És akkor valahol előkerül egy apró vagy nagyobbacska csont, egynéhány fog és megváltozik minden, újra kell gombolni a kabátot. Több szakember a maga igazában bízva tetszetős törzsfákat rajzol az emberré válás általa elképzelt folyamatáról, aztán egy újabb lelet feje tetejére állítja az egész elméletet.

Mit tudunk egyáltalán az emberi faj kialakulásáról? Jószerével alig valamit. Kialakulásának helyét eddig Afrikában sejtették, újabban Ázsiát emlegetik. Arról még kevesebb tényszerű adata van a szakembereknek, hogy mikor történt az a nagy változás, hogy egyfajta több millió éves főemlőstől egyszer csak elindult egy olyan leszármazási vonal, amely az értelmes emberig meg sem állt. Nehezíti a kutatást, hogy a leletek száma is kevés, megtartási állapotuk sem valami jó. Az egész ősállattant és ősembertant átszövi a szerencse. Mert azt, hogy mikor és hol találnak perdöntő bizonyítékot, olyan ritka, mint a lottófőnyeremény. Természetesen anyagi forrás is szükségeltetik az ásatásokhoz és az is közismert, hogy ott találnak sok leletet, ahol nagyobb a befektetés és többet ásnak. Példa erre a kelet-afrikai lelet-dömping, ahol nagypénzű amerikaiak dolgoztatnak Kenyában, Tanzániában, Etiópiában, évente szinte kötelezően találnak leleteket, mert ha nincs lelet, nincs pénz. Így érthető, hogy a szakemberek azt az elméletet vallják, amely a meglevő leletek alapján logikusnak tűnik. Különösen „termékeny” volt a Leakey család, akik a National Geographical Society pénzén tárták föl Afrikában a legértékesebb leleteket (Olduway Gorge-ban).

Nem mindenki vette jó néven, hogy egyszer csak egy európai ország területén valóságos kincsesbányára találtak geológusok. Rudabánya azóta a világ leggazdagabb lelőhelye lett, ami a földtörténeti harmadkorának miocén időszaki leletekét illeti. Ebben az időszakban, mintegy 10 millió évvel ezelőtt Rudabányán trópusi-szubtrópusi éghajlat uralkodott mocsári ciprus erdőkkel, dús növényzettel, párás, nedves klímával. A leletek egy viszonylag kis területről származnak, alig éri el a 18×20 méteres területet. Az ásatást vezető Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet főigazgatója szerint ez a terület valaha mély, szurdokszerű völgy volt, egy mocsár, ahová a trópusi esők nagy vízhozama belemosta az elpusztult állatok tetemeit.

Itt fölhalmozódtak, rétegenként újabb és újabb állatokból, növényekből álló ökoszisztémát őrizve meg a jövőnek. A lelőhely úgy működött, mint egy csapda. Ez igencsak ritka eset és valóban nem pénzen, hanem a szerencsén és a jó szemű szakembereken múlott a megtalálása.

Az ősállatokkal a biológia tudományán belül paleontológusok foglalkoznak, de mivel különösen nagy jelentősége van a földtani rétegeknek, az sem árt, ha geológiai ismeretei is vannak a lelőhelyekkel foglalkozó kutatóknak. Kordos László mindkét szakterületen otthonosan mozog, így avatott kezekben került a rudabányai kincsesbánya. Eddig mintegy 250 lelet látott napvilágot, köztük világszenzációnak számító darabokkal. Az ásatások 1961 óta folynak, váltakozó szerencsével, de lelet nélkül még nem fejeztek be ásatási szezont.

Alapos elemzés szükséges ahhoz, hogy pontosan meghatározhassák a kérdéses állat testalkatát, fejlettségét, mozgását stb. Önmagukban a puszta csontok ehhez nem elegendőek, ismerni kell azt a környezetet, amelyben az állat élt. Rudabányán – mint említettük – trópusi erdőkben éltek, velük együtt a csontmaradványok meghatározása szerint még legalább százféle gerinces állat élt. Köztük nagy termetűek is, például a gumósfogú őselefánt és orrszarvú. De háromujjú őslovak, disznófélék csontjai is szép számban kerültek elő.

A földtörténeti korok közül 10 millió évvel ezelőtt még a miocén időszak tartott. Ekkor kezdődik meg a Vörös-tenger és az Adeni-öböl kinyílása. Itt alakul ki az a törésrendszer (rift), amely a libanoni Orontesz-ároktól és Szíriától a Kelet-afrikai árkos törésrendszerig nyúlik. Ezek a kéregváltozások azért fontosak, mert eleve megszabják az állatok (és az emberfélék) lehetséges vonulási útvonalát.

A miocén a földtörténeti harmadidőszak (tertier) része, ekkor alakul ki a Pannon-belsőtó és a Mátra vulkánjainak működése is erre az időszakra esik; mintegy 5-24 millió évet ölel föl.

Miért olyan különleges és egyedülálló a rudabányai lelőhely? Azért, mert itt találták meg azokat a leleteket, amelyek kapcsolódási pontot jelentenek a korai főemlősöktől az emberré válás felé vezető utak felé. A 10 millió évvel ezelőtti időszakban Rudabányán két ősmajomfaj maradványaira találtak: a Rudapithecus hungaricusra és az Anapithecus hernyákira. (Az elnevezés Hernyák Gábor nevét örökíti meg, aki állandóan figyeli a lelőhelyet, geológus képzettséggel). Jelentőségük azért szenzációs, mert a Rudapithecusból 8-6 millió évvel ezelőtt kialakulhatott az emberhez és a csimpánzhoz, valamint a gorillához, és az Anapithecus hernyáki felé vezető leszármazási vonal.

A Rudapithecus hungaricusnak 1967-ben Kretzói Miklós professzor adott a nevet, akkor került elő egy állkapocstöredék. Az utóbbi lelet vizsgálatából azt a következtetést vonta le, hogy az emberré válás következő állomását Ázsiában kell keresni.

Megállapítása nagy zavart okozott a paleoantropológusok körében, mert addig a legtöbben az „afrikai bölcsőre” esküdtek, sőt, még ma is. Így a Rudapithecus megtalálása után, a ’60-as, ’70-es években Afrikából sokan Pakisztánba és Indiába tették át székhelyüket, és ott kutattak tovább. Kretzói professzor a lelet feldolgozása közben egy dologban tévedett, ugyanis a Rudapithecus térdizületét tévesen azonosította, így azt feltételezte, hogy a „Rudi” felegyenesedve járt. A Rudapithecust a rudabányai vasércbánya 10 millió éves lignites agyagos üledékében találták. Két évvel később egy másik állkapocsdarab is előkerült ugyanezen a területen. Újabb szenzáció 1985-ben érte a kutatókat, amikor egy újabb Rudapithecus koponyatöredéket találtak. A világon akkor két hasonló leletet őriztek, egyet Kínában és egyet Kelet-Afrikában.

Az utóbbi lelet úgy felcsigázta a szakemberek fantáziáját, hogy 1992 és 1994 között Amerika, Kanada és Ausztrália legjobb paleontológusai kutattak Rudabányán. Számos értékes maradvány került napvilágra, de a Rudi-leletek maradtak a csúcson.

Az idei ásatási időszak július 15-én kezdődött és augusztus 1-jén ért véget. A feltárást Kordos László professzor és David Begun, az University of Toronto antropológus professzora irányította. A szerencse, no meg a szaktudás az ásatók mellé szegődött, mert az idén újabb 25 emberszabású majomlelet került ásó- és ecsetvégre. A legfontosabb közülük egy Rudapithecus kézcsontjainak előkerülése, mivel a koponya és a kéz maradványai mondanak talán a legtöbbet egy főemlősről.

A kéztőt alkotó hét csontocska közül éppen azt találták meg, amelyik kettő össze van forrva, az embernél, a csimpánznál és a gorillánál egyaránt. Kordos László szerint a kézcsont megerősíti azt az elgondolást, hogy az Afrikában kialakult ember, valamint a csimpánz és a gorilla közös őse Európában élt. Ugyancsak nagy szenzáció, hogy rátaláltak a kutatók az Anapithecus majom 2008-ban fölfedezett, felső állcsontjához tartozó állkapocsra és egy koponyatöredékre.

Az Anapithecus újabban talált töredékeivel rekonstruálni lehet az állat arcát, mert eddig nem tudták elképzelni, hogy milyen lehetett. Eleinte úgy képzelték, hogy megnyúlt, kutyaszerű arca volt, de az idén talált csont alapján valószínűsíthető a megrövidült arc. Az Anapithecus egyébként is egy misztikus állat, nem ismerik eredetét, nem tudják honnan jött.

Lehet, hogy Afrikából, de akár Ázsiából is vándorolhatott Európába, majd később kihalhattak. Anapithecus máshonnan is előkerült Európában, de Rudabányáról 70-80 leletet őriznek. Az idei maradvány egy hím állattól származik, mivel azoknak nagyobb a szemfoga, mint a nőstényeknek.

Az Anapithecus hernyáki fákon élt, lehetséges, hogy éjszakai életmódot folytatott, mert igen nagy szemei voltak. Táplálékuk puha növényi részekből és gyümölcsökből állt, amire fogazata utal. Négy lábon mozogtak, 21-25 kg-ot nyomtak, farkuk valószínűleg nem volt, mert emberszabású majomnak tarják, azoknak pedig nincs farkuk.

A rudabányai „csapdában” talált majmok koponyáinak száma megelőzi Afrikát és Eurázsiát: a világon őrzött 12 koponyaleletből 5 Rudabányán került elő. Ilyen bőséges egyedszám alapján az elméletek megalkotása is tényszerűbb. Eszerint az emberszabásúak több mint 10 millió évvel ezelőtt hagyták el Afrikát, aztán itt, Európában továbbfejlődtek, majd visszavándoroltak Afrikába, és ott zajlott le ténylegesen az emberré válás folyamata.

Ott alakult ki a csimpánz és a gorilla felé vezető fejlődési vonal is. Ugyancsak idei szenzáció, hogy Mianmar (Burma) területéről előkerült új lelet alapján – Ganlenugacanina nevet kapta – az emberek, a majmok és az emberszabású majmok közös őse Ázsiában alakult ki.

Hankó Ildikó