„Ittenjáró embertársam ha erényes kebeled,

Akkor nyíljon neked kapunk s légyen Isten te veled.”

(1847. év június 19-i csíkverebesi bevéset a nagy gerendán)

A néphagyomány szerint a székelyek a magyarság legkeletibb európai ága, Attila hunjainak leszármazottai. Tény, hogy az egyre újabb és modernebb módszerekkel dolgozó antropológia, régészet, néprajz, nyelvészet, történettudomány arra utal, hogy a székelyek valóban a magyarság magyarság legkeletibb testvérei. Különösen sokat mond erről a csángóság kutatása, akiket ha nem „felejtenek el” az évtizedek óta politikailag irányított kutatók, akkor a bizonyosság szintjén átláthatjuk örökségüket. Bár lakhelyük a Kárpátok koszorúin belül van, ahol nemcsak fa, hanem kő is korlátlanul áll rendelkezésükre, mégis fából építkeznek, akárcsak hajdan a hunok. Kőház építése ma sem kapott lábra, pedig egyre kevesebb lett a fa; inkább csak a nyugati szászokkal érintkező széleken hódított a kőház.

Miért nincsenek mégsem nagyon régi faházak a Székelyföldön? A magyarázat egyszerű: a fa nem sokáig áll ellen az időjárás viszontagságainak, korhadó és főleg éghető voltánál fogva a XIX. századnál régebbi emlékünk alig van. Némi eligazítást ad ezen a téren Priszkosz rétor írása a szkíta Attila király palotájáról: „És miután átkeltünk néhány folyón, egy igen nagy helységbe érkeztünk; ebben volt Attilának palotája, amelyről azt mondták, hogy minden más háznál fényesebb. Ez a ház a fákból (gerendákból) és számára gyalult deszkákból (falapokból) volt összeillesztve és fakerítéssel körülvéve, nem biztonságul, hanem csak díszül…

Amíg mi így beszélgettünk, a házbeliek közül hozzánk jött egy ember és kinyitotta a kerítés kapuit… Attila udvarára tehát nagy kapu vezetett, melynek szárnyvonalai befelé nyíltak s nem kifelé, mint a görögöké…”

Priszkosz rétor nem hallomás alapján írta le, hogy milyen volt a hunok palotája, hanem személyesen tapasztalta meg. Bizonyíték az állítása igazára, hogy különbséget tett a hunok és a görögök kapuja között. A hunok kapuja befogadóan befelé nyílik meg a vendég előtt…

Mit nevezünk székelykapunak? Ha az utcaajtót és a nagykaput közös szemöldökgerenda fogja össze, a szénásszekerekhez mért nagyságúvá emelkedik és közös tetővel látják el, azt nevezik nagykapunak vagy székely kapunak. A kiskaput ugyanolyan magasságúra emelik, így annak mérete nem változik. A kis- és nagykapu a belső udvarteret választja el az utcától. A kiskapu felett megmaradó felület kiválóan alkalmas díszítésre. A fedeles nagykapuk szinte egész Erdélyben elterjedtek voltak.

Székelyföldön oszlopokat vagy más néven zábékat, kapubálványokat ásnak a földbe, és ezek adják a kapu keretét. Ez foglalja magába a kiskapu és a szekérbejárat testét. A felső, keresztben futó fedél galambdúcként („galambbúgként”) szolgál. Gondos és pontos leírást ad mindezekről Gazdag Anikó. Tartóelemeit, a kapubálványokat minél tartósabb fából készítették, hogy ellenálló legyen az időnek. A faanyag így is könnyen lesz az időjárás martaléka, így csak néhány száz évig maradnak meg a kapuk. Mégis valószínű, hogy a székelyek ősidők óta ilyen udvari bejáratokat készítettek. A díszítőművészet is a vérükben van, így az üres felületeken kiélvezhették eleinte faragó-, később festő tálentumukat.

A székely kapu magán viseli a belső-ázsiai bambuszépítészet örökségét, ami hengeres formákban kifejeződő keleti hagyomány. Az idő múlásával más díszítőelemeket is fölhasználtak, elsősorban középkori és reneszánsz motívumokat; előbbiek a gerendák vésett mintáiban, utóbbiak a trigliff-sorokban érhetők tetten. A kazetták olaszos jellegűek, a deszkák fűrészelt kivágásai barokk stílust hordoznak, ugyanakkor az egész nagykapu ősi, keleti összhatást mutat.

Kezdetben a székely kapukat csak faragták, de a XVIII. századtól feltűnnek az első festett díszítések is. Csak a díszt festették ki, a maradék felület a maga természetes színében maradt. Különösen színesek a Székelyudvarhely környéki nagykapuk. A felkúszó indák színe mindig sötétvörös, az indán ülő hármas levelek többnyire kékek, néha zöldek, rendesen fehér pettyekkel tarkítva. A rozmaringok zöldek. Ezt a négy színt találjuk a kapukon, sárga vagy lila sohasem fordul elő. A mongol kolostorok tetőperemeinek síkján lévő domború cserépsorhoz és a sor végén lévő fehér pikkelysorhoz hasonló díszítőelem látható a galambház alatti gerendán, vagy a nagy- és kiskapu boltívén.

A székely kapukban a polgárosodás előrehaladtával méretváltozások következtek be, amennyiben a városiasodással az udvarokat magasabb kerítéssel, esetleg kőből építettel is elválasztották az utcától, hogy ne lehessen belátni az udvarba. A kapuk osztályozásánál elsősorban a díszítésre kell figyelni, mivel sok esetben ott találnak nagy változatosságot. Például az udvarhelyvidéki kapuk indás, hármas levelű stilizált díszétől nagyon elüt a csíki lóherés és pálmás kapu. A legrégebbi darabok pedig mindkettőtől különböznek.

A székely kapuk osztályozása tehát a díszítések szerint történik.

1. A kiskapu fölötti tér egészen betöltött, meg nem szakított és át nem tört síkfelületű, vagy tele van lapos reliefdíszítéssel, néha címerrel és jelvénnyel.

2. A többnyire régebbi kapuk csoportja, ahol a kiskapu fölötti tér egy nagy vagy több kis kerek ablakkal van áttörve, a díszek faés bőrkivágás, csipkézés és szíjfonatok utánzatai.

3. A rácsos ablakú kapuk csoportja, amelyeket Csíkban ismerhetünk meg.

4. Eltekintve a kapuk ablakaitól, főleg naturalisztikus színekkel tűnik ki a negyedik csoport. Utóbbiak újabb keletűek és főleg székely vidékeken fordulnak elő; leginkább a festett bútorok díszeire emlékeztetnek. Valószínű, hogy ezeken a vidékeken a kapuács és faragó szerepét az asztalos vette át.

Honnan eredeztethető a székely kapu ornamentikája? Egyrészt Kínából (sárkánydíszes gerendák), másrészt a belső-ázsiai népek hiedelemvilágából (Nap- és Hold-motívumokkal való díszítés). A székely kapuról vagy fedeles kapuról teljesen tévesen ír a Magyar Néprajzi Lexikon (II./89): „A székely kapu a középkorba gyökerező európai hagyomány, sokféle XVI–XVII. századi képzőművészeti ábrázolása ismert… Ezeknek nincsen kapcsolatuk a magyar emlékanyaggal… Hazánkban a XVII. század óta ismeretesek. Amagyar és szomszéd népi alakváltozásokat kisebb mértékben csekély szerkezeti változatok… vagy az alkalmazott motívumok különböztetik meg…”

Ezzel szemben a valóság az, hogy az úgynevezett székely kapuk elterjedése meghatározott útvonalon, kizárólag Peking és a Kárpát-medence vonala mentén kísérhető végig egy ezer kilométeres sávon; ettől sem északra, sem délre nem fordult elő, és ma sem található.

Nem vitatható a tudatos megtévesztés, a szándékos terelés a finnugor származtatás felé. Sajátos módon a székely kapu állításának szokását Nyugat-Európa nem vette át. A székely kapuk változataival és elterjedésével többek között a már elhunyt Györffy Dezső foglalkozott kiadatlan írásaiban.

Ha a közös jellegbélyegek alapján a néprajzi kaputípusok fejlődésének legősibb forrásait keressük, azok rokonbélyegeit a Kelet-Ázsiában kezdődő és a Kárpát-medence nyugati táján végződő ősi útvonalat követve jutunk a forráshoz; Belső-Ázsián, Közép-Ázsián és a Kaukázus északi előterén át vezet ez az út.

Mivel a sajátos kínai építészet ma is követi és tükrözi a bambuszépítészet szerkezetét és formáját, az erdélyi – említett – hengeres formák a keleti hagyományt tükrözik.

Más hasonlóságot is találunk: például az óriási pekingi városkapun ott van a székely kapura is jellemző ferde támasztóoszlop, a végén rögzítő cövekkel, vagy mindkét kapu oszlopának tövében hasáb alakú, pántokkal erősített törpepillér – mint rögzítő. A nádudvari vagy Békés megyei kiskapuk tetejét páros sárkány vagy sárkánykígyó díszíti. A Sárkányt védő kultusz Kelet-Ázsiából kiinduló kultúrhatás. Sárkány szavunk török eredetű – bár „ősi magyar” szónak mondják –, azaz Belső-Ázsiából kiinduló török népektől vettük át, akik kínai kultúrhatás alatt állottak. A sárkány a magyar népmesékben a bejáratokat, a vár- vagy palotakapukat védő kultikus lény. Később a kapukon az orombábuk helyére buzgó keresztény vidékeken Jézus keresztjét helyezték. A legnagyobb meglepetés akkor érte a magyarok eredetét kutató Kiszely István antropológust, amikor a Bajkál-tó mellett, Burjátiában járva a székely kapukkal megdöbbentő egyezést mutató kapukkal szembesült.

A magyar faragóművészet legszebb és legismertebb alkotásai közé tartoznak a Kárpát-medence több tájegységén elterjedt kis- és nagykapuk. Szép, egyszerűen díszített, letisztult ornamentikájú darabok maradtak fönt a Szatmári és Beregi Tiszaháton, a Nagykunságban, a Sárréten. Kalotaszegen díszesebbek a bejáratok, a két ajtófélfa és a szemöldökfa legtöbbször hímes. Változatos faragás fordul elő a Duna-melléken és a Középső-Tisza-vidék falvaiban.

Legmívesebb a mikaházi ferences kolostor 1673-ban készült fedeles kapuja, melyet a Néprajzi Múzeum őriz. Legrégibb adatnak egy fogarasi udvarház kapuja bizonyult, 1632-ből: „Az utca felől egy öreg deszkás, galambdúcos zsindelyes kapu, mellette egy kis ajtó” – írta Szabó T. Attila.

A feliratokban kedves invitálások jelennek meg, amelyekben igyekeznek megakadályozni a gonosz emberek betérését. Megjelölik a kapuállítás évét és annak a nevét is, aki építtette a bejáratot.

Néhány gyakori felirat: „A bejövőnek szállás, a kimenőnek békesség”; „Áldás a bemenőnek, üdv a kimenőnek”; „Béke a bejövőre, áldás a kimenőre”; csíkverei felirat 1847-ből: „Itten járó embertársam, ha erényes kebeled, akkor nyiljon neked kapunk s legyen Isten te veled. 1847. év. Június 19. Csináltatta György András hív nőjével Fazekas Terézia Asszonnyal.”; „Isten segedelméből állíttatta András Mihály s Nője, Gergé Júliannával 1864.”; „Ha jó szíved, neved e kapun bejöhetsz, De álnokul élvén fel s alá elmehetsz. Építtette Tamás Joseph Hütös Társával Jakab Erzsébetvel. Anno 1832 die 13 Maj.” Nevezetes Farkaslakán Tamási Áron emlékkapusora, amelyek Szervátiusz Jenő és Tibor művészetét dicsérik. A világ legnagyobb székely kapuja a háromszéki világtalálkozóra épült Ditrón, az utat íveli át.

Maglódon a templomhoz vezető útra állíttatott székely kaput Mácsai Rudolf polgár, aki így szeretné megörökíteni a Maglódon töltött hosszú évtizedeket.

Székely faragóművészt hívott a gyönyörű kapu elkészítéséhez. Hosszan lehetne még írni a magyar nemzet ősi hagyományának őrzéséről, de még szebb lenne, ha minden anyaországi magyar ember ellátogatna nemzettársaihoz, betartva a gyakori kapufeliratot: „Jó szívű Barát, bejöhetsz.”