban a vitában, amelyet a terület hasznosításáról folytatnak. A perui kormány ugyanis igyekszik kőolaj- és földgázkitermelő cégeket csalogatni a Limától 900 kilométerre elterülő, esőerdővel borított területre. 2006-ban az amazonasi esőerdők 70 százalékát fölosztották az olajcégek között, és 2007-ben újabb 9 millió hektárra írtak ki pályázatot az Amazonas Watch nevű szervezet jelentése szerint.

Nem csak az ismeretlen civilizációk érdekében védik az esőerdőt az ökológusok, de a „Föld tüdeje” néven emlegetett, hatalmas zöld tömeggel rendelkező őserdők képesek – legalább is eddig képesek voltak – elnyelni azt a szén-dioxid-mennyiséget, amit az emberek és az állatok kilehelnek, illetve az ipari tevékenység a légkörbe juttat, főleg a fogyasztói társadalmak révén. Ezért nem is akarnak megegyezni a nagyhatalmak a szén-dioxid kibocsátását illetően, így a globális fölmelegedés mértékének előidézői és fenntartói. Ha az esőerdőt kiirtják, a Föld légköre élhetetlenné válhat.

Az Amazonas-medence területén megközelítőleg 22 millió ember él: őslakos indiánok és telepesek. A medence benépesedése 12 ezer évvel ezelőtt kezdődött, amikor a mai indiánok leszármazottai Ázsiából kiindulva Észak-Amerikán keresztül elérték Dél-Amerikát. Akkor is lakott volt a terület, amikor az európaiak a XVI. században fölfedezték; sajnos sok információ elveszett az utókor számára az itt élő civilizációkról, mivel az indiánok 90 százalékát megölték.

A világ körülbelül 100 olyan törzse közül, amelyek még nem kerültek kapcsolatba civilizációval, több mint ötven Brazíliában és Peruban él. Számos gyarapodó törzset a fakitermelés és a kőolaj kitermelése fenyeget. Gyakran kiirtják őket, vagy egy kisebb élettéren a törzsek keverednek egymással. Élőhelyeik elvesztése mellett ősi, eredeti szokásaikat is elvesztik és más törzsek hagyományaival hígítják. Nagy veszélyt jelent rájuk az új betegségek sokasága, mert ha először találkoznak bármilyen más fertőzéssel, az a halálukat jelentheti; akár egy nátha is. Ezért a kutatók igyekeznek elkerülni a kis, izoláltan élő törzsekkel a kontaktust. Így ruhákat sem visznek nekik, vagy olyan ételeket, italokat, amelyek veszedelmesek számukra, mert szervezetük nem alkalmazkodott azokhoz. Számos lesújtó példát tudunk a múltból, például az alkohol hatásáról.

Máig azok a törzsek maradtak meg, amelyek az Amazonas folyótól távolabb éltek, ahová az európai emberek nem mertek behatolni. Élelmük nagy részét vadászattal és halászattal szerzik, de őseiktől ismerik a dzsungel értékeit is: a tiriyo indiánok például több mint 300 vadon élő növény gyógyhatásáról tudnak. Az amazóniai indiánok népessége mára 100 ezer körülire apadt, de még így is 150 különböző nyelvet beszélnek. Nagy részük Brazíliában a Nemzeti Indián Alapítvány védelme alatt áll.

Mi lesz a sorsa a most fölfedezett indián törzsnek? A legjobb lenne számukra, ha békén hagynák őket lakóhelyükön. Mivel a képeken egészségesnek látszanak, nem kell erőszakkal „civilizálni” őket. A felfedezés bizonyítja, hogy már időszámításunk kezdetekor fejlett közösségeik léteztek. Ez ellentmond annak a sokat hangoztatott dogmának, hogy ezen a területen nem létezhetett nagyobb közösség, mert a talaj nem elég tápdús a mezőgazdasági műveléshez és egy lélekszámban nagyobb társadalom élelmezéséhez.

A műholdas képek segítségével Brazíliában, a talajon különös minták százaira bukkantak az elmúlt évben. A földbe vésett körök, négyzetek és vonalak eddig rejtve maradtak a kutatók elől a sűrű erdő és a mezőgazdasági művelés miatt. Műholdak segítségével megfejtették, hogy az ábrák többsége épületek alapja és egy korai úthálózat része. Egyelőre nem tudják, hogy kik emelték ezeket az épületeket, és milyen célból. Mivel a terület két különböző részén a romok és a körülöttük található stílusjegyeikben azonosak, valószínűleg egy néphez tartoztak. Az elfelejtett nép legalább 60 ezer lelket számlált, ami az akkori időkben óriási tömeget jelentett. A leletek tanulmányozása folyik, s a kései utódok kis csoportjait igyekeznek megvédeni a fehér ember gátlástalan pénzéhségétől és egyre szaporodó betegségeitől.

Nagy kincs egy ilyen érintetlen népcsoport, amelyik szinte még magán hordja a Teremtő keze nyomát. Tanulhatunk is tőlük, elsősorban a természet szeretetét, a csoport összetartozását, a sokasodást és az élet megbecsülését.

Hankó Ildikó