Vármegyék könyve

Győr

Nagyrészt a Duna jobb és csak igen csekély részében bal partján, ezernégyszáz négyzetkilométeren elterülő vármegye volt, a lakosság száma (Győrrel együtt) 1891-ben száztizenhatezer lélek, amivel Pest után a második legnagyobb népsűrűséget érte el. A lakosok kilencvenhét százaléka volt magyar, két és fél százaléka német, fél százaléka egyéb. Felekezet szerint háromnegyed rész volt római katolikus, húsz százalék protestáns és bő öt százalék izraelita. A terület három járásra (pusztai, sokóaljai, tótsziget-csilizközi) oszlott, egyedüli városa Győr volt. A községek közt volt tizennégy nagy és hetvenöt kisközség, általában középnagyságúak. Kétezernél több lakosa hét községnek volt, legnépesebb Győrsziget ötezer és Győrszentmárton háromezer lakossal. 

A közoktatás magas fokon állt, a hat éven felüli lakosoknak csupán ötöde nem tudott írni-olvasni, és a tanköteles gyerekeknek mindössze tíz százaléka nem járt iskolába. A szellemi élet központja Győr város volt, ahol az iskolákon kívül számos népoktatási, közművelődési és tudományos egylet és intézmény központosult. 

A vármegye legnagyobb része mély fekvésű lapály, melybe csak dél felől nyúlnak be alacsony dombsorok. A lapály a Duna mentén a legmélyebb fekvésű, és ezt a részét három folyamköz, illetve sziget képezi. A legészakibb a Duna bal partján Csilizköz (a Csallóköz keleti végén), melynek tenger feletti magassága csak 108-109 méter. Tőle délre az Öreg Duna és a Mosoni Duna közt a Szigetköz terül el, míg a Rábától és Rábcától körülfogott lapály Tóköz nevet visel. A Dunától és Rábától délre elterülő lapály általában magasabb fekvésű, és ezért szárazabb és termékenyebb. Dél felé 140-150 méter magasságig emelkedik, és közepét a Bakony legészakibb tagját képező dombcsoport foglalja el. 

Története 

A kőkortól lakott vidék Krisztus előtt az V–IV. században kelták birtoka volt, ők alapították Győr elődjeként Arrabonát (innen a város német Raab neve). A római időkben a pannóniai limes fontos szakasza volt, a kelta város római katonai erőddé alakult. A népvándorlás idején hun, gót, longobárd, avar népek birtokolták, a IX. század elején a frank birodalom része lett. A honfoglalás során az egész terület fejedelmi birtokká lett, egyúttal a Lajtától a Rábáig húzódó nyugati gyepű hátországa. Győr városa Géza idejében lett a nagyfejedelmi székhelyek egyike, melyből Szent István megszervezte a győri várispánságot, hol 1000 körül püspökséget is alapított. Még ezt megelőzően, Géza idejében kezdődött a pannonhalmi apátság építése, amelyben 996-ban telepedtek meg a bencések. Az apátság nem tagozódott be a létrejövő magyar egyházszervezetbe, hanem közvetlenül a római szentszék fennhatósága alá került. 

Az Árpád-házi királyoknak Németországgal való gyakori viszálykodásai alatt sokszor volt háború színhelye a vármegye, mely a tatárjáráskor Pannonhalma kivételével szinte teljesen elpusztult. 1273-ban Ottokár cseh király a vármegye több helységét felégette, és Győrbe német őrséget helyezett, mely folytonos rablásaival dúlta a vármegyét. IV. László általános felkelést rendelt el a csehek ellen, és személyesen jött Lóránt nádorral ellenük. A vármegye egész nemessége fegyvert fogott ekkor, és a cseheket kiverték a vármegyéből. 1443-tól néhány éven át III. Frigyes császárnak a győri várban tartózkodó német és cseh zsoldosai rabolták a vidéket. 

A XV–XVI. században a megye lakosainak egyik legfontosabb bevételi forrása a közvetítő kereskedelem, mindenekelőtt az Alföldről felhajtott szarvasmarha Bécs felé továbbítása volt. A mohácsi vész után Győr a két birodalom között a királyi Magyarország egyik legfontosabb végvára lett. A vármegye keleti része már 1543-ban török hódoltsággá lett, a fehérvári szandzsákságba beosztva. 1593-ban Pannonhalma, a következő évben a vármegye székhelye is elesett, és ekkor a szigetközi rész kivételével az egész vármegye török terület lett. Négy év múlva a császári csapatoknak sikerült visszafoglalni Győrt, ám a lakosság az elhúzódó csatározásokban (az úgynevezett tizenöt éves háborúban) nagyon sokat szenvedett. 

Az 1683-ban Bécs ellen vonuló török hadakat kísérő tatár csapatok nagy pusztítást vittek végbe a megyében, ám a szultáni hadsereg Bécs alatti veresége hamarosan a hódoltság végét hozta el a megyének. A törökök elűzése után azonban az új urak nem bizonyultak sokkal jobbaknak, mint a törökök. A győri várban levő császári német és rác katonaság zsarolásai miatt a vármegyei nemesség az 1687. évi országgyűlésen is panaszt emelt, 1700-ban pedig a Herbeville-ezred katonáival volt véres összeütközése. A Rákóczi-felkelés alkalmával Heister tábornok Forgách Simon kuruc vezért Koroncónál legyőzte, a falvakat kirabolta, néhányat pedig teljesen felégetett. 

A Rákóczi-szabadságharcot követő hosszú béke után, 1809-ben a megye ismét hadszíntérré lett, midőn a magyar nemesi felkelő sereg megütközött Napóleon hadaival. A franciák a győzelmük után a vármegyének a Rábáig terjedő nyugati részét az országtól elszakítván, ideiglenesen francia katonai kormányzás alá vetették, egészen kifosztották, és a lakosok minden marháját elhajtották. Az 1848-49-es szabadságharc alatt is több ütközet volt a vármegyében, magyar részről kevés szerencsével. A kiegyezés után a megye fejlődése, különösen a rohamosan kiépülő vasútvonalaknak köszönhetően felgyorsult. 

Gazdasági élet 

A megye népességének főfoglalkozása a millennium idején a földművelés és állattenyésztés volt, csak kisebb mértékben ipar és kereskedelem. A megye ásványi kincsekkel nem rendelkezett. Az ipar legjelentékenyebb ágai sokáig a malom-, szesz-, élelmiszer-, fa-, bőr- és kályhaipar voltak, ám a huszadik század első éveire jelentős nehézipar és textilipar is létesült, nagyrészt Győr városában. Azonkívül említendő a győrszigeti olajgyár, az enesei gőzmalom és a malomsoki gazdasági szeszgyár. Ipartestület Győrött és Győrszigeten, alsófokú kereskedelmi iskola Győrött, alsófokú ipariskola ugyanott és Győrszigeten volt. A kereskedelem főtárgyai állatok, gabona, gyümölcs, liszt, bőr, faáruk és az iparvállalatok készítményei voltak, a kereskedelem egészen Győr városában összpontosult. Az üzleti élet szolgálatában állt Győrött az osztrák-magyar bank fiókja, két takarékpénztár, egy hitelbank, két hitelszövetkezet, Győrszentmártonban egy takarékpénztár. 

A földművelés legjobban fizetett a vármegye déli, magasabb fekvésű részeiben és a Rábca folyó kiszárított nagy ingoványai helyén nyert gazdag termőtalajon. Legjelentősebb a búza, rozs, árpa, zab, köles, kukorica és burgonya termelése volt. Az állattenyésztés a kor viszonyaihoz képest elég fejlett volt, az aprójószágon kívül elsősorban marhát, lovat, sertést és juhot tartottak, de bivalyból is akadt közel félezer. 

Jelentős települések 

Győr 

Szabad királyi város a Kis-Duna jobb partján, a Rába és Rábca találkozásánál, a püspöki palota-káptalan és templom dombját kivéve (melyen régen a tulajdonképpeni vár állott) teljesen sík vidéken, 119 méter tenger feletti magasságban. A várost a folyók több városrészre osztják. A Dunától és Rábától délre a vasútig terjedő rész a Belváros, melyben egykor megkülönböztették a Dunától a Rábáig, a Tűztorony és Harangöntő utcáig terjedő tulajdonképpeni Belvárost, a Tűztorony utcától a vasútig terjedő Ferdinándvárost és a Harangöntő utcától keletre, a Dunarét felé elterülő Ferencvárost, mely 1820-ban csatoltatott hozzá. A vasúton túl dél felé elterülő városrész Nádorváros nevet viselt, míg a Rába és Rábca közt az Újváros terült el. Ezzel szemben a Rábca partján Győrsziget fekszik, mely az előző századfordulón közigazgatásilag külön községet képezett, de éppen úgy Győr tartozékainak volt tekinthető, mint a Duna bal partján elterülő Révfalu és Pataháza községek. 

A város lakóinak száma a XIX. században csak lassan növekedett: 1850-ben tizenhatezer, 1870-ben húszezer, 1891-ben huszonháromezer lakosa volt, ám 1910-re (részben a szomszédos községek bekebelezésével) negyvennégyezerre növekedett. A lakosok ezer német és kétszáz egyéb nemzetiségű mellett mind magyarok voltak. A polgári lakosságon kívül kilencszáz katona élt Győrött. Győr a nemcsak a Dunántúlnak, hanem egész hazánknak egyik legélénkebb városa volt, számos közintézménnyel, iskolával, kulturális intézményekkel. Itt jelent meg többek között a Győri Közlöny, Dunántúli Hírlap, Győri Hírlap, Őrangyal, Tanügyi Értesítő. A vasút kiépülésével kereskedelmi súlya csökkent, ám ezzel párhuzamosan rohamléptekben épült ki az ipar: a Magyar Waggon- és Gépgyár 1896-ban létesült, a Richards Finomposztógyár 1905-ben, az ágyúgyár 1913-ban. 

A város az egykori kelta Arrabona helyén áll, mely utóbb római határerődként szolgált. A római idők elmúltával különféle népcsoportok lakták, egy ideig feltehetően avar kaganátusi székhely is volt. A honfoglaláskor a fejedelmi törzs birtoka, vára már Géza idejében felépült. Szent István a települést püspöki és várispánsági székhellyé tette, ily módon két városmag alakult ki. A várat a II. és III. Henrik elleni hadakozások idején megerősítették, de később a tatárok pusztítása alkalmával II. Frigyes ausztriai herceg bevette, mire a magyarok ismét elfoglalták, és a német őrséggel együtt elpusztították. Nemsokára újból felépült, de a vár keleti részén. 

V. István hospeseket telepített a városba, melynek kiváltságait Nagy Lajos tovább bővítette. A vetélkedő hatalmasságok itt ismerték el Luxemburgi Zsigmond jogát a magyar koronára. A sorozatos pártviszályok alatt Győr fokozatosan elveszítette kiváltságait, a XV. század derekára püspöki fennhatóság alatt álló mezővárossá lett. A mohácsi vészt követően többször felégették, míg végre 1567-re Habsburg birodalmi támogatással korszerű erőddé épült ki, és a Bécset védő végvárrendszer egyik legfontosabb láncszeme lett. Azonban 1594-ben mégis a törökök kezébe került, kiktől Schwarzenberg herceg és Pálffy Miklós csapatai 1598-ben ismét visszafoglalták, aztán mindvégig sikerült is megtartani. 

Szabad királyi város 1743-ban lett, és fokozatosan Magyarország nyugati kereskedelmének egyik központjává emelkedett. József császár a várost az erősségek sorából töröltette, a katonai jelenlétet megszüntette. A francia háború alatt erődítéseit újra helyreállították, de a franciák János főherceget és a magyar felkelőket legyőzték, és a várat elpusztították, többé nem is épült újjá. 1820-ban kezdték a Belvárost övező bástyákat lebontani, és azokon kívül a Ferdinánd- és Ferencváros keletkezett. 

A XIX. század második felében a gőzhajózás megindulása nagyot lendített a város fejlődésén, a nyugatra irányuló gabonakereskedelem központja lett. A meggazdagodó győri kereskedők a felhalmozódó tőkét kezdetben élelmiszer-ipari, majd egyéb ipari vállalatok alapításába fektették, így mire a vasút kiépülése következtében a város kereskedelmi fontossága csökkent, azt az ipar képes volt átvenni. A még fennmaradt városfalakat az 1880-as években lebontották, a város minden irányban kiterjeszkedett, és modern ipari-kulturális központtá emelkedett. 

Győrszentmárton (Pannonhalma) 

Nagyközség, 1891-ben háromezer magyar lakossal, a járási hivatal és járásbíróság székhelye, takarékpénztárral, posta- és távíróhivatallal és posta-takarékpénztárral. Az apátsággal egy időben létrejött település a tatárjáráskor elpusztult, ám újra települt, a XIV. századtól vásártartási jogot nyert, 1609-ben városi jogokat kapott. A XVII. században a törökök elpusztították, de a hódoltság után ismét újjáéledt, járási székhely, ipari és kereskedelmi központ lett. 

A község felett magasodó dombon van a pannonhalmai bencés apátság. A Névtelen Jegyző szerint a halom tetejéről a honfoglaló Árpád is gyönyörködött a vidék szépségében, Géza pedig a halomra monostort kezdett építeni, melyet Szent István fejezett be 1002-ben. Ez volt a Benedek-rendieknek hazánkban első és mind máig legnevezetesebb kolostora, valóságos Monte Casinója, a magyar írásbeliség egyik legfontosabb központja. 1047-ben az idegenek és keresztények ellen kitört felkelésben e kolostort is feldúlták, szerzeteseit levágták. A tatárjárás idején a mongolok nem tudták bevenni a várat, javait azonban elpusztították. Az utolsó Árpádok és az Anjouk alatt a kolostor ismét nagy birtokokat szerzett, tovább gazdagodott anyagiakban és szellemiekben egyaránt. A rendi fegyelem egyes korokban erősen meglazult, több apát küzdött ez ellen váltakozó sikerrel. Maga az apátság azonban mind nagyobb szerepet kapott a magyar szellemi és politikai életben. 

A török időkben az apátság több ostromot kiállott, de 1585-ben megszűnt a szerzetesi élet, az apátság végvárrá lett. A bencések fél évszázad múlva költöztek vissza. II. József a kolostort feloszlatta, kincstárát széthordták. I. Ferenc visszaállította a rendi életet, de a rendet oktatásra és lelkipásztori teendőkre is kötelezte. Ennek következtében az apátság szervezete átalakult, többé-kevésbé egy kisméretű püspöki egyházmegye formáját vette fel. Midőn 1831-ben Kazinczy meglátogatta Pannonhalmát, a szerzetnek száznegyvenegy papja és harminckilenc növendéke, köztük húsz doktor volt. Könyvtára a XIX. századi újjáalakuláskor szinte a semmiből indult, ám utóbb a világ egyik legnagyobb szerzetesi gyűjteményévé gyarapodott. A sok háborús veszteség közepette is megmaradt középkori levéltára, amely az Árpád-kori Magyarország egyedülálló dokumentumgyűjteménye. 

Hédervár 

Kisközség, 1891-ben kilencszáz magyar lakossal, posta- és távíróhivatallal, posta-takarékpénztárral. A krónikás hagyomány szerint Héder (Heydrich) vitéz kapta a birtokot II. Gézától, és itt a XII. század derekán várat épített. A birtok évszázadokon át a Héderváriaké volt, ők építették a korábban lerombolt középkori vár helyén a XVI. században a ma is látható várkastélyt. Maga a település a XIX. század végéig mezőváros volt, a kiterjedt Hédervári uradalom központja, utóbb azonban jelentőségét elveszítette. 

Abda 

Község, 1891-ben ezeregyszáz magyar lakossal, vasúttal és postával. Első írott említése 1051-ből való, III. András 1292. évi levele az abdai híd mellett kelt. A középkorban egyházi birtok. A XVI. században a győri védelmi rendszer részeként itt várat emeltek, ezt azonban a kurucok 1704-ben lerombolták. A mosoni Duna-ág régen Abda felé folyt, és 1830-ban olyan mértékben kiáradt, hogy az egész falut elvitte, amely a folyótól távolabb épült újjá. 

Ménfő 

Kisközség, 1891-ben kilencszáz magyar lakossal, vasúti megállóval, postahivatallal és posta-takarékpénztárral. Az Árpád-ház idejéből ismert település, a XIV. században vár is állott itt. A ménfői síkon volt 1044. július 5-én az a nagy csata, melyben Aba Sámuel király teljes vereséget szenvedett az Orseoló Pétert a magyar trónra visszahelyezni akaró Henrik német császártól. A császár terve sikerült, Aba Sámuelt kivégezték, és Péter másodszor is trónra lépett, ám két év múlva immár nemcsak a trónját, de az életét is elveszítette. 

Mórichida 

Kisközség, 1891-ben ezerkétszáz magyar lakossal. Területén egykor római település volt. Móric nyitrai ispán a XIII. században hidat építtetett a Rábán, annak lábánál jött létre a község, melynek virágzását jelzi, hogy a XIV. században premontrei monostor alakult benne. A középkorban mezővárosi rangot elért település a török háborúk során sokat szenvedett, majd a Rákóczi-szabadságharc alatt kipusztult. Ezután újra települt, az Esterházyak uradalmi központja lett. 

Öttevény Kisközség, 1891-ben ezerötszáz magyar lakossal, vasúti állomással, posta- és távíróhivatallal és posta-takarékpénztárral. Az Árpádok idején létesült, helyén egykor kelta település és római őrállomás volt. A Győr és Bécs közötti országút egyik pihenőállomása volt. A török időkben a hadak többször dúlták, 1683-ban a Bécs ellen felvonuló szultáni sereg elől az egész lakosság elmenekült, 1688-ban a győri császári őrség dúlta fel olyannyira, hogy egy időre lakatlan maradt. Német telepesek alapították újra 1701-ben, majd lakossága fokozatosan elmagyarosodott. A XVIII–XIX. században a Sándor és Viczay grófok birtoka, utóbbiaktól a Földváryakra szállt, akik szép kastélyt emeltek itt.