A salzburgi Mozart-koponya hitelessége

Az idén ünnepli a világ Wolfgang Amadeus Mozart, a fiatalon elhunyt zseniális zeneszerző születésének 250. évfordulóját. Szülővárosában, Salzburgban január 15-én nyitották meg a Mozart-infocsarnokot. A Mozart-évet a lángelme születésnapján, január 27-én indították el. Ezzel egyidejűleg a zenetörténészek igyekeztek minden olyan rejtélyt megfejteni, amelyek körüllengik a nagy zeneszerzőt. Újból megvizsgálták a Mozartnak tulajdonított koponyát, amelyet Salzburgban őriztek. Az eredmény: a koponya nem Mozarté.

„Egy nemzet nagyságát az határozza meg, hogy mennyi géniuszt adott a világnak és milyen tiszteletben részesítette őket” – az amerikai Emerson hitvallását nem árt többször átgondolni, mert nagyon igaz. Az osztrákok világhatalomra tettek szert a kultúra terén, hiszen Mozarthoz hasonló tehetség aligha született más csillagzat alatt. Salzburg hosszú évek óta készült a költő születésének 250. évfordulójának méltó megünneplésére; így az egyébként is Mozart-lázban égő várost az idén érdemes fölkeresni. Érthető, hogy erre az alkalomra igyekeztek minden relikviát összegyűjteni, amelyeknek valami közeli kapcsolata volt a zeneszerzővel. A zenetörténészek legnagyobb fájdalmára Mozartnak nem találták meg a sírhelyét, sem a földi maradványait. Ez örök hiányérzetet okozott minden Mozart-rajongónak, hiszen nincsen egy hiteles nyughely, ahová egy szál virágot letehetne a Salzburgba zarándokló turista.

Hogyan történhetett ez meg, hiszen Mozart már saját korában is ünnepelt zeneszerző volt, családtagjai is éltek, így a 35 évesen elhunyt zeneszerző nyughelye lehetett volna akár ismert helyen is. Sokan emlékezhetnek Milos Forman Amadeus című filmjének befejező jelenetére, amikor 1791. december 5-én hajnalban a Bécsben elhunyt zeneóriás tetemét szállító kocsi szakadó esőben a bécsi Szent Márk-temető kapujához ér, majd minden kíséret nélkül elindul végső útjára. Az utolsó métereket magára hagyva tette meg a bécsi kedvenc. Így családja és barátai jószerével azt sem tudták, hogy hova temették.

Ezzel a késői, romantikus felfogással szemben a valóság, hogy nem „elhagyatva”, hanem a kor szokásának és előírásainak megfelelően temették el a zeneszerzőt. December 5-i halála után másnap a Szent István-székesegyház Szent Kereszt-kápolnájában ravatalozták föl és szentelték be. A gyászoló család és a barátok ott rótták le kegyeletüket a korán eltávozott rokon és jó barát előtt. Korabeli szokásnak megfelelően, télen este 6 óra előtt nem volt szabad halottaskocsinak közlekednie az utcán. Ezért csak később, már gyászolók nélkül vitte a kocsi a koporsót a Bécstől keletre fekvő kis helységbe, Szent Márkba (St. Mark). A koporsót szállító halottaskocsit Constanze, az özvegy a temető kapujáig kísérte. Mivel sötét volt – december – és kegyetlen vihar, a temető kápolnájában hagyták a tetemet, és csak másnap, december 7-én reggel temette el Simon Preuschl sírásó és segédje, Joseph Rothmayer. Mozart korában nagyobb sírgödröket ástak, amelyekbe több tetemet is tettek; ez esetben négyet. Külön gödröt csak néhány kiváltságos, előkelő személynek adtak, jó summáért. Mozart zsenialitása akkor még nem volt mindenki előtt nyilvánvaló, rangja pedig nem volt elég magas a külön sírhelyhez. Elmondhatjuk, hogy Mozart a kor szokásainak megfelelő polgári temetésben részesült.

Ezek után meglepő, hogy 1902 óta a salzburgi Mozarteumban őriznek egy állkapocs nélküli koponyát, amelyet Mozarténak tulajdonítanak. Érdekes történet, hogy miként került a koponya az intézmény birtokába.

A sírásó J. Rothmayer jól ismerte azt a helyet, ahová Mozart testét temették. Azt is tudta, hogy a négy tetem közül melyik volt a zeneszerzőé. Ezt később a sírásó fia, Ludwig Rothmayer is megerősítette a bécsi törvényhatóságok előtt. Amikor a Szent Márk-temetőt tíz évvel később rendezték, Rothmayer 1801-ben kiásta a Mozartnak tudott koponyát és átadta utódjának, ő pedig 1842-ben Jakob Hyrtl rézmetszőnek, aki nagy Mozart-rajongó volt. Hyrtl nagy becsben tartotta az ereklyét, még a Schubert Társaság magas ajánlatára sem volt hajlandó megválni tőle. Először 1855-ben próbálták meg azonosítani Mozart sírját.

A Rothmayer-féle koponya Hyrtltől, a rézmetszőtől bátyjához, a neves anatómushoz, Joseph Hyrtlhez került, aki a koponyát egyértelműen Mozartnak tulajdonította. Ő ragasztotta a homlokára azt a cédulát, amely az ereklye származását bizonyítja. A cédulán, amely ma is megvan, a következő szöveg áll: „Jos. Rothmayer, aki jól ismerte Mozart sírhelyét, a temető 1801-es rendezésénél a koponyát megmentette, majd utóda, Jos. Radschopf bátyámnak ajándékozta 1842-ben. Hyrtl.” A koponya későbbi tulajdonosa Salzburg városa lett, majd később a Mozarteumnak adták, ott sokáig a kiállításban tartották.

A salzburgi Mozart Alapítvány készülve a zeneszerző halálának 200 éves megünneplésére, több kutatót felkért a koponya vizsgálatára. Már csak azért is, hogy a Mozart-ábrázolások közül melyik lehet hiteles. Az egyik munkacsoportban Johann Silvassy bécsi professzor és Herbert Kritschert dolgozott: ők az előttük e témával foglalkozókkal értettek egyet, és nem álltak elő újabb bizonyítékokkal a koponya hitelességét illetően. A bűnügyi technikában alkalmazott módszerrel újra alkották az arcot, és véleményük szerint a koponya hiteles. Később, 1998-ban Gottfried Tichy salzburgi anatómus és geológus professzor összegyűjtött 60 Mozart-arcképet és minden testi jellegére vonatkozó írást. Tichy nagyon jó kutatócsoportot szervezett maga mellé. Szerintük a koponya valóban egy 35 év körüli magas homlokú, gracilis, „nőies” alkatú férfié volt. Rekonstruálták a zeneszerző életében lezajlott betegségeket is, már amelyik nyomot hagyott a csonton. Próbáltak magyarázatot adni a Mozartot 1791-ben kínzó fejfájásokra. Kimutattak egy, a kemény agyburok felett lévő vérömleny nyomát, ez okozhatta halálát is. Törés is azonosítható a koponya bal oldalán, amely eséstől vagy egyéb sérüléstől származhatott. Ennek ellenére Mozart halálának pontos okát biztosan ma sem tudják; talán szörnyű fejfájásai, gyengesége, majd kómába esése okozhatta 1791-ben bekövetkezett halálát. Néhányan reumás lázat vagy agyhártyagyulladást tartották a halál okának.

A koponya alapján elkészített rekonstrukciót rávetítették az ismert, leghitelesebbnek tartott portréra, az egyezés megdöbbentő volt: a rekonstrukció teljesen azonos volt a Mozartról Nepomuk della Croce által, 1780-ban festett képpel, de semmi hasonlóságot nem mutatott azzal a Mozart-ábrázolással, amelyet az ötezres schillingesen láthattunk.

A Mozart-év indulása előtt természetesen ismét előkerült a koponya hitelességének kérdése. 2004 végén az innsbrucki kutatólaboratórium munkatársai megkapták az engedélyt, hogy fölbontsák Mozart hozzátartozóinak sírját, mintavétel céljából. Mivel az összehasonlítás DNS-vizsgálati módszert a mitokondriális DNS-re dolgozták ki, csak az anyai ág rokonai jöhettek számításba (a mitokondriális DNS mindig a petesejtből, tehát az anyai ágból kerül az utódba), így az apával nem is foglalkoztak. A salzburgi St. Sebastian-temetőben lévő Mozart család sírjából a nagyanya és a 16 éves korában elhunyt unokahúg csontvázából vettek mintát. Walther Parson, a DNS-öszszevetést vezető orvos szakértő a vizsgálat után kijelentette: „egyértelműen megállapítható, hogy a három ember nem állt rokonságban egymással”. A vizsgálat ellenőrzését végző amerikai katonai laboratóriumnak ugyanez volt a véleménye.

Vagyis, egyedül a bizonytalanság a biztos. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy kémiai vizsgálat csak akkor hoz biztos eredményt, ha a mintavétel biztos helyről történik. Még mindig fönnáll annak a veszélye, hogy bizonytalan mintavétel volt a negatív eredmény oka. Ezért jól meg kell őrizni a rejtélyes koponyát, hátha a következő vizsgálat pozitív eredményt hoz. Akik nagy reményeket fűztek a mostani vizsgálatokhoz, csalódtak, maradt továbbra is a rejtély az osztrák géniusz halála és maradványainak sorsa körül.

(hankó)