Ismét embert küldenének a Holdra

Nem váltott ki túl nagy visszhangot a nemzetközi sajtóban az a kínai kísérlet, amelynek során egy közép-hatótávolságú ballisztikus rakéta 865 kilométer magasságban megsemmisítette a kínai Feng-jung IC meteorológiai műholdat. Peking hatalmas összegeket költ ezekre az eszközökre, a mostani sikeres kísérlettel is azt kívánta igazolni, hogy Ázsia nagyhatalma Kína, és csak utána következik Japán. Egy komoly világűrbeli affér már 2006 nyarán is volt Kína és az Egyesült Államok között, amikor egy amerikai kémműholdat a kínaiak egy nagy hatású lézerrel „megvakítottak”. A világ urai nem verték nagydobra a kínos eseményt, a mostani rakétakísérlet pedig már végleg egyértelművé tette a helyzetet: Kína helyet kér magának a világűr nagyhatalmai között. A NASA idei költségvetése 17 milliárd dollár, amelyet azért nem kurtítottak meg, mert az űrsiklók tesztrepülései 2006-ban sikerrel zárultak, így látnak reményt eredmények elérésére.

Az Egyesült Államok már az ötvenes években kifejlesztette azokat a bolygóközi szondákat, amelyek 1958 és 1973 között hoztak sikereket. A Pioneer-sorozat célja az volt, hogy néhány berendezést a Hold közelébe juttassanak, amelyek föltérképezik a Hold túlsó, Földről nem látható oldalát. Négy Pioneer közül csak a 4-es számú jutott a Hold közelébe, és annak mesterséges bolygójává vált. A többi indítás sikertelen volt. Ugyancsak Pioneer-szondákat küldtek föl a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz megfigyelésére. A Mariner-program a NASA kutatóprogramjának ugyancsak fontos és sikeres részét képezte. A céleszközök között szerepeltek a Vénusz-rakéták, a Mars-rakéták, a Merkúr-Vénusz-rakéták és a külső bolygók felé indított rakéták. A Marinerek 1962-ben kezdték kutatni a bolygókat, köztük is volt sikertelen indítás, például a Mariner-1 vagy a Mariner-8. A Hold módszeres kutatására fejlesztették ki az amerikaiak a Rangereket (magyarul vándor), amelyekhez később csatlakozott a Surveyor, majd a Lunar Orbiter-program. Ezek készítették elő az Apolló űrhajó Holdra szállását. Összesen kilenc Ranger-szondát indítottak útnak a Hold felé, de közülük csak az utolsó három volt sikeres. Az első olyan amerikai holdrakéta, amelyik sikeresen és simán szállt le a Holdra, a Surveyor volt. Mégsem ez volt az első ebben a műfajban, mert a szovjet Luna-9 négy hónappal korábban teljesítette ezt a feladatot. Mint ismeretes, az ember 1969 júliusában lépett először a Holdra, az amerikai Apollo-11 missziója során. Az Egyesült Államok mindenképpen meg akarta előzni a Szovjetuniót a Holdra szállásban, ezért a művelet technikailag nem volt tökéletesen előkészítve. Richard Nixon akkori elnök olyan pesszimista volt a sikert illetően, hogy már elkészítette azt a beszédét is, amelyben bejelenti a három űrhajós halálát. Katasztrófa esetén meg kellett volna szakítani az összeköttetést az űrhajósokkal, mert nem szerették volna, ha a világ látja az esetleges balesetet. Szerencsére minderre nem volt szükség. Ezt követően a világűr kutatásának filozófiája megváltozott. A NASA áttért az űrsiklók fejlesztésére. Utólag úgy tűnt, hogy ez a stratégiai irányváltás elhibázott volt, az űrrepülőgépek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Most az Egyesült Államok visszatér az Apolló-korszak filozófiájához, és új járművek fejlesztésébe kezdett. A hiba csak az, hogy az első űrsikló üzembe állítása óta Amerika nem fejlesztett új űrhajót, így a Holdra szállás terén éppen ott tart, mint 1972 decemberében. Így érthető, hogy 2020-ig tervezi a NASA a visszatérést a Holdra. Az Apolló-utód neve már megvan: Orion. A tervek szerint az Orion 2014-ben startol először, és első célpontja a Nemzetközi Űrállomás (ISS) lesz. Az első Hold-utazásra hat évvel ezután kerülhet sor. Sikeres program esetén az Orion később a Marsra is ellátogatna. A toldozott-foldozott űrrepülőgépeket leváltó Orion öt méter átmérőjű, 25 tonnás kúp lesz, amelyhez egy henger alakú modul kapcsolódik, és egy ugyancsak újonnan fejlesztett hordozóeszköz emeli majd a magasba. A NASA tervei szerint hosszú időtartamú Hold-expedíciókra alkalmazzák, illetve tesztelnék vele a Mars-utazás lehetőségeit is. Ezenkívül rendszeresen szállítana rakományt és maximum hatfőnyi legénységet a Nemzetközi Űrállomásra. Közben a régi rivális is készülődik a Holdra, sőt az új „trónkövetelők” is, Kína és India. Az oroszoknál – miközben fejlesztik Kliper nevű űrrepülőgépüket – végső szakaszba jutott a most rendszerben lévő Szojuz űrhajó korszerűsített változatának tervezése is. Míg az űrrepülőgép a hivatásos személyzeteket szállítja majd az űrállomásra (ISS), addig a Szojuz-K munkanevű jármű 200 millió dollárért űrturistákat vinne Hold-kerülő expedícióra. Az elképzelés nem új, már a hatvanas évek közepétől létezett a Zond-program, amelynek során a Szojuz orbitális kabin nélküli változatával két űrhajós kerülte volna meg a Holdat és hét nap után tértek volna vissza a Földre. Most kerülne sor a Zond-program felmelegítésére, amelynek célja a bevételek növelése az űrkutatási programokhoz. Az Európai Űrhivatallal (ESA) való együttműködés keretében a Szojuz-K nemcsak Bajkonurból startolhat majd, hanem a Francia Guyanában lévő kourkoni indítóhelyről is. A Kliper pedig fölváltja a személyszállító Szojuz és a teherszállító Progressz űrhajókat. A Kliper alkalmas lesz a Holdra, illetve a Marsra történő utazásra is. Az orosz holdkerülő expedíció 2011-2012 körül indulhat, ha minden rendben megy. Csakúgy, mint 1957-ben az első szputnyik fellövése idején, az oroszok ezúttal is nyerésre állnak az űrversenyben, mivel sohasem mondtak le annak a rakétatechnológiának a fejlesztéséről, amellyel a fenti tervek megvalósíthatóak. Az amerikaiak pedig óriási kitérőt tettek az űrsiklóflotta létrehozásával, de a Holdra szállás technológiája megmaradt az 1972-es Apolló-szinten. Kormányzati források szűkössége több aspiránst arra kényszerít, hogy együttműködés keretében valósítsák meg terveiket. A lehetséges partnerek közül az ESA, a NASA és a kínaiak egyaránt vevők az orosz technológiára. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az egykori rivális Oroszország szívesen csatlakozna az új amerikai holdprogramhoz. Az oroszok technológiát és tudást ajánlanak az együttműködéshez, de pénzt nem. Az orosz űrhivatal tárgyalást kezdett a NASA-val és reményeik szerint néhány hónapon belül akár meg is egyezhetnek. Ugyancsak nemzetközi együttműködésben épülnének azok az űrkolóniák, amelyeket a Hold valamelyik pólusa környékén állandóan lakható bázisként építenének föl; ezt az amerikaiak 2024-re tervezik. Az orosz RKK Enyergija cég saját holdi kutatóállomást szeretett volna felépíteni, de a terv nem kapott támogatást a kormánytól. Az oroszok Kínával is együttműködnének, akik 2010-ben juttatnának űrszondát a Hold felszínére. Az is érdekes, hogy a NASA magáncéggel építtetné meg a következő Holdra szálló egységet. Ezért a civil űrkutatásban jeleskedő X-Prize Alapítvánnyal együtt 2,5 millió dolláros díjat ajánlottak fel és versenyt hirdettek a projektre. Ugyanakkor a japánok is kutatóállomást építenének a Holdra. A szigetország űrkutatási hivatala (JAXA) nemzetközi konferencián jelentette be, hogy 2030-ra emberlakta bázist tervez építeni égi kísérőnkön. A japánok azt remélik, hogy 2007-ben műholdat állíthatnak Hold körüli pályára, majd robottechnikával vezérelt űrhajó landolna az égitesten, amely talajmintákat gyűjtene. Céljuk, hogy 2020 körül már japán lábnyomok is legyenek a Holdon. Japán hangsúlyozta, hogy technikai akadálya nincs a terveiknek, de a kormány költségvetési támogatását még nem kapták meg. A meglehetősen gyorsan fejlődő Kína is szemet vetett a Holdra. Oroszország és Amerika mérsékelt lelkesedéssel figyeli az ázsiai ország nagyra törő terveit. Kína 2007-ben szondákat állít a Hold köré, s 2012-ben a landolást is megkísérli, sőt 2017-ben már kőzetmintákat hoznának a Holdról. Közben dolgoznak egy környezetbarát űrjármű kifejlesztésén, amely 25 tonna terhet is szállíthat. Céljuk, hogy 2010-ben egyszerre nyolc természeti csapás előrejelzésére szolgáló műholdat állítsanak pályára, a kilencedik pedig a Föld mágneses mezőit figyelné meg, hogy azok változásából következtetni lehessen egy készülő földrengésre. Éves átlagban 500 millió dollárt költenek ezekre a célokra. Tény, hogy míg Amerika a Columbia 2003-as katasztrófája ütötte sebeit nyalogatta, Kína 2003-ban lőtt embert a világűrbe, harmadikként. Amerika erős gyanakvással figyeli a kínai űrterveket, szerintük már az első űrhajó felbocsátása is kémkedési célokat szolgált. A mostani rakétakísérlet pedig komoly ijedtséget keltett, mivel az Egyesült Államok és Oroszország után Kína lett a harmadik állam, amelyik képes egy Föld körül keringő műhold elpusztítására. Ilyen kísérletet 1985 óta senki sem végzett a világon. Kína viselkedése nem csak hosszú távon jelenthet veszélyt. A most felrobbantott műhold töredékei a Pentagon jelentése alapján sok 100 km magasra is följutottak. A bolygónk körül keringő szemcsék több mint 100 műholdat fenyegetnek becsapódásaikkal, és több évtizedbe kerül, amíg olyan alacsony pályára kerülnek, hogy megsemmisülnek. Egyes elemzők attól tartanak, hogy Kína fegyverkezési versenyt gerjeszt az űrben ezzel a kísérlettel. A távol-keleti térségben egy kevésbé éles visszhangot kiváltó kísérlet is történt. India a PSLV-C7 jelű hordozórakétájával 2007. január 10-én bocsátotta fel az 500 kg-os SRE-1 jelű műholdját. Ez valóban tudományos és technológiai kísérlet volt. A Föld körüli pályán töltött 11 nap után a kapszula pályát módosított, majd 8 km/másodperces sebességgel belépett a Föld légkörébe, és ejtőernyőjével landolt január 11-én a Bengáli-öbölben. India is helyet követel magának az „űrbizniszben”. Európa sem marad le. Brüsszel áldását adta 2001-ben egy grandiózus tervre, amelynek keretében az unió 2030-ig embert küld a Marsra, ahová bázist telepítenek. 2020 és 2030 között szállna a Holdra az ESA első űrhajósa is. A startpisztoly eldördült, az indulók az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Európa, Japán és India. A cél a Hold, a verseny első díja a világűrbeli hatalom megszerzése, az árát pedig utólag ismeri meg az emberiség. (hankó)