Fotó: Wikimedia Commons
Hirdetés

1848. július 27-én született Budán. Apja báró Eötvös József író, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. 1865-ben a pesti egyetem jogi karára iratkozott be, de közben Petzval Ottónál matematikát és fizikát tanult, s Than Károly kémiai laboratóriumában is dolgozott. 1867-ben felhagyott a joggal, s a heidelbergi egyetemen elkezdte természettudományos tanulmányait.

1870-ben színjeles eredménnyel doktorált, a következő évtől a pesti egyetemen a fizika magántanára, majd rendes tanára volt, huszonöt évesen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1883-ban pedig rendes tagja lett. 1878-ban – Jedlik Ányos utódaként – a kísérleti fizikai tanszék vezetője, majd a Fizikai Intézet első igazgatója lett. 1891-92-ben a pesti egyetem rektora, 1889-1905 között a MTA elnöke volt. 1894-95-ben vallás- és közoktatási miniszterként négyszáz új népiskolát hozott létre, és nagymértékben emelte a tanítók jutalmazására szánt összeget. 1875-ben megnősült, majd három leánygyermeke született.

Az 1870-es és 1880-as években a kapillaritást vizsgálta. Kidolgozta a róla elnevezett reflexiós módszert a felületi feszültség mérésére. Felismerte a folyadékok különböző hőfokon mért felületi feszültsége és a molekulasúly közötti összefüggést, amelyet Eötvös-törvénynek neveznek.

Nevét a Föld gravitációs terének 1888-ban megkezdett vizsgálata tette világhírűvé. A gravitációs térerősség változásainak mérésére szerkesztette meg világhírű torziós ingáját, mely Cavendish és Coulomb eszközeinek továbbfejlesztett és hasznosítható változata. A műszer voltaképpen egy fémszálra felfüggesztett vízszintes mérlegkar, egyik végén egy rögzített súllyal, a másikon egy húsz centiméter hosszú fémszálon lógó másik súllyal. A föld alatti tömegek az alsó súlyt maguk felé húzzák, eközben a felső, mérlegkart felfüggesztő fémszál megcsavarodik. A csavarodás mértéke arányos a nehézségi erő változásával.

Első méréseit az egyetem épületében és pestlőrinci villájának kertjében végezte. A horizontális variométernek elnevezett műszert – későbbi nevén Eötvös-inga – a Magyar Tudományos Akadémián 1890 januárjában mutatta be, majd 1891-ben a Vas vármegyei, szabályos csonkakúp alakú Sághegyen próbálta ki találmányát. Kiszámította a hegy tömegét és annak gravitációs hatását, és műszerével ellenőrizte a számítást. A zavartalan környezet biztosítására két télen a Balaton jegén folyatta méréseit, ezúttal a tihanyi hegy hatását sikerült kimutatnia.

Ingaméréseiről és a mérésekből levezetett számításairól, azok értelmezéséről több alkalommal beszámolt mind az Akadémián, mind nemzetközi fórumokon. 1900-ban a párizsi fizikai kongresszuson is tartott előadást, és a párizsi világkiállításon bemutatta az ingát, amely nagydíjat nyert. A legátfogóbb részletes ismertetésre a Nemzetközi Földmérési Szövetség Budapesten tartott kongresszusán került sor 1906-ban. E tanácskozáson hangzott el az a javaslat is, melynek nyomán a magyar kormány támogatásával létrejött az Eötvösről elnevezett Geofizikai Intézet.

Módszerét földalatti alakulatok: gyűrődések, felboltozódások, hegységrögök kimutatására használta. Az ingával az első sikeres olajkutató méréseket 1915-ben végezték a morvaországi Egbell környékén, ezzel kezdődött a nyersanyagkutató fizika, amelynek fő műszere két évtizeden át Eötvös ingája volt. Találmányát nem szabadalmaztatta: azt akarta, hogy az emberiség közkincsévé váljon. Európa, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika kutatási területein az 1930-as évek közepéig, tehát csaknem két évtizeden át az Eötvös-féle torziós inga az olajkutatás versenytárs nélküli eszköze volt. A már életében róla elnevezett torziós ingát alkalmazták többek között a texasi, a venezuelai és a közel-keleti olajterületek feltárásánál is.

Az eszköz tökéletesített változata lehetővé tette a gravitációs állandó pontosabb meghatározását is. 1908-ban Pekár Dezsővel és Fekete Jenővel együtt 0,00000002 relatív pontossággal igazolta, hogy a gravitációs erő független a tömeg anyagi minőségétől. E tény később fontos szerepet játszott Einstein általános relativitáselméletében. Máig ez a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítménye, e méréssel Eötvösék elnyerték a göttingeni egyetem Benecke-díját.

Vizsgálatait a földmágnességre is kiterjesztette, és e méréseihez is műszereket szerkesztett. „Vizsgálatok a gravitatio és a mágnesség köréből” című munkájával 1896-ban elnyerte az MTA nagyjutalmát. Az akadémia 1913-ban felterjesztette őt Nobel-díjra, idehaza Ferenc József-renddel, Franciaországban Becsületrenddel tüntették ki.

Eötvös 1891-ben kezdeményezte a Mathematikai és Physikai Társulat megalakítását, melynek elnöke lett. 1895-ben a nehéz anyagi helyzetű, de tehetséges hallgatók felkarolására létrehozta az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot, amelynek első kurátora volt. Részt vett a turistamozgalomban, az 1888-ban alakult Magyar Kárpát Egyesület első elnöke lett, több alpesi csúcsot elsőként mászott meg.

A tehetség és a munka volt az a két mérce, melynek alapján képet alkotott kortársairól. Emberi jellemvonásai közül kiemelkedő volt szerénysége, egyszerűsége, közvetlensége és jószívűsége. 1919-ben, hetvenéves korában hunyt el Budapesten. Halálakor – Einstein szavaival – „a fizika egyik fejedelme szállt sírba”.

Halála után tanítványai továbbfejlesztették műszerét; a torziós mérleg utolsó széles körű alkalmazására 1956-58 között Kínában került sor. A gravitációs térerősség (ma már nem használt) egységét róla nevezték el, 1950 óta nevét viseli a budapesti Tudományegyetem. Eötvös Lorándot a tudománytörténet a legjelentősebb fizikusok között tartja számon.