Újra pörög az űrverseny

Augusztus 19-én leszállás helyett a Holdba csapódott a Luna–25 holdszonda, miután az irányítószemélyzet elvesztette fölötte a kontrollt. Közel ötven év telt el azóta, hogy az orosz Roszkoszmosz szovjet elődszervezete legutóbb hasonlóval próbálkozott. Akkor, 1976-ban a Luna–24 sikeresen teljesítette a küldetését, és 170 grammnyi talajmintát hozott a Földre. Ha ezúttal is sikerült volna a bravúr, a Luna–25 lett volna az első holdszonda, amely leszáll a Hold déli pólusának nehéz terepén, ahova nem ér el a napfény. Eddig az összes állomás az egyenlítői zónát választotta. Az orosz űrügynökség terve az volt, hogy égi kísérőnk pólus közeli régiójában a talaj összetételét elemezze, valamint víz után kutasson. A becsapódást előidéző okokra csak a részletes vizsgálatok után derül majd fény, de a lehetséges magyarázatok között előkelő helyen szerepel, hogy az oroszok sietve akarták végrehajtani a küldetést.

De miért kellett egy évek óta szervezett, méregdrága küldetést kapkodva befejezni? A válasz egyszerű: az űrverseny újra pörög, ráadásul a hidegháborús időkkel szemben már nem csupán két szuperhatalom van játékban. Miközben a Luna–25 megközelítette a Holdat, indiai versenytársa, a Csandrajáan–3 már Hold körüli pályán mozgott, így presztízsokokból is fontossá vált, hogy kinek sikerül előbb leszállni. A Csandrajáan–3 leszállóegysége, a Vikram sikeresen felszínt ért, ezzel India lett a negyedik ország az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína után, amelynek eljutott a Holdra, és ami még ennél is fontosabb, elsőként küldött járművet kísérő égitestünk déli pólusára. Az indiai leszállóegység az első méréseket már el is végezte, ennek köszönhetően tudjuk már, hogy 80 milliméteres mélységben mínusz 10, míg talajszinten 40 és 50 Celsius-fok közötti hőmérséklet uralkodik a Holdon.

Első lépés a Mars felé

A Szovjetunió bukása után sokáig úgy tűnt, a hidegháborúval együtt az űrversenynek is vége. Születtek ugyan eredmények, ám tekintve, hogy már 1969-ben ember lépett a Holdra, a 2000-es évek teljesítménye igencsak harmatosnak tűnik. Ám amint az első repedések megjelentek az egypólusú világ falán, egyre több szempár fordult újra a világűr felé, és már évekkel ezelőtt elkezdett kibontakozni az új versenyfutás. Amerika rákapcsolt, és stabilan őrzi vezető pozícióját, de erősen felzárkózott Kína, és Oroszország is leporolta hidegháborús örökségét, miközben India gyorsan faragja le hátrányát, mostani sikerük után már ősszel elindítanák új űrküldetésüket, az Aditja–1-et, amit az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) a Nap kutatásának szentel. A versenyben lévők elsődleges célpontja most a Hold, igaz, ez csak egy állomása a sokkal ambiciózusabb tervnek, a Mars meghódításának.

A Holdra készülő nagyhatalmak számára a Hold déli pólusa a leginkább érdekes, itt ugyanis fagyott állapotban víz található, amely nagyban segítené hosszabb tartózkodást lehetővé tevő holdbázisok építését, illetve hidrogénmeghajtású rakéták üzemanyagául is szolgálhat. Nem véletlen, hogy itt szállt le a Vikram, és ide tartott a szerencsétlenül járt Luna–25 is, amely ha sikerrel jár, 40 centiméteres mélységben is képes lett volna vizet találni fúrója segítségével.

A NASA is nagyjából 50 éves kihagyás után kezdett újra aktívan foglalkozni égi kísérőnkkel, és tavaly az Artemis program keretében az Orion kapszulát küldte Hold körüli pályára, míg az égitest felszínére való visszatérést 2025-re tervezik. Ennél ambiciózusabb terveket is dédelget az amerikai űrügynökség, az évtized közepére ismét embert juttatnának fel. Erre a pénzt sem sajnálják, több mint 90 milliárd dollárt szánnak rá, ami nagyjából 40 ezer milliárd forintnak megfelelő összeg. Ám egyes becslések szerint Kínában még ennél is nagyvonalúbb az űrtevékenységre szánt költségvetés, aminek meg is van az eredménye. 2019-ben Kína juttatott először holdjárót az égitest túlsó oldalára, amivel világszerte óriási meglepetést keltett, most pedig ők is célba vették a korábban említett déli pólust. Korábbi eredményeik pedig azt mutatják, hogy űrtechnológiájuk igen fejlett, egy 2013-ban kihelyezett holdszondájuk a mai napig működik dacára annak, hogy mindössze három hónaposra tervezték az üzemidejét, Csang-o–5 nevű szondájuk pedig két kilogrammnyi holdkőzetet juttatott el a Földre pár éve, amire szintén nem volt példa a hidegháborús űrverseny óta. De bármennyit költ is űrprogramjára az ázsiai nagyhatalom, az eltörpül amellett, amekkora hasznot remél tőle: csak a Föld–Hold gazdasági övezetből, azaz a két égitest között elterülő irdatlan terület kiaknázásából 2050-re évi 10 ezer milliárd dollárnyi bevételt tervez.

A Luna–25 kudarca vélhetően az orosz törekvéseknek sem vet gátat, 2027-ben tervezik útnak indítani a Luna–26, majd a később a 27 és a 28-as holdszondákat, amelyeknek komplexebb tudományos feladatokat szánnak, például a Hold sarkvidéki anyagát is megvizsgálnák. A Roszkoszmosz 2030-ra tervezi az első orosz emberes missziót a Holdra.

Pörög a verseny

Kérdéses, hogy a szankciókkal sújtott Oroszország meddig képes bent maradni az egyre erősebb űrversenyben, vagy hogy az olyan újonnan érkezők, mint India milyen gyorsan tudnak majd felzárkózni. Jelen állás szerint Washington legnagyobb kihívója Peking, hiszen miközben lépésről lépésre teljesíti holdprogramjának állomásait, más területeken is sikeresen ássa alá az amerikai dominanciát a világűrben. Emlékezetes, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) tevékenységéből Kínát amerikai nyomásra kizárták, ennek hatására saját fejlesztésbe kezdett, az eredmény: orbitális pályára állt a Tienkung űrállomás három modulja, készen áll az expedíciók fogadására. 2024-ben az ISS eléri életciklusa végét, ekkor le kellene szerelni, és bár a NASA tervezi, hogy tovább üzemeltesse, az oroszok már jelezték, hogy ki fognak szállni a programból, és saját űrállomást építenek. Fennáll tehát annak az esélye, hogy 2024 után a Tienkung átveszi a Nemzetközi Űrállomás szerepét, ami óriási fegyvertény lenne Kína számára. Noha az ázsiai nagyhatalom korábban úgy nyilatkozott, a jelenlegi fázisban nem tervezi bevonni más országok asztronautáit az űrállomásprojektbe, már hangzottak el olyan kijelentések, amelyek arra engednek következtetni, hogy mégsem hagynák ki ezt a lehetőséget.

Az űrverseny számos más területén is nagy a pörgés, a kínaiak például már a 3D-nyomtatással is kísérleteznének a világűrben, ami minden bizonnyal a későbbi kolonizáció feltételeit teremti meg, de mindenki készül a Holdon fellelhető nyersanyagok bányászatára és katonai képességek világűrbe telepítésére is. Hogy ez milyen fegyvereket jelent, arról még keveset tudunk, de beszédes tény, hogy Trump elnök 2019-ben parancsot adott egy új haderőnem, az Űrhadosztály felállítására; mint mondta, az USA ellenségei már az űrben is megjelentek. Egyik támadó fegyverüket, egy műholdblokkolásra alkalmas rendszert már be is mutattak a nyilvánosság előtt. Egyébként ha kenyértörésre kerül sor a világűrben, az eleinte valószínűleg az ellenfelek infokommunikációs rendszereinek semlegesítését jelenti majd, nem lézerpisztolyokkal való lövöldözést. Kínának van például egy olyan űrsiklója, amely egy fogókar segítségével képes összegyűjteni az űrszemetet – ez a hivatalos verzió –, de akár egy műholdat is meg tud ragadni és letéríteni a pályájáról…

Beszállt a magánszektor

A mostani és a ’90 előtti űrverseny között érdemi különbség, hogy míg akkor szinte kizárólag állami ügynökségek vettek részt benne, immár önálló szereplőként belépett a magánszektor is. Ezernyi fejlesztést sorolhatunk, amelyek az űrutazás és a teherszállítás költségeinek leszorítását szolgálják, pillanatnyilag a két legolcsóbban üzemeltethető hordozórakétát, a Falcon Heavyt és a Falcon 9-et Elon Musk Tesla-alapító űripari cége, a SpaceX fejlesztette ki és gyártja. Ezek már több alkalommal is sikeresen juttattak el legénységet a Nemzetközi Űrállomásra, és jó eséllyel rájuk fog támaszkodni a jövőben a NASA is, mivel a Space Shuttle űrsiklókat 2011-ben kivonták a forgalomból, utána pedig kénytelenek voltak az orosz Szojuzokra hagyatkozni. De az ígéretes fejlesztések között említhetjük a Jeff Bezos-féle Blue Origint vagy a Boeing Starliner űrhajóját is. Sokáig kérdéses volt, hogy az Egyesült Államokban engedélyezik-e magáncégeknek a világűrben rejlő lehetőségek kiaknázását, ennek végül 2015-ben, Barack Obama elnöksége alatt adott zöld utat a kongresszus, majd később Donald Trump rendelettel hagyta jóvá a Holdon folytatandó bányászatot. Kínában is gyorsan fejlődnek az űripari magánvállalkozások, így most, a világűr tényleges meghódításának hajnalán egyre inkább elmosódnak az űrügynökségek, katonai szereplők és az űripari magánvállalkozások közötti határvonalak.