Több százmillió éves uszonyok mesélnek
Amerikai kutatók egy nagyjából 375 millió évvel ezelőtt élt hal fosszíliáját felhasználva tanulmányozták az uszonyok evolúcióját, felfedve, hogy azok miként kezdtek átalakulni a szárazföldi mozgást lehetővé tevő végtagokká.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmányukban a Chicagói Egyetem paleontológusai az izmosúszójú halak egy kihalt nemébe tartozó Tiktaalik roseae faj egy példányának teljes „úszókészletét” írták le.
A kutatók komputertomográfiát alkalmazva elemezték a Tiktaalik roseae kőzetbe ágyazott úszósugarainak alakját és felépítését, a világon elsőként elkészítve a faj – és a fosszilis rekordból ismert rokonai – úszóinak teljes digitális, háromdimenziós modelljét.
A Tiktaalik roseae-ra a szárazföldi és a vízi állatok közötti hiányzó láncszemként tekintenek a szakemberek. A faj úszósugarainak és csigolyáinak elemzése azonban nehézkes, mivel szétesnek a megkövesedés folyamatában.
A tanulmány készítői egyebek között megállapították, hogy a Tiktaalik roseae úszóinak teteje és alja aszimmetrikus, az úszósugarakat csontpárok alkotják, továbbá a hátúszójuk jóval nagyobb, mint a hasuszonyuk.
A kutatók azt a konklúziót vonták le, hogy a Tiktaalik képes lehetett megtartani testsúlyának nagy részét az úszóival, sőt időnként arra is használta őket, hogy rövid kirándulásokat tegyen a sekély vizekben és árapálysíkságokon.
